Ma elkezdődött Barcelonában a Mobile World Congress, amin mint minden évben, természetesen idén is részt vesz a RIM, mely a 2011-es kiállításra is tartogatott némi újdonságot. A kanadaiak ezúttal a PlayBook hype-ot próbálják erősíteni azzal, hogy bejelentették: idén legalább négy modellel lesz jelen a választékban a tablet, ebből három (valójában csak kettő) 4G-s hálózatokkal is kompatibilis lesz.

A RIM ma kiadott sajtóközleménye szerint a gyártó az év második két további tabletet dobna piacra az eddig megismert, még ebben a negyedévben érkező Wi-Fi hálózatokkal kompatibilis, valamint a Sprint számára készülő WiMax-modell mellett. A két új típus közül az egyik HSPA+ kompatibilis modemet kap majd, a mások pedig LTE-hálózatokra is tud majd csatlakozni - ezek alapján nem nehéz kitalálni, hogy előbbi alighanem a T-Mobile USA előfizetőit célozza majd, utóbbi pedig alighanem a Verizon Wireless ügyfelei számára jöhet jól. A tengeren túlról beszélünk, ugyebár.

Bár európai kiállításról van szó, egyelőre továbbra sincs infó arról, hogy a PlayBook az európai piacokon mikor debütálhat, nem beszélve a keleti végekről. Mi mindenesetre várunk és remélünk.

süti beállítások módosítása