Korábban rendszerint irigykedve szemléltük azokat a tűzhöz közeli bloggereket, újságírókat, akik egy mobiltelefon kereskedelmi megjelenését megelőzően rátehették a kezüket valami újdonságra, pláne ha még be sem jelentették az adott kütyüt. A BerryBlog most belépett ebbe a körbe, Magyarországon mindenkinél előbb kézbe foghattuk a BlackBerry 9900-at, vagyis az érintőkijelzős Boldot.

A BlackBerry királykategóriájának legújabb tagját május 2-án jelentette be a RIM, de már előtte is lehetett sejteni, hogy lesz egy ilyen mobil, noha többen kételkedtek, hogy a kanadaiak bevállalják a full QWERTY-érintőkijelző párosítást. A specifikációkról elég annyi, hogy a BlackBerry 9900-ban vadonatúj, 1,2 GHz-en ketyegő CPU, 768 MB memória, grafikus gyorsító, digitális iránytű, és NFC chip is kerül. A telefon azonban kívül-belül új, lássuk hát elsősorban azt, milyen fizikai valójában!

Több képért és leírásért kattints tovább!

A BlackBerry 9900 első ránézésre a széria egyik legsikeresebb tagjának számító BlackBerry 9000 ikertestvérének látszik (a fenti képen a Bold 9700 mellett pózol), azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az új modell jóval vékonyabb a 9000-nél, sőt igazság szerint minden eddigi BlackBerrynél. A telefon burkolatán körbefutó szálcsiszolt fém keret ezúttal tényleg fém, akárcsak a szokásos gombok, amiket beleintegráltak (kameragomb, hangerőszabályzó stb.).

Lévén, hogy a mobil viszonylag méretes (de egyáltalán nem nehéz!), a QWERTY-gombsorral kényelmesen lehet gépelni, a híváskezelő gombok és a trackpad az átlagosnál kisebb helyre zsúfolódnak, de utóbbira igazság szerint már csak legfeljebb megszokásból van szükség.

Az új Bold ugyanis - mint az közismert, ugye - érintőkijelzős okostelefon, ami ebben a formátumban meglehetősen ritka, nekünk sem állt rá a kezünk azonnal a kijelző taperolására. Aztán persze később régi Torch felhasználóként megszoktuk a felületet, amivel kapcsolatban talán az egyetlen kifogásunk az lehet, hogy az ikonok túl kicsire sikerültek, valamint összességében a 2,8 hüvelykes érintőkijelző erősen méretbeli határesetnek számít - és ráadásul értelemszerűen csak egy tájolást (tájkép) támogat.

Sajnos a telefon néhány funkciója rejtve maradt előttünk, de annyit azért sikerült kiderítenünk, hogy a BlackBerry 9900 a gyors processzornak, a grafikus gyorsítónak és az OS7 optimalizációinak köszönhetően a kezelőfelület egy pillanatra sem döccent meg, a Torch-nál időnként tapasztalt bizonytalanságnak itt nyoma sem volt, pedig a mobilon még csak nem is végleges szoftver futott.

Végezetül a készülék egyik olyan aspektusával foglalkoznánk, ami ritkán szokott különösebb figyelmet érdemelni, mivel erről az oldalról viszonylag ritkán is látjuk a telefont. A Bold 9900 hátulja egészen megváltozott a korábbi Boldokhoz képest, melyek rendszerint exkluzív látszatot keltő bőrborítást kaptak. Az újdonságnál nyoma nincs bőrnek, az akkufedlap teljesen sima, és a BlackBerryknél eddig merőben szokatlan módon karbonszálas mintázatú. Elképzelésünk sincs, mire volt jó ez, a BlackBerry 9900 - szerencsére csak hátulról - elképesztő olcsó látszatot kelt így. Viszont a fedlapban jól láthatóan ott van az NFC áramkör antennája.

Ennyi lett volna a BlackBerry 9900 villámbemutató, nem tudjuk, mennyire csináltunk kedvet ezzel a készülékhez, mindenesetre annyit már most láthatunk, hogy ez egy piszok jó BlackBerry lesz, aztán meglátjuk, hogy elég lesz-e arra, hogy a RIM-et kihúzza a szarból, vagy majd arra a rövidesen érkező új Torch és a full touch BlackBerryk a 9900-zal együtt lesznek hivatottak.