Újabb közösségre alapozott szolgáltatást kíván bevezetni a Research in Motion, amennyiben lehet hinni a BlackBerrySync által megszellőztetett pletykáknak. A várhatóan BBM Musicnak nevezett platform ahogy a neve is mutatja, lényegében nem más, mint egy, a BlackBerry Messengerre épülő zenemegosztó szolgáltatás.
A próbálkozás mindenesetre érdekesnek hangzik, állítólag az alapját az adja majd, hogy a barátaink, ismerőseink által hallgatott, illetve megosztott zenéket, lejátszási listákat mi is letölthetjük majd a telefonunkra. Mondjuk ezúttal sincs szó világújdonságról, láttunk már ilyent, de azért ne feledjük, hogy a csaknem 50 millió BBM user azért elég szép felhasználói bázist képez, ráadásul nagy is az aktivitás a körükben.
Hogy mindehhez mit fognak szólni a zenekiadók, jogvédők, az már egy másik történet, mindenesetre van egy olyan érzésünk, hogy a szolgáltatás eleinte kizárólag a tengerentúlon lesz majd elérhető.
Ne legyen igazunk.
Via BlackBerrySync.