A RIM az utóbbi hónapokban mintha egyre nagyobb mértékben támaszkodna a külsős tesztelőkre a saját fejlesztésű alkalmazásait illetően. A cégnek egy erre a célra rendszeresített szolgáltatása is van, ez Beta Zone néven fut, és többek közt olyan programok nagyüzemi tesztelése folyik benne, mint a BlackBerry Messenger, vagy a Facebook app.

Az utóbbi alkalmazásból a 2.0-s verzió megjelenése most már hónapok óta várat magára, a tesztelők láthatóan nagyon alapos munkát végeznek, mellesleg láthatóan jól elvannak a kurrens, negyedik bétával. Az új bétaváltozatok érkezése kapcsán a RIM folyamatosan arra buzdítja a kísérletezni vágyókat, hogy csatlakozzanak a Beta Zone-on keresztül a tesztelők népes táborához - mi is megtennénk, ha lehetne.

A gyártó valami rejtélyes okból kifolyólag jelenleg mindössze néhány országra korlátozza a Beta Zone hozzáférést, az új RIM-appok kipróbálására nekünk, magyaroknak nincs lehetőségünk. Az App Worldnél tapasztal nyitottság tehát sajnos még nem érte el a Beta Zone-t, pedig bizonyára lenne itthon is néhány száz olyan segítőkész, és tesztelni vágyó felhasználó, akik számára boldogságot jelentene, ha egy alkalmazást a megjelenése előtt ki tudnának próbálni.

Azért mindenkinek javasoljuk, hogy adja meg elérhetőségét a Beta Zone regisztrációs oldalon, remélhetőleg a "majd értesítjük" opció idővel tényleg betölti majd a szerepét, és a Beta Zone térképére is felkerül Magyarország.

Címkék: beta blackberry zone
süti beállítások módosítása