Pörgős év végére számíthatunk a RIM részéről, ha igazak azok a pletykák, melyeket nemrég sikerült a BerryBlog kémcsapatának begyűjtenie bennfentes forrásokból. Azt eddig is csiripelték a verebek, hogy az első QNX-es BlackBerry - mely egyébként a sokat mondó Colt fedőnevet viseli -, még idén napvilágot láthat.

A hozzánk eljutott információk szerint az újdonságról már akár szeptember utolsó hetében (szeptember 26. környékén) leránthatja a leplet a gyártó, így heteken belül kiderülhet, igazak-e azok a pletykák, mely szerint az újdonság teljes érintőkijelzős mobil lesz, ennélfogva gyakorlatilag úgy fog kinézni, mint egy mini PlayBook.

A Colt kapcsán még annyit sejteni egyébként, hogy ebben a telefonban már kétmagos processzor lesz, és állítólag elsőként a BlackBerryk körében ez a modell már a BBM-videochatet is támogatni fogja. És persze lesz Android alkalmazás-támogatás. Egyébként a hírek szerint az eszközt a bennfentes mérnökök már javában tesztelik a különböző hálózatokon, mindez azonban egyelőre azt feltételezi, hogy a készüléket nem itthon, a Felxtronicsnál, vagy a Jabilnál gyártják majd, mivel hazai forrásainktól nem kaptunk olyan információt, hogy már elindult volna bármiféle próbagyártás - ami egy év végi rajtot feltételezve igencsak időszerű lenne.

Egyébként a szeptemberi bejelentésben már csak azért is van ráció, mivel október közepén kezdődik a RIM fejlesztői konferenciája az amerikai földrészen (DevCon Americas), a gyártó pedig addigra valószínűleg már bővebb konkrétumokkal szeretné ellátni a résztvevő fejlesztőket az új eszközöket, illetve platformot illetően.


Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!

Címkék: blackberry qnx
süti beállítások módosítása