Az ember azt hinné, hogy a RIM-nél minden fejlesztő, aki él és mozog, most az összes idegszálát megfeszítve a BBX finomhangolásán dolgozik, de a jelek szerint nem ez a helyzet, legalábbis jut még erőforrás a Java-alapú OS tuningolására is. Az a hír járja, hogy még decemberben megérkezhet az OS7.1, mely a BlackBerry 9900-on, a 9850/60-on, a 9810-en, a 9350/60-on és a múlt héten bejelentett két újdonságon (9380, 9790) futó operációs rendszer továbbfejlesztett változata.
Az új verzióban elsősorban az eddig felfedezett bugokat fogja javítani a RIM, de remélhetőleg bekerül többek közt olyan, korábban megígért, később mégis elmaradt funkciók beillesztése is, mint a Wi-Fi Hostpot, amivel reményeink szerint a Bluetooth miatt kissé lassúcska BlackBerry Bridge-dzset is fel lehet turbózni.
Az OS-frissítés érkezése most már gyakorlatilag száz százalék, miután RIM a múlt héten a fejlesztők számára közzétette az első OS7.1 szimulátorokat, melyek az eddigi szimulált környezetekhez hasonlóan az alkalmazások kiteszteléséhez, csiszolgatásához használhatók. Az OS7.1 szimulátor egyelőre a BlackBerry 9900 és a 9860-as modelleket tudja leképezni, ez alapján arra számítunk, hogy elsőként erre a két modellre érkezhet majd frissítés.
Remélhetőleg az első OS7.1-es build megjelenését követően az operátorokkal együttműködő szoftvermérnökök is csipkedik majd magukat, és nem kell hónapokat várni arra, hogy egy hivatalos, szolgáltató által kitesztelt verzió letölthetővé váljon.