Emlékszem, amikor megjelent az OS6, többnyire még a régebbi készülékek tulajdonosai is elismerően hümmögtek a megújult ikonkészlet láttán, olyannyira, hogy hamarosan megjelentek az első olyan témák, melyek a régi operációs rendszeren az új ikonokat mutatták.

Hasonló a helyzet most is, a BBThemes jóvoltából elérhető a Six dot X nevű téma, mely az OS6.1-es kiszivárgott rendszerszoftverből kicsent színes ikonokkal látja el a félig-meddig transzparens ikonokat felsorakoztató alap OS6 témákat. Mi több, a téma OS5-ös eszközökre is telepíthető!

A Six dot X letölthető a legtöbb független szoftveráruházból (például innen)m az App Worldön érthető okból aligha számíthatunk a megjelenésére. A téma ára 1,99 dollár.

Címkék: téma os6 os5 os6.1

Egy hónapon belül több új BlackBerryt is bejelenthet a RIM (vélhetően a BlackBerry World-ön lesznek a premierek), ezekről korábban többször is közzétettünk már adatokat, vagy éppen képeket a tesztpéldányokról.

Most az N4BB! és a CrackBerry jóvoltából néhány, a telefonokhoz készült, nemrég kiszivárgott operációs rendszerből kilopott bemutatóvideót láthattok, egyrészt az új, érintőkijelzős Bold, másrészt a full touch (utóbbi márkanevét nem tudni még biztosan) modell működéséről. Aki kételkedett volna benne, hogy ezek az újdonságok valaha napvilágot látnak, remélhetőleg kezdi eloszlatni a kételyeit.

Tudom-tudom, néhányan azt gondoljátok, hogy a RIM-nek egyáltalán nem kellett volna beszállnia a tablet bizniszbe, és óriási zakó lesz a PlayBookból, mindenesetre így a piaci premierhez közeledvén érdemes kicsit elmélkedni azon, hogy a kanadaiak milyen hírverést keltenek (illetve nem keltenek) a PlayBooknak.

Az egész azzal kezdődött, hogy tavaly szeptember 28-án San Franciscóban Mike Lazaridis többek megdöbbenésére közölte, a RIM is készít egy tabletet, mely fel fogja venni a versenyt az Apple iPadjával (hogy pontosan melyik generációval, az jó kérdés, valószínűleg ezt még ő sem merte feltenni akkor magának). Teltek-múltak a hónapok, és a PlayBookról egyre több infó és pletyka látott napvilágot, már-már úgy tűnt, hogy tényleg komolyan gondolja a RIM, hogy hadjáratot indít az Apple ellen.

Aztán idén év elején a CES-t követően nagyjából annyi történt, hogy Steve Jobs bejelentette az iPad 2-t, és ezzel jó szokásához híven minden figyelmet az Apple-re és új termékére irányított. A RIM ezen a ponton mintha kicsit elbizonytalanodott volna, a PlayBook kapcsán, végül március 22-én (!) bejelentette, hogy a tablet forgalmazása április 19-én kezdődik a tengerentúlon, és előrendeléseket felvesznek.

Címkék: hype playbook tablet

A hétvégén újabb nem hivatalos Torch firmware látott napvilágot, mely ezúttal 6.0.0.526-os verziószámot viseli. A leakhez szokás szerint ezúttal sem érkezett changelog, az óvatosabbak ettől függetlenül megpróbálkozhatnak a telepítéssel, annál is inkább, mivel ezúttal nem csak az OS, hanem a platform is verziót ugrott (6.4-ről 6.6-ra).

Hogy mindez pontosan milyen újításokat jelent, arról sajnos - mint említettük - fogalmunk sincs, ugyanakkor könnyen köze lehet a frissítésnek ahhoz a súlyos biztonsági réshez, amit március közepén a Pwn2own nemzetközi hackerkonferencián fedeztek fel leleményes hackerek.

Az új firmware letölthető innen, telepítéséhez nincs szükség a vendor.xml fájl törlésére!

süti beállítások módosítása