Jó, igazság szerint van már Skype a BlackBerrykre, de egyelőre csak a Verizon Wireless ügyfelek használhatják a tengerentúlon, emellett natív klienssel nem érhetők el a Skype VoIP-szolgáltatások a platformon. A kérdés most az, lesz-e olyan Skype-kliens végre a BlackBerrykre, amely minden szolgáltató összes készülékén fut.
A költőinek tűnő kérdés azután merült fel egyesekben, hogy a Microsoft bejelentette, megvásárolja a Skype-ot potom 8,5 milliárd dollárért, és mivel a redmondiak újabban egész jóban vannak a RIM-mel, könnyen elképzelhető, hogy a korlátozást feloldják.
A teóriában mondjuk kétségtelenül van ráció, hiszen a Verizon-féle Skype bizonyítja, hogy technikai akadálya nincs annak, hogy a kliens fusson a BlackBerryken, más kérdés, hogy továbbra sem teljesen tiszta, hogy a jelenleg is élő korlátozást miért kellett bevezetni - talán a RIM így próbálta megőrizni a jó viszonyát a szolgáltatókkal, akik nem csak a készülékeit, hanem a szolgáltatásait is értékesítik.
Mindenesetre egyelőre azt sem tudni, pontosan mi a szándéka a Microsoftnak a Skype-pal, lehet, hogy az egészet integrálják a Windows Live-ba úgy ahogy van, lehet hogy bezárják és sóval hintik be a helyét - ki tudja? Valószínűleg értesülünk róla még az idén, ha valami jelentős változtatást fontolgatnak Ballmerék.
Kösz HGy-nek a tippért!
A BlackBerrykhez számtalan ízléses és kevésbé ízléses, ingyenes, és kevésbé ingyenes (van ilyen egyáltalán?) téma érhető el, elég csak az App World szerteágazó kínálatát megnézni, több ezer letölthető szín- és ikonkombinációból választhat a BlackBerry-tulaj. De mi van akkor, ha egyik sem tetszik, vagy egyszerűen csak olyan menüt szeretnél, amilyen senkinek nincs? Mi van az önkifejezés bajnokaival?
Nos, eljött végre a ti napotok, a RIM kiadta a Theme Studio témagyártó-eszköz PC-s változatának 6.0-s verzióját, ami immár minden OS6-os készülékkel kompatibilis, emellett állítólag sokkal könnyebben lehet vele dolgozni, mint az előddel. Az új verzió képességeivel egyébként a program bétája révén már hónapokkal ezelőtt megismerkedhettek az érdeklődők, a jelenleg elérhető OS6-témák nagy része is ezzel az alkalmazással készült.
Aki kedvet érez magában egy kis alkotásra, letöltheti a Theme Studio 6.0-t az alábbi linkről, és persze ha készített egy szerinte jóféle témát, akkor mindenképpen ossza meg velünk valahogy!
Tudjuk, hogy a Twitter mikroblog-szolgáltatás hazánkban korántsem arat akkora népszerűséget, mind tőlünk nyugatabbra, ettől függetlenül jó tudni, hogy a RIM saját Twitter-kliense ismét verziót lépett, mondhatni váratlan hirtelenséggel.
A program 2.0-s verziójának első publikus bétája alig pár hete került ki a Beta Zone-ba, a RIM pedig most közölte, 24 órán belül elérhetővé teszi a végleges kiadást az App Worldben is. Az új kiadás elsősorban új layoutot kap, ami a fejlesztők szerint egyszerűbb és átláthatóbb lesz (a Twitter és az átláthatóság egyébként szerintünk egymást kizáró szavak, de mindegy), illetve fejlődik a keresőfunkció.
Aki használja a programot, látogassa meg az App Worldöt a hétvégén, és ne feledje el hozzáadni a követési listájához a @berry_blog_hu -t!
Egy hónap telt el a PlayBook rajtja óta (azért kemény, mintha tegnap lett volna), így lassan szállingóznak az első eladási adatok, illetve becslések. Itt van mindjárt az RBC Financial Group, mely úgy saccolja, hogy durván 250 ezer tabletet adhatott el a RIM az első hónapban, ezzel a PlayBook eladásai ha nem is szárnyalnak, de a kezdeti szkepticizmust és a vegyes fogadtatást tekintve azért jónak tűnnek.
Pláne, ha beillesztjük a képletbe, hogy a Motorola iPad-gyilkosnak kikiáltott Xoomja ennyi idő alatt nem produkált ilyen eladásokat - igaz, a két termék alapvetően más szegmensben mozog, hiszen a Xoom (és persze az iPad) consumer-grade termék, míg a PlayBookról ez kevéssé mondható el, legalábbis egyelőre.
*Egy kicsit árnyalja a képet, hogy az RBC Financial első embere egyben a RIM igazgatótanácsának is a tagja. Vagyis az eladási adatokat kvázi úgy kell kezelni, mintha a RIM mondta volna.
Tegnapelőtt jó napja volt a RIM-nek a tőzsdén: a cég részvényeinek árfolyama ha nem is kezdett meredek emelkedésbe, mindenesetre 2 százalékos plusszal zárt arra hírre, hogy a kanadaiak üzletet kötöttek a Kínai Népköztársaság harmadik legnagyobb mobilszolgáltatójával, a jelenleg csaknem százmillió ügyféllel rendelkező China Telecommal.
A most már lassan évek óta körvonalazódó megállapodás (az első hírek a tárgyalásokról már 2009-ben terjengtek) részeként a szolgáltató felveszi kínálatába a BlackBerry 9650-et, valamint - tessék megkapaszkodni - kis és középvállalatoknak elérhetővé teszi az országban a BlackBerry szolgáltatásokat.
Bár BlackBerryket 2006 óta lehetett kapni elvétve a népi Kínában, ez lesz az első alkalom, hogy a RIM a hozzájuk tartozó szolgáltatásokkal is be tud törni az országba (leszámítva Hongkongot, ahol például a China Mobile már korábban bevezette a szolgáltatást). Más kérdés, hogy a BlackBerrykkel bonyolított adatforgalmat alighanem értő szakemberek fogják nap mint nap szorgosan elemezgetni, nehogy a helyi ellenzéknek eszébe jusson rendszeridegen gondolatokat kommunikálni.
Reméljük gyártásra azért bármennyire is csábító, egy darabig nem szerződnek a kínaiakkal, ellenkező esetben sok tiszaújvárosi Jabil-alkalmazott kereshet magának új gyártósort, rosszabb esetben munkahelyet.
Múlt hét pénteken megírtuk, hogy most hétfőn megjelenik a Telenor készülékválasztékában a BlackBerry Torch és Curve 3G, a jelek szerint azonban valami zavar támadhatott a szolgáltató logisztikai részlegénél, a két újdonság ugyanis nem került be a keddi árlista-frissítésbe. Tegnap még azt mondták nekünk az illetékesek, hogy ma új árlista készül, de végül mostanáig maradt minden úgy, mint tegnap. Biztos ez is a tegnapi norvég nemzeti ünnep miatt van.
Ettől függetlenül sem kell senkinek elkeserednie, a cég vélhetően csak pár napot csúsztatja az újdonságok megjelenését, így tippünk (hangsúlyozzuk, TIPPÜNK) jövő hét elején már szerepelni fog a két új modell a kínálatban. A Telenor egyébként tegnap több új tarifát is bejelentett, melyekkel kapcsolatban nem árt, ha tudjátok, hogy nem mindegyik használható BlackBerrykkel!
A dolog pikantériája, hogy éppen az okostelefonokhoz kínált "Okostarifákról" van szó, melyek a lebeszélhető percek mellett korlátlan internet- és e-mail forgalmat tartalmaznak. A cégtől kapott tájékoztatás szerint ezekkel a tarifákkal technikai okokból nem vehető igénybe BlackBerry-szolgáltatás, de már dolgoznak a megoldáson a szolgáltatónál, és remélhetőleg meg is találják hamar, az új tarifák ugyanis valamivel vonzóbb ajánlatoknak tekinthetők a korábban elérhető konstrukcióknál.