Csináltunk a hét elején egy röpke, nem reprezentatív felmérést a BerryBlog Facebook-közössége számára - a kérdés az volt, hogy az újonnan érkező OS7-es BlackBerryk közül kinek melyikre fáj leginkább a foga.
Bár az eredményt borítékolni lehetett, meg azért annyira sok válasz nem érkezett, ettől függetlenül a válaszadási arány szerintünk beszédes, és mindenképpen említésre méltó, érdemes foglalkozni kicsit vele, ízlelgetni, szembesülni a köz akaratával. Vagyis azzal, hogy gyakorlatilag mindenki a BlackBerry 9900-at akarja.
A magam részéről meg vagyok róla győződve, hogy a nyomógombos, QWERTY-s készülékek előbb-utóbb újra visszatérnek a divatba, a RIM ezért szerintem a hibrid megoldással kifejezetten jó lóra tesz. A BlackBerry 9900 így ha nem is lesz messiás, de mindenképpen új korszakot vezethet be a RIM számára. Eljátszhatja azt a szerepet, amiben a Torch próbált tündökölni, de ezúttal sikerre is viheti az előadást.
Ennyit a sziporkázó metaforákról, ne kérdezzétek, mit akartam ezzel a poszttal (ja igen, a szavazás eredményét ismertetni), mindenesetre jöjjön el a QWERTY reneszánsza, és amit kértek, az adassék meg számotokra! A Bold legyen veletek, testvéreim!
Bónuszként kaptok egy unboxing videót, amin Crackberry-Kevin kicsomagolja a saját, frissen vásárolt 9900-as Boldját.
Ámen.
Döbbenet! - még az index is lehozta ma (a Guardian cikke alapján), hogy a londoni zavargások idején a fiatalok BlackBerrykkel felfegyverkezve szervezik spontán kirakatbetörési és gyújtogatási túrájukat. Vagyis a nálunk fejlettebb kommunikációs kultúrával rendelkező országokban nem csak az üzletemberek használnak BlackBerryt - oh yeah, milyen kár, hogy ez az információ egy ilyen hír kapcsán jutott el a magyar mainstream médiába és blogokba.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a RIM régóta pályázik a textmániás fiatal célcsoportra, Nagy-Britanniában az olcsóbb Curve modellekkel tarol is ebben a szegmensben, elképesztő mennyiségű BlackBerry van tinédzserek kezében, különösen a tinilányok (!) körében kedvelt a márka. Nyilván, mert műkörömmel elég nehéz az érintőkijelzővel az üziket írocskálni.
Egy nemrég készült brit felmérés szerint az angol tinik 37 százaléka használ BlackBerryt, ez messze magasabb arány, mint bármely más márka esetében. Nem véletlen, hogy a zavargásokba a BBM is belekeveredik, ami a RIM együttműködő magatartásának köszönhetően titkosítás ide- titkosítás oda, semmivel sem jelent nagyobb biztonságot a kis huligánok számára, mintha SMS-ben irkálnák meg egymásnak, hol lesz az esti buli. Csak ezúttal nem a szolgáltatójuknál fog adatbázist lekérni a jó öreg Scotland Yard, hanem a RIM-től.
Na mindegy is, ilyen formán akár meg is köszönhetjük a londoni zavargóknak, hogy segítenek lerombolni egy nagyon komoly itthoni sztereotípiát - ki tudja, hátha valamelyik magyar szolgáltató kínálatában is megjelenik előbb-utóbb a piros vagy a rózsaszín BlackBerry Curve.
A BlackBerry App World februári magyarországi nyitása igazi ünnepnap volt a BlackBerry-felhasználók számára, jövőre ha nem felejtjük el, meg is ünnepeljük valamivel, mondjuk pótkarácsonnyal, vagy valami hasonló fennkölt happeninggel.
Vannak azonban olyan alkalmazások, melyek az App World hazai megnyitása után is sóvároghatunk tovább, többnyire szerzői jogi okokból, vagy mert a szolgáltatás, amire épül egyébként sem érhető el Magyarországról. Nézzük tehát annak az öt appnak a listáját, amire - szerintünk - továbbra is irigyek lehetünk!
BlackBerry Travel
A folyton úton lévők számára az okostelefon nem csak maga lehet az útikönyv, hanem részletes tervet is készíthet vele a felhasználó üzleti vagy magánútjai lebonyolításához. Ehhez használhatják a tulajok egy rakás országban a RIM saját fejlesztésű alkalmazását, a BlackBerry Travelt, mellyel repülőt vagy hotelt foglalhatunk, vagy akár időjárást nézhetünk a célállomáson. Vagyis nézhetnénk, az ingyenes app ugyanis itthon nem tölthető le, pedig legalább 70 országban elérhető.
BlackBerry Traffic
Szintén a RIM saját fejlesztésű alkalmazása a BlackBerry Traffic, mely lényegében egy a BlackBerry Mapsre épülő, egyszerű de nagyszerű navigációs alkalmazás.
Sajnos csak az Egyesült Államokban és Kanadában élők navigálhatnak vele, pedig ez is ingyenes, és ráadásul akinek volt módja kipróbálni, ódákat zeng róla. Még fájóbb számunkra, hogy a platformon nincs is igazán alternatívája az appnak.
Amazon MP3 for BlackBerry smartphone
A változatosság kedvéért ez is a RIM saját fejlesztése - egy világhírű online áruház MP3-zeneletöltő portja, az Amazon MP3 for BlackBerry a hármas számú jelentkező. Feltételezhetően a jogi háttér miatt csak azokban az országokban érhető el, ahol működik hivatalos Amazon webáruház, vagyis az USA mellett Nagy-Britanniában, Németországban és Franciaországban. Pedig egy CD-t minden további nélkül megrendelhetünk ezek közül bármelyikből, a BlackBerrynkre azonban a jelek szerint nem tölthetünk le akármit.
Az Amazon webáruház-felületének szerencsére remek alternatívája a 7digital music store, ahol a teljes angol választékból csemegézhetünk.
Pandora
Ha már zenénél tartunk, mérhetetlenül irigyeljük az amerikaiakat a Pandora streaming rádió platform miatt, mely a személyes kedvencünk, vagy kedvenceink privát rádiócsatornájának felel meg: elég kedvenc zenekarunk nevét bepötyögni a rendszerbe, máris hallgathatjuk a mixeket, az eredeti számokat, vagy a hasonló előadók nótáit. Mit nekünk MR2 Petőfi?
Nem találtunk hozzá hasonló, magyarok számára is elérhető szoftvert.
Avatar Builder Girls/Guys Edition
A BlackBerryken a csevegés csupa móka, s kacagás, különösen ha saját BBM avatart gyárt magának valaki. Feltéve, hogy olyan országban él, ahol az erre a célra szolgáló - egyébként szintén RIM fejlesztésű - Avatar Builder Girls/Guys Edition (alighanem ez az egyetlen nem koedukált alkalmazás az App Worldben) elérhető.
Ahol nem (nem fogjátok kitalálni, például Magyarországon), ott kénytelen mindenki beérni béna ikonokkal, meg saját fotókkal, amin úgyis a gyerek vagy a kutya (rosszabb esetben mindkettő) szerepel.
Ez lett volna nagy hirtelenjében a mi nyálcsorgató top 5-ös listánk, ha szerinted kihagytunk valamit, illetve tudsz a fentieket jól helyettesítő próbálkozásról, ne habozz, a kommentekben jelezd! Te mit látnál szívesen a magyar App Store-ban a nálunk nem elérhető alkalmazások közül?
Nem győzzük kapkodni a fejünket: még nem is kaphatók az első OS7-es BlackBerryk, máris a következő generációról, a QNX-alapú újdonságokról érkeznek a pletykák. A BGR által megszellőztetett, belsős forrásból származó információk szerint a RIM - ahogy arra számítani lehetett korábban - már a jövő év elején piacra dobja az első QNX-es újdonságokat. Mielőtt még valaki szoftverfrissítésben reménykedik, az a hír járja, hogy a most érkező OS7-es újdonságokon nem fut majd a QNX-alapú OS. Ennyit az időtálló befektetések és a mobiltelefonok relációjáról.
Az új, QNX-es BlackBerryt állítólag Coltnak hívják majd, típusszáma még nincs, de nagyon reméljük, hogy a RIM egyszer, s mindenkorra leszámol ezzel a lassan követhetetlenné váló modellszámozással, tízezer felé menni mégiscsak necces lenne már. Ami azt illeti, a Colt megjelenéséig hátra lévő fél évben piszok kemény munka vár a kanadai tervezőkre, nem is elsősorban az operációs rendszer, hanem a kiszolgálókörnyezet, vagyis a BES kapcsán - a jelenlegi BES-verzió ugyanis az új OS-t egyáltalán nem támogatja.
Jöttek még olyan kósza híresztelések, hogy a Colt állítólag nem kétmagos processzorral lesz majd ellátva, ami szerintünk annyira nem fájó hír, ha az OS-t jól optimalizálják, nem lesz belőle probléma, más kérdés, hogy Mike Lazaridis kétmagos CPU-kkal szerelt "szupertelefonokat" ígért még az év elején.
Meglátjuk, mi lesz ebből, reméljük a rajt simán fog menni - ha már úgyis egy pisztolyról nevezik el az első QNX-es fecskét.
Ismét visszatér BB-celeb rovatunk a hollywoodi hírességek portájára, ezúttal Ben Afflecket mutatjuk be, aki igazi amcsi mintaapa: baseballsapkát és napszemüveget visel, pizzát vesz a gyereknek, és persze BlackBerryvel telefonál, mint minden jó apa. Anya (Jennifer Garner) pedig jó családanyához méltón követi apa példáját - már nem a borosta meg a sapka terén.
Figyelem, ez NEM GYAKORLAT!
Mától egészen augusztus 21-ig lehet szavazni a Goldenblog 2011 versenyen, melyen a BerryBlogra is komoly megmérettetés vár. A blog a megszületése óta eltelt háromnegyed évben egy a jóval populárisabb témákat boncolgató szakmai blogokat megszégyenítő méretű közösséget épített fel, amire nagyon büszkék vagyunk, és ami természetesen nem jöhetett volna létre nélkületek, a törzsolvasóink nélkül. Köszönjük!
Most a segítségeteket kérjük ahhoz, hogy a BerryBlog végképp kitörhessen a burokból, és bebizonyíthassuk, hogy egy itthon sokak által lenézett és rétegmárkának tartott brandnek is vannak támogatói szép számmal hazánkban! Arra kérünk titeket, hogy a Goldenblog 2011 versenyen szavazzatok az IT-blogok kategóriában a BerryBlogra - feltéve, ha szerintetek erre érdemesek vagyunk -, a szavazóoldalra a jobb oldali "Szavazz ránk!" oldaldobozból juthattok el, a szavazás egyértelmű, viszont csak Facebook-azonosítóval lehetséges!
A BerryBlog számára első körben a legjobb tíz blog közé jutás a cél, de ha kell, ennél tovább is megyünk! Ha nyerünk, nem leszünk hálátlanok, a nyereményünket - ahogy korábban ígértük - olvasóinknak adjuk!
Mutassuk meg együtt, hogy a BlackBerrykre nem lehet legyinteni, és a mi közösségünk a legjobbak közé tartozik!
Hajrá BerryBlog!