Elnézést a rossz képminőségért, online streamből van a felvétel. Kobajasi japán iskoláslányokat fényképez a suzukai pályán. Mert megteheti.
Direkt nem 4G-t írtunk a címben, hiszen ma boldog-boldogtalan 4G-nek akar nevezni olyan technológiákat, melyek köszönőviszonyban sincsenek az új generációs mobilnetes szabványokkal. De nem is ez a lényeg, a T-Mobile ma bejelentette, hogy az LTE technológiának megfelelően fejleszti tovább - először Budapesten - a mobilnet-hálózatát.
Mindez a műszaki zsargon mellőzésével azt jelenti, hogy gyorsan - nagyon gyorsan - lehet majd internetezni a hálózaton megfelelő eszközök segítségével. Bár egyelőre csak USB-s modemekről beszélünk, amint a RIM-nél megjelennek az első LTE-kompatibilis BlackBerryk (ez akár már jövő év elején, a QNX-es modellekkel bekövetkezhet), a készülékek máris kihasználhatják majd a gyorsabb hálózat adta előnyöket.
Persze nem csak a T-Mobile-nál javul a sávszélesség, jelenleg mindhárom szolgáltató megújítja a hálózatát, ami mindenki, tehát a régebbi eszközöket használó előfizetők számára is, vélhetően azt fogja jelenteni, hogy a böngészőben gyorsabban töltődnek le az oldalak, a hálózatot használó szolgáltatások működése pedig összességében gördülékenyebbé válik.
Persze azért az újabb eszközök is kellenek idővel a gyorsulás felhőtlen élményéhez, az új, OS7-es BlackBerrykben például már olyan modem van, ami 14,4 Mbps letöltési sávszélességet is támogat akár (leszámítva a Curve 9360-at, amibe 7,2 Mbps sávszélességű modemet építettek), meg hát persze a tartalom megjelenítéséhez és gördülékeny mozgatásához elkél az izomerő is, amiben szintén nincs hiány az újabb BlackBerryknél.
Érdekes korszakváltást hoz a következő egy-két év a mobiltelefóniában.
Hát nem tudom, én a magam részéről biztosan nem vennék olyan telefont, aminek ennyire béna neve van, a sors fintora, hogy akkor BerryBlog sem lenne, mivel a RIM vezetői 1998-ban bizony ezzel a névvel akarták illetni az első BlackBerryjüket. Szerencsére volt valaki, aki lebeszélte őket, és ajánlott egy jobb sokkal nevet.
Szóval vissza az időben 1998-ba, amikor a RIM még csak egy kezdő technológiai vállalkozás volt - egy szép napon a vállalat vezetői megjelentek a kaliforniai Lexicon irodájában, ahol felvázolták legújabb termékükkel kapcsolatos tervüket a cégnek. A történethez nem árt még annyit tudni, hogy a több nyelvész által alapított Lexicon egyike a legsikeresebb amerikai branding cégeknek, többek közt olyan márkák fűződnek a nevükhöz, mint a Pentium, vagy a PowerBook, de dolgoztak a Coca-Colával és a Procter & Gamble-lel is.
Miután tehát a RIM vezetése is érezte, hogy a MegaMail, mint márkanév erősen rezegteti a lécet, a Lexiconhoz fordultak, és egy évre rá, 1999-ben megszületett az első BlackBerry. Az elnevezés ma már tulajdonképpen triviálisnak tűnik, hiszen a készülékek színe és a sok gomb formája jól asszociál a szederre, még ha egyes modellek (például a 9850-es Torch) már egyáltalán nem is tartalmaznak hardveres gombokat.
Hogy a RIM többi márkanevét, így például a PlayBookot ki hozta össze, arról nem tudunk beszámolni, mindenesetre mi úgy gondoljuk, jó, hogy 1998-ban egy külső cég szakembereinek segítségét kérték Lazaridisék, így a BlackBerryket ma BlackBerrynek hívják.
Via The New Yorker.
Felvásárlási célpont lehet a RIM, ezt a megállapítást az elmúlt egy-két hónapban elég sokat lehetett hallani különböző elemzők, befektetői csoportok részéről, sőt, volt olyan befektető is, aki egyenesen követelte a cég eladását. A társaság részvényárfolyamának görbéje ettől persze úgy néz ki, mint egy kamikaze hullámvasút - most éppen emelkedésben van az árfolyam, bár ebben közrejátszik, hogy az iPhone 4S nem durrant akkorát, mint arra előzetesen számított az iparág.
Tény, hogy a cég sokat vesztett az értékéből az elmúlt időszakban, de még így is jelentős értéket képvisel, többek közt a manapság egyre nagyobb hangsúlyt kapó, kiterjedt szabadalmi portfóliója miatt.
A társaság potenciális vevői közt a különböző pletykálgatások, találgatások során jóformán csak a dalai lámát nem említették még, így egyáltalán nem lepődünk meg, hogy most éppen arról suttognak jól értesült források, hogy a RIM-et a Vodafone Csoport venné meg.
Hogy egy ilyen akvizíciónak mi értelme lenne, azt nem igazán értjük, azon kívül, hogy az angol operátor tradicionálisan jó viszonyt ápol a RIM-mel, semmilyen érvet nem tudnánk felsorolni amellett, hogy az operátor rátegye a kezét egy vendorra, ami mellesleg világszintű szolgáltatást is kínál.
Azt is látni kell ugyanakkor, hogy egy kiterjedt készülékportfóliót kínáló szolgáltató számára nem tűnik túl bölcs döntésnek, ha egy hardvergyártóra tesz fel mindent, pláne ha az a saját zsetonjából egy tetemes mennyiség. Másfelől ne feledjük, hogy a RIM honnan származik, és mit tenne a cég amerikai piacával, ha egyszer csak bejelentenék, hogy egy európai, ad abszurdum ázsiai cég megvette a vállalatot.
Meghalt Steve Jobs, elment a kiállhatatlan zseni, no more thing - ma minden bizonnyal tele lesz az egész szaksajtó, meg a mobilos blogszcéna Steve Jobs halálának hírével, nem véletlenül: az az ember hagyta el - ezúttal végérvényesen és visszavonhatatlanul - az Apple-t, aki igazán naggyá tette.
Sőt, megkockáztatom nem csak az Apple-t tette naggyá, hanem az egész mobilipart. Az iPhone 2007-es eljövetelével ugyanis minden megváltozott. Tagadhatatlan, hogy a RIM számára mindez egy nehéz korszak kezdetét vetítette előre, ettől függetlenül Steve Jobsot tiszteljük és becsüljük azért, amit tett.
Abban tehát egészen biztosak vagyunk, hogy Steve, pontosabban az iPhone nélkül most minden más lenne, és bár a RIM sosem tartozott a követő cégek közé, alighanem a BlackBerryk is különböznének attól, amit ma látunk. Például valószínűleg bele sem fogott volna a Torch vagy a Storm elkészítésébe a vállalat az iPhone nélkül.
Hogy Jobs halálával minden más lesz-e, azt egyelőre senki sem tudja, de az biztos, hogy a fickó most már örökre hős marad, és ezután bármi történjen az Apple-lal, az csak az ő mítoszát erősíti majd.
Jobs a csúcson hagyta abba, és már lehetetlen megverni. Nincs ez így jól.
Igen is, meg nem is, már ha gyorsan meg kell válaszolni a címben felmerülő kérdést. Az N4BB! által megszellőztetett, exkluzívnak nevezett infók szerint a RIM már egy továbbfejlesztett BlackBerry Boldon dolgozik, noha alig egy hónapja került a boltokba a legújabb csúcsmodell.
A fiúk azonban ezúttal talán túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az információnak, azt ugyanis még maguk is beismerik, hogy a források csak belső változtatásokról beszélnek, ami a telefon funkcióit aligha érinti. Az efféle belső hardver-optimalizációk teljesen mindennaposak nem csak a mobiltelefonoknál, hanem más, elektronikai eszközök, például számítógépek, vagy azok komponenseit (processzor, memória, merevlemez stb.) illetően.
Az új hardveres revíziók általában két célt szoktak szolgálni, vagy a gyártási költségek, vagy a hibaszázalék csökkentését - utóbbi kapcsán jó hír, hogy a gyári hibás telefonok a szigorú kontrollnak köszönhetően nagyon ritkán jutnak csak ki az üzemekből, a többségüket vagy újra hasznosítják részben vagy egészében, vagy megsemmisítik.
Ha már a továbbfejlesztésről beszélünk, a szoftverrel sokkal látványosabb változásokat lehet elérni, tudomásunk szerint erre készül a RIM, az OS7-es telefonokhoz ugyanis nemsokára érkezik egy átfogó szoftverrevízió, mely többek közt a Bold 9900 akkumulátoros üzemidején javíthat sokat. Várjuk is, mint a messiást.