Nagyon úgy tűnik, hogy a PlayBook, a RIM első tablete amellett, hogy az eredeti koncepció szerint elsősorban az üzleti szféra számára készült, betöltheti az ultimate gamer tablet pozíciót is a táblagépek népes mezőnyében (nomen est omen, ugyebár). A gyártó most egy videóban mutatja be a tablet képességeit, és bizony jól látszik, ha játékról van szó, nem ismer tréfát a PlayBook.

Már csak az a kérdés, mikor érkezik a sok játék mellé egy natív e-mail kliens...

Alig lett vége a DevCon keynote-jának, a RIM jogi osztályára látszólag máris komoly munka vár az újonnan bejelentett platform, a BBX miatt. Tegnapelőtt jelentkezett ugyanis egy cég, mely állítja, a RIM tőlük lopta a márkanevet.

A BBX, pontosabban a BBx (reméljük észreveszitek a különbséget) egy Basis nevű szoftverfejlesztő platformfüggetlen programozási nyelve, melyet a vállalat által kiadott sajtóközlemény szerint cégek ezrei használnak világszerte. A Basis ezért természetesen elsősorban ügyfelei érdekében (nyilván) mindent megtesz azért, hogy megvédje a terméket, a cég szerint ugyanis azzal, hogy a RIM bejelentette a BBX-et, mindenki a BlackBerrykhez köti majd ezentúl a BBx-et is.

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, és próbáljuk jogi köntösbe bújtatni, a valóság nagy valószínűséggel inkább az, hogy a Basis egy valag pénzt remél a RIM-től azért cserébe, hogy letegyen a BBx-szel kapcsolatos mindennemű későbbi asztalveregetésről. Legalábbis ilyen helyzetben gyakorlatilag soha nem fordult még elő, hogy a bepanaszolt fél engedett volna, úgyhogy vagy marad az asztalverés (macerás bírósági procedúra), vagy több-kevesebb bánatpénz.

Szerintünk így lesz ez most is, hiszen a halálnál is biztosabb, hogy a RIM nem fogja átnevezni a BBX-et, erre utal a társaság válaszul kiadott nyilatkozata, melyben nemes egyszerűséggel kijelenti a gyártó, hogy a két cég profilja annyira távol áll egymástól, hogy nem fogják zavarni egymás köreit. Magyarán a jogászok teljesítményétől függően az is elképzelhető, hogy a Basis végül egy vasat nem fog kapni a RIM-től.

Címkék: rim basis bbx

Biztosra vettük, hogy kamu az egész, de a jelek szerint mégis jön a Porsche mérnökei által tervezett exkluzív BlackBerry, mely vélhetően ugyanaz a fájdalmasan kinéző (dizájn)telefon, amiről szeptember közepén szivárogtak ki az első képek (a holmi futott BlackBerry 9980 és R47 típusszámok alatt egyaránt). 

Jövő héten lesz ugyanis egy exkluzív VIP-rendezvény - hol máshol, mint Dubajban -, amit a RIM és a Porsche közösen tart, az erről szóló meghívókat nemrég küldték ki a sajtó kiválasztott képviselőinek. A meghívóból sok minden nem derül ki, azon kívül, hogy a két cég közti exkluzív együttműködésről lesz szó, tény azonban, hogy a német autóipar csúcsát jelentő gyártó már számos használati tárgyat - így mobiltelefont is - tervezett.

Ha valóban nem kamu, alighanem egy átalakított külsejű BlackBerry 9900-zal lesz dolgunk, mely limitált példányszámban jelenik majd meg - na nem mintha ezért a dizájnért hatalmas sorok kígyóznának bárhol a világon.

Via blackberryin, tbreak.

A DevConon Alec Saunders, a RIM fejlesztői kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese tartotta a második előadást Mike Lazaridis után - a tag szó szerint betáncolt a színpadra, majd hosszasan ecsetelte a BlackBerry platformban rejlő lehetőségeket. Alec két hanyagul odavetett "cool, eh?" közt egyebek mellett igyekezett eloszlatni a fejlesztők fejében élő képzeteket a BlackBerryk kapcsán, ezeket a diákat mutatjuk most be nektek.

Nahát, ezt mi sem gondoltuk volna, mindenesetre elég kemény, hogy ha lehet hinni a statisztikáknak, az App Worldből ma több alkalmazás vásárolnak, mint az Android Marketről, ami a világ egyik legnagyobb felhasználói számmal büszkélkedő mobilos ökoszisztémájának a része. Ez még hagyján, de a fejlesztőknek több pénz is üti a markát a fizetős alkalmazások értékesítése után.

Sokan határozottan állítják, hogy a BlackBerryk piaca csökken, ami ebben a formában nem igaz, inkább fogalmazzunk úgy, hogy a többi platform nő gyorsabban (mondjuk ez a fenti diából nem derül ki). Egy év alatt húszmillió új BlackBerry-előfizető csatlakozott, szóval egyelőre szó sincs arról, hogy zsugorodna a piac, éppen ellenkezőleg.

Végül, de nem utolsósorban komoly tévhit, hogy a BlackBerry-felhasználók nem töltenek le és nem használnak appokat. A DevConon elhangzott információk szerint naponta 4-5 millió letöltési tranzakciót kezdeményeznek a felhasználók az App Worldből, ami egyébként már jóval túlvan az egymilliárd letöltésen. 

Ehhez egyébként hozzájárul az a jelentős, idei piacbővítés, melynek Magyarország is részese volt az év legelején, bár a letöltésszámlálót aligha mi pörgetjük fel.

Cool, eh?

Címkék: world app devcon

A Facebook ma már nem csupán egy egyszerű közösségi portál, hanem a mindennapi kommunikációnknak számos aspektusból részét képezi - itt vannak például a facebookos e-mail címek, vagy éppen az ez alatt a poszt alatt is megtalálható kommentdoboz. És itt van a Facebook Messenger is, mely immár BlackBerrykre is elérhető.

A Zuckerberg-birodalom augusztus elején találta ki, hogy üzenetküldő alkalmazást fejleszt több okostelefon-platformhoz, bár akkor még a BlackBerry nem volt fókuszban, ami végülis érthető, hiszen a BBM-et hazai pályán legyőzni nem könnyű feladat, még akkor sem, ha ma már tényleg szinte mindenki ott van a Facebookon.

A kliensnek tegnapra szép csenden mégis elkészült a BlackBerrykre szánt verziója, ami már csak azért is érdekes, mivel a RIM saját fejlesztésű Facebook kliense lényegében mindent tud, amit a Facebook Messenger, utóbbi egyetlen különlegessége, hogy az üzeneteket úgy jeleníti meg, mint bármelyik azonnali üzenetküldő alkalmazás (végülis ettől Messenger).

Ettől függetlenül az app hasznos lehet azok számára, akik sokat üzengetnek a Facebook üzenetküldő rendszerén keresztül, az oldal fejlesztői által készített szoftverrel pedig egy újabb, több száz millió felhasználó által használt üzenetkezelő programmal gazdagodott a platform.

A kliens egyelőre csak a Facebook saját oldaláról tölthető le, az App World repertoárjában nem szerepel. A program letöltése ingyenes.

Ma délután megjelent az első ajándék alkalmazás a BlackBerry App World egy vadiúj szekciójában, a "Thank You Gift"-ben. Itt lesznek majd azok az appok (elvileg hivatalosan a mai naptól), melyeket a RIM kárpótlásul ingyen ad mindenkinek a múlt heti műszaki problémák miatt. 

Az App World szekcióban egyelőre csak egy alkalmazás, a biztonságosabb vezetést szolgáló Drivesafe.ly Pro érhető el, mely kérésünkre felolvassa a bejövő üzeneteket, valamint elméletileg diktálni is lehet neki a válaszokat. A legjobb az egészben, hogy az app elvileg a magyar nyelvet is támogatja, bár a nyelvlistában csak a "hungarian female" szerepel. 

Mondjuk a gyors próba után nem állítanám, hogy akár egy szót is lehetne érteni abból, amit felolvas nekünk a program, de legalább most december 31-ig ingyen elérhetjük, és ha más nem, jókat röhöghetünk az ékes angolsággal felolvasott ízes magyar káromkodásokon, meg obszcén kifejezéseken.