Miközben egyes helyeken arról cikkeznek, hogy a RIM az új Palm (vagyis bele fog állni a földbe és valaki felvásárolja majd fillérekért), máshol széttapossák egymást az emberek, hogy hozzájussanak a legújabb BlackBerryhez. A részvényárfolyam és az amerikai piacrészesedésekről érkező hírek túlértékelése valahol természetes az amerikaiak által dominált médiában, hiszen erre van rálátásuk. Amit meg nem látunk, az ugye nem nagyon van számunka, nem igaz?

Nos, vannak piacok, mint például India és Indonézia, ahol a BlackBerry A telefon. Indiáról mindenki tudja, hogy hatalmas, így utóbbiról is megemlíteném, hogy több mint 110 millió ember dolgozik ott, és az ország gazdasága gyorsan növekszik, mivel még folyik az iparosodás és a szolgáltatószektor kiépülése. Ez azt jelenti, hogy több tízmilliós, globális értelemben is vett középréteg alakul ki, amely különösebb gond nélkül meg tudja venni a legújabb okostelefont, magának vagy ajándékba -- a másik mintegy 100 millió közül. Jelenleg 3-4 millió BB-felhasználó lehet az országban, vagyis bőven van hova nőni.

A RIM közölte, hogy a további személyi sérülések elkerülése végett az egyik dzsakartai áruházban visszavonják a BB 9790 akciós bevezetését (az első ezer vevő féláron veheti), mivel a odagyűlt többezres tömegben sokan rosszul lettek vagy megtaposták őket a tolakodásban.

Persze, ez is egy múló tünemény lehet, és jövőre talán már az iPhone 5-ért vagy egy Samsung Galaxyért fogják egymást kinyírni a vevők. Egyelőre azonban indonéziában IS éppen nagyon menő a BB, így jókor érkeztek a BB OS7-es készülékek ezekre a piacokra. Ha a RIM jövő év közepéig bemutatja a QNX-es (BBX) telefonjait, jó eséllyel fenntartja ezeken a piacokon a cool faktorát. Utána meg majd magyarázhatják a befektetőknek, hogy hol is van ez az Indonézia, és ez miért is fontos. A cég indonéz okostelefonos piacrészesedése 42% körüli a RIM szerint.

 

Ritkán szoktunk a BerryBlogon foglalkozni a BlackBerry-másolatokkal, de tegnap felhívták a figyelmünket egy igazi gyöngyszemre, amit itthon is lehet kapni, szerencsére csak a Vaterán. A rendkívül fantáziadús "S3 QWERTY 4 SIM TV Mobil" névvel ellátott mobil amellett, hogy helyenként nagyon durván merít a RIM formatervéből, a mobilok ultimate svájci bicskája.

Nomen est omen, mondja a latin, és tényleg basszus, ebbe a mobilba állítólag TÉNYLEG 4 (négy!!!) SIM-et lehet egyszerre behelyezni, és ha ez nem lenne elég, tévét is lehet vele nézni! Mondjuk elképzelésünk sincs arról, miért akarna valaki négy SIM-et egy mobilba beletuszakolni, de biztos van erre is igény. Ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen tök jó, mert ha valakinek 12 SIM-je van, elég három ilyen mobilt vennie, hogy egyszerre menedzselje az összeset.

Aztán van még itt FM-rádió, kamera (1,3 megapixeles), 2,2 hüvelykes QVGA kijelző és "szabvány Nokia akkumulátor" és magyar menü. Erre a készülékre bezzeg nem kell várni, mint a 9900-ra, az eladó szerint a mobil azonnal átvehető, potom 9500 forintért.

Kösz, KrE!

Jó látni, hogy a RIM-nél nem kizárólag a 2.0-s PlayBook OS fejlesztésén dolgoznak, a cég most adta ki a tablethez a legújabb, 1.0.8.4985 verziószámú rendszerfrissítést, mely elsősorban apróbb hibák javítására fókuszál, így jobb lett a Birdge üzemmód, jobb nyelvi támogatás került be a szoftverbe, illetve a multimédiás képességek is javultak (bár nem tudni, hogy pontosan mi és hogyan).

A frissítés kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a build új Adobe Flash és AIR komponenseket is tartalmaz, előbbi a 11.1.122.4-es, utóbbi a 3.1.0.19-es verzióra frissült. Egyelőre semmi korszakalkotót nem tapasztalunk a saját példányunkkal, de ha lesz valami, majd szólunk.

Az év vége az ünnepek időszaka, és ez az időszak most a BerryBlog számára is különösen ünnepélyessé válik. Egy hét múlva, december elsején ünnepli születésének első évfordulóját a blog és a hozzá tartozó közösség. Egy ilyen évfordulóra illik meglepetéssel készülni, melyet ezúttal az ünnepelt nyújt át Nektek, olvasóknak, BlackBerry-felhasználóknak.

A jövő hétre ezért mindjárt három meglepetéssel is készülünk számotokra - a részletekről egyelőre nem árulhatunk el semmit, elég annyi, hogy sok munkánk van benne és nagyon bízunk benne, hogy mindnyájatoknak tetszeni fog majd, amit kiforraltunk. 

Emellett már előre véssétek be a naptáratokba a december 16-i dátumot, ekkor ugyanis ismét összejövünk egy kis személyes társalgás és italozgatás erejéig. Pontos időponttal és helyszínnel hamarosan jelentkezünk.

Mi már nagyon várjuk a jövő hetet, addig is tartsatok továbbra is velünk!

Az NFC-ről, vagyis a Near Field Communications-ról az utóbbi időben egyre többet hallani, és vélhetően most már nagyon hamar eljutunk oda, hogy a csapból is ez fog folyni. És persze a RIM kapcsán is egyre több lesz az NFC-hez kapcsolódó híradás, a cég ugyanis most komoly előnyt kovácsolhat abból, hogy a világ legbiztonságosabb mobilplatformjának birtokosa.

A rövid hatósugarú rádiós kommunikációval működő NFC-vel többnyire mindenki a mobiltelefonos fizetést azonosítja, pedig a technológia jóval több ennél. Valójában mindenféle klubkártya- és beléptetőrendszer ráépíthető, így például könnyen elképzelhető, hogy hamarosan a telefonunkkal tudunk majd belépni a metró területére (nyilván nem Budapesten), vagy éppen a lakásunkba.

A RIM és a Telefónica (aki nem ismerné, ez egy spanyol gyökerű multinacionális mobilszolgáltató, az O2 brand tulajdonosa) tegnap bejelentették együttműködésüket az első európai telefonos NFC pilot projekt kapcsán, melynek keretében 350 dolgozó kap NFC-s BlackBerryt (a jelenlegi választékból a 9900, a 9360 és a 9380 NFC-s), amivel részben a környékbeli shhopokban fizethetnek majd, illetve használhatják a telefonjukat az irodaházi beléptetésre. A rendszer működéséhez a telefonon kívül egy NFC-támogatással rendelkező SIM is szükséges, ezt értelemszerűen a Telefónica, vagyis a munkáltató biztosítja.

Úgy tudjuk, hogy a Deutsche Telekomnál, illetve hazai leányvállalatánál, a Magyar Telekomnál hasonló pilot projekt indulásáról határoznak nemsokára, vagy az is lehet, hogy már meg is született a döntés, így a BlackBerryket itthon is elkezdhetik tesztelni először a szűkebb, belsős csoportok, majd remélhetőleg egy nagyobb közönség (ezt hívják friendly user tesztnek), majd végül kereskedelmi termék lesz belőle - talán már jövőre.

Ha indul valami itthon is, a BerryBlog ott lesz az elsők közt, hogy kipróbálja.

Tudjuk, hogy a 2.0-s operációs rendszerrel végre lesz natív naptár, e-mail és névjegyzék alkalmazás a PlayBookon, mindeddig azonban nem tudtuk, hogy fognak ezek kinézni, hiszen a fejlesztőknek kiadott eddigi béták ezeket az appokat nem tartalmazzák (cserébe a BlackBerry Bridge-dzsel is hajlamosak mindenféle parajelenségekre, de hát ettől fejlesztői verziók).

Most a Blackberrycool jóvoltából tudunk nektek mutatni néhány képet a PlayBook natív klienseiről, melyek alapján azt kell mondjuk, hogy le a kalappal, nagyon jól fog kinézni ez az interfész, csak így tovább srácok!

Már csak az a kérdés, hogy miért nem lehetett ezt idén áprilisban, a PlayBook megjelenésére prezentálni.

Aki több képre kíváncsi, annak irány a BlackBerrycool.com!

Címkék: os 2.0 playbook
süti beállítások módosítása