Az Angry Birds jelenleg kétségtelenül a világ legnépszerűbb mobiljátéka, mely két platformon mobilozók millióit szegezi a kis érintőkijelzők elé, sőt mivel most már PlayStation-re és PC-re is van átirata, a monitorok, tévék elé is. BlackBerrykre a játék egyelőre nem érhető el, van helyette viszont Angry Farm, mely kísértetiesen hasonló célokkal, nem utolsósorban kísértetiesen hasonló grafikával szolgál, mint a madarakat csúzlizó játék.
A Smarter Appstól érkező játék a legpofátlanabb nyúlások közé tartozik, ráadásul 5 dollárt kérnek érte, ami pont 5 dollárral több, mint az androidos Angry Birds ára (a játékot ad-free változatban terjesztik).
Ettől függetlenül aki nem győzi kivárni az Angry Birds érkezését, beszerezheti a játékot az immár itthon is elérhető App World-ből.
A BlackBerryk közösségi szolgáltatások terén is robusztus megoldást nyújtanak, köszönhetően többek közt az üzenetkezelő rendszerbe szervesen integrált, RIM által fejlesztett Facebook- és Twitter-klienseknek. Előbbi ugyan gyakorlatilag mindent tud, amit a többi platformra készült alkalmazások, de a meglehetősen avittas külsőre ráférne már egy kis renoválás, meg vannak azért olyan funkciók, amiket még bele lehetne csempészni a programba.
Ha minden igaz, legkésőbb májusban mindkét kívánalom teljesülhet, kiszivárgott információk szerint ekkor jelenik ugyanis meg a RIM Facebook-kliensének új, 2.0-s verziója. Az N4BB már képeket is közzétett a programból, aminek jelenleg szűk körű bétatesztelése zajlik, és várhatóan márciusban indul a nagyobb közönség számára is a tesztüzem.
Rég volt BlackBerry celebünk, gyorsan pótoljuk a mulasztást, ismét egy hollywoodi színésszel, a hisztis picsa nőszemély hírében álló Cameron Diazzal, aki ezen a képen kétségtelenül kissé ijesztőnek hat, mi legalábbis a Charlie angyalaiban magára öltött szerelésekkel sokkal jobban bírtuk.
Na de mindegy is, a lényeg, hogy Diaz kisasszony is láthatóan egy BlackBerrynek szavazott bizalmat, ezzel belépett az elit klubba. Hátha egyszer az Oscart is megkapja.
A tegnap szóba került egy lopás esetén használható biztonsági alkalmazáshoz, a BlackBerry Protecthez hasonló funkciókat nyújt a Kaspersky Mobile Security 9 nevű komplex mobil biztonsági programcsomag, mely a legújabb verziójával BlackBerry és Android támogatást is kapott. Szinte közhely, hogy az okostelefonok terjedésével a klienseket veszélyeztető kockázat is nő, erre próbál megoldást találni az egyelőre csak az Észak-Amerikai ügyfelek számára elérhető program.
A Kaspersky Mobile Security 9 így egyebek mellett segít megtalálni az elveszett, vagy ellopott telefonokat, távoli zárolást lehet végezni vele, emellett van egy vicces funkciója, ami akkor jön jól, ha a tolvaj SIM-et cserél a mobilban: a SIM watchnak nevezett rendszer jogosulatlan kártya esetén azonnal elküldi a kártyához tartozó telefonszámot egy előre beállított e-mail címre.
A program emellett szűri a bejövő hívásokat és SMS-eket, valamint tud néhány olyan funkciót, amit a BlackBerryk amúgy is élből ismernek (például fejlett tartalomtitkosítás). Ettől függetlenül jó látni, hogy egy ilyen patinás cég is lát fantáziát abban, hogy támogassa a platformot, jóllehet az összes megoldás közül talán a BlackBerryk szorulnak rá a legkevésbé arra, hogy külső fejlesztőtől származó programok védjék őket.
Február közepén - konkrétan nagyjából két hete - felmerült, hogy a Vodafone okostelefon-aloldalán egyáltalán nem szerepel BlackBerry, nemhogy a kiemelt kínálatban, hanem az összes okostelefon-ajánlatban sem. Nohát, azóta annyi változás történt, hogy megjelent egy "Üzleti kínálat" menüpont is az oldalon - na mondom, ha itt sincs BlackBerry, akkor tényleg külön kategóriát képezhetnek a RIM készülékei a Vodánál.
Pedig itt sincs BlackBerry.
Van viszont a kötelező büszkeség, a Vodafone (Huawei) 845, illetve még szám szerint 13 (!) droidos mobil, symbianos és badás csodák, plusz persze mindenféle iPhone. Mindezt úgy, hogy a platformok felsorolásánál továbbra is ott virít a BlackBerry OS, és van egy mindenki számára elérhető, fizetős alkalmazásokat kínáló piactér is, amit azért nem mindegyik platform mondhat el magáról Magyarországon.
Tény és való, hogy ma már kevesebb versenyelőnyt nyújt egy BlackBerry az üzleti szférában, mint régebben, meg minden magára valamit is adó manager iPhone-t akar kisírni a főnöktől, de azért meglehetősen bizarr, hogy pont a BlackBerryk hiányoznak egy szolgáltató üzleti okostelefon-kínálatából, legalábbis ami a promóciós részt illeti.
Bocs fiúk, mi?
Na ezért (is) szeretjük a BlackBerryket! Ha lehet hinni a kiszivárgott infóknak, a RIM végre-valahára elérhetővé teszi a nagyközönség számára a BlackBerry Protect nevű, jelenleg még zárt bétában futó alkalmazást, mellyel a telefon elvesztése vagy ellopása esetén lényegében ugyanazokat a műveleteket végezheti el az egyszeri felhasználó, mint egy BES rendszergazda.
A BlackBerry Protect két fontos ponton segít, ha elveszett a telefon, vagy ellopták: egyrészt a tulajdonos képes segítségével beazonosítani a készülék helyzetét, másrészt távolról törölhető a memória tartalma, vagy jelszóval lezárható vele a cucc, azaz a tárolt személyes adatok megvédhetők. A publikusan nagyjából egy éve készülő BlackBerry Protect konkrétan a következőkre képes:
- A telefon helyzetének térképes ábrázolása (ha a készülék lát GPS műholdat)
- Hangos csengetés aktiválása (ezzel könnyedén megtalálható a mobil, ha a közelünkben van)
- Készülékzár bekapcsolása
- Jelszóváltoztatás
- Távoli törlés
- PIM-adatok, könyvjelzők és szöveges üzenetek mentése
- Szöveg kiíratása a kijelzőre
Azt egyelőre nem tudni, hogy a végleges változatban is ugyanezek a funkciók lesznek-e, illetve van még jó néhány tisztázatlan kérdés, például, hogy fog-e pénzt kérni a RIM a szolgáltatásért, illetve minden régióban elérhetővé teszik-e a BlackBerry Protectet.
A BerryReview szerint mindenesetre a végleges verzió kiadása heteken belül várható, reméljük igazuk lesz, addig is ugye mindenki használ jelszózárat a telefonján?