Nem nagyon akarnánk szaporítani a szót, hosszú-hosszú ideje készültünk a tegnapi napra, illetve a tegnapi estére, melyet az Appleblog születésnapi buliján töltöttünk, több barátunk és ismerősünk társaságában. Volt keynote, ajándékosztogatás, illetve one more thing, ahogy az minden Apple eventnél illik. És itt jöttünk mi is képbe, meg még a Magyar Android Portál, és a wp7.hu.

Mostantól az egység jegyében összefogva menetelünk tovább mi négyen, rajta tartva ujjainkat az okostelefonos iparág összes ütőerén, azzal a céllal, hogy mindenki számára nyitottabbá tegyük a mobilok világát. Mert a nyitottság jó dolog.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a BerryBlog tartalmába mostantól androidos híreket csempésznénk, maradunk továbbra is a legnagyobb független BlackBerry-specifikus oldal, csupán hetente egy linkösszefoglalóval és egy izgalmas klippel jelentkezünk majd, hátha valamelyik felkelti az érdeklődéseteket.

A poszt megjelenésével nagyjából egy időben a következő sajtóközleményt a teljes magyar IT-sajtó megkapja - nagy dolog ez a szövetség minden résztvevőjének, jegyezzétek meg a dátumot, ma elindult a SmartEast, amiről sokan fognak még hallani az elkövetkezendőkben.

Egységben minden okostelefon - elindult a SmartEast

 

Budapest, 2012. március 6. – Magyarországon, illetve egész Kelet-Európában egyedülálló kezdeményezésként létrejött a SmartEast szövetség, melynek célja az okostelefonok platformfüggetlen népszerűsítése, valamint az okostelefon-használat élményszerűbbé tétele.

A SmartEast négy magyar platformblog, az Appleblog, a BerryBlog, a Magyar Android Portál és a wp7.hu együttműködése révén kezdi meg a működését mától. A szövetség tagjainak célja, hogy közösen vezessék be az új felhasználókat az okostelefonok világába, illetve a már okostelefonnal rendelkező mobilozóknak hasznos és releváns információkat nyújtsanak az iparág teljes spektrumát lefedve. A négy blog a hazánkban legnépszerűbbnek tekintett platformok (Android, iOS) mellett a feltörekvő Windows Phone, valamint a jellemzően inkább az üzleti szférában használt BlackBerryk világába is elkalauzolja az olvasókat.

A platformblogok közt született tartalmi megállapodás részeként mostantól heti rendszerességgel mindegyik oldal olvasói kitekintést kaphatnak a teljes iparág fontosabb, érdekesebb momentumaira. Az összefoglalókat egy linkgyűjteményen túl egyedülálló módon videós formátumban is megtekinthetik az olvasók. A szpotok háziasszonya Kiss Anikó, maga is lelkes okostelefon-felhasználó és hírfogyasztó: „Az okostelefonok korunk legizgalmasabb kütyüjei, legyen szó bármilyen márkáról vagy operációs rendszerről, ugyanazt a célt szolgálják: kinyitják számunkra a világot. Az lenne a jó, ha eközben egymásra is nyitottak maradnánk. Ez a SmartEast blogszövetség legfőbb üzenete” – mondta Anikó.

A SmartEast szövetség tagjai közül több is komoly szakmai és olvasói elismerésekben részesült az elmúlt években. Az okostelefon-piac csaknem teljes vertikumát lefedő szövetség alapítói naponta átlagosan 40 ezer olvasót érnek el, a blogok Facebook-oldalainak taglétszáma pedig összességében eléri a 13 ezret. A blogokon hetente megjelenő posztok (tesztek, bemutatók, hírek stb.) száma megközelíti a 60-at. Az oldalak változatos tartalmukkal, közérthető, olykor kifejezetten szórakoztató posztjaikkal a legjobb targetálást kínáló független tartalomszolgáltatók közé tartoznak a szegmensben.

Címkék: smarteast
süti beállítások módosítása