Tegnap a Bloomberg megszellőztette, hogy a RIM pénzügyi szakértők (egész pontosan konkrét bankok) közreműködését kérte nemrég pontosan meg nem határozott tevékenységhez, aminek lényege nagyjából annyi, hogy "megvizsgáljanak bizonyos lehetőségeket". A tőzsdének több se kellett, a RIM papírjainak értéke secpec 4 százalékot emelkedett, mivel újra híre ment, hogy eladhatják a céget. Na de ki lehet a potenciális vevő? Erről készítettünk nektek egy rövid összeállítást, pro-kontra érvekkel:

  • Barack Obama (elnök). Vagyona: ismeretlen

Az Egyesült Államok elnöke megrögzött BlackBerry-rajongó, ki tudja, talán annyira, hogy minden követ megmozgatna azért, hogy megszerezze magának a márkát. De bármennyire is ő a legbefolyásosabb ember a Földön, a RIM-re még neki sincs pénze, de talán kölcsön tudna kérni a nemzettől - persze ehhez az is kell, hogy idén újraválasszák.

  • Bill Gates (ex-Microsoft). Vagyona: ~61 mrd dollár

A Microsoft egykori géniuszának, egyben vezérigazgatójának bezzeg lenne elég pénze a RIM-re, tekintélyes, nagyjából 61 milliárd dollárra rúgó magánvagyonából. Kár, hogy Gates már csak tradícióból alighanem Windows-párti, úgyhogy ha meg is venné a RIM-et, a BlackBerry 10 biztosan menne a levesbe.

  • Mark Zuckerberg (Facebook). Vagyona: ~17 mrd dollár

Természetesen nem lehet kihagyni a számításból a Facebook fiatalon lett milliárdos atyját, Mark Zuckerberget sem, aki magánvagyonából most körülbelül két és fél RIM-et tudna vásárolni. A szándék már annál inkább kérdésesebb, mivel az ifjú milliárdos mostanában inkább fotómegosztó-szolgáltatásokra szereti rátenni a kezét cége által.

  • Roman Abramovics (Chelsea). Vagyona: ~12 mrd dollár

A RIM-re Roman Abramovics orosz milliárdosnak is lenne pénze, más kérdés, hogy ha technológiáról van szó, akkor Abramovics inkább jachtokra és repülőkre szórja a pénzét. Nem kizárt továbbá, hogy a RIM felvásárlása előtt el kéne adnia a Chelsea F.C futballcsapatot, amit 2003-ban vásárolt meg tulajdonosától hosszú évek kitartó munkája alatt összekuporgatott pénzén.

  • Kim Dzsongun (Észak-Korea vezetője, a Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára és Központi Katonai Bizottságának elnöke). Vagyona: ismeretlen

A népi Korea szeretett vezére tavaly decemberben vette át élemedett korban jobb létre szenderült apjától a stafétát. A kis Dzsongun már gyerekkorától kezdve a zárt rendszerekhez ragaszkodott, ráadásul a génjeibe van kódolva a paranoia, így egy olyan mobilgyártó biztosan jól jönne neki, melynek készülékei lehallgathatatlanok és kifürkészhetetlenek. 

  • A dalai láma (vallási, politikai vezető). Vagyona: nincs

A dalai láma megélt már kitaszítottságot, megvetést, szeretetet és őszinte, mély tiszteletet miközben bejárta az egész világot, ráadásul ő állítólag Avalokitesvara, az együttérzés bódhiszattvájának a megtestesülése, márpedig a RIM-nek most nagy szüksége van Avalokitesvara-ra. Csak az a gond, hogy Őszentsége tudvalevőleg kevéssé hisz a materiális javakban, így meg elég nehéz lenne rábeszélni a RIM megvásárlására.

Te a fentiek közül kinek adnád el a RIM-et? Vagy más tipped van? Küldd be, megvizsgáljuk a lehetőségeket!

süti beállítások módosítása