A Research in Motion kétségtelenül megélt már jobb napokat is, és bár vannak, akik szerint a napjai meg vannak számlálva, sokan nem látják ilyen borúsan a helyzetet. Itt van mindjárt a RIM harmadik legnagyobb méretű részvénycsomaggal rendelkező tulajdonosa, Prem Watsa kanadai milliárdos, aki szerint a társaság három-ötéves perióduson belül teljesen talpra áll és újra a régi fényében fog pompázni.
Watsa hosszú távú, megtérülő befektetésként tekint a RIM-re, a milliárdos szerint nem kétséges, hogy a társaság szerencséje megfordul, ennek mintegy bizonyítékaként nemrég 2.2 százalékról 5 százalékra emelte a részvényesi tulajdonrészét a társaságban. A milliárdos ezzel a két ex társelnök-vezérigazgató, Jim Balsillie és Mike Lazaridis után a harmadik legnagyobb értékű részvénycsomagot birtokolja, nem mellékesen mióta utóbbi kettő önként leköszönt pozíciójából, ő is bekerült az igazgatótanácsba.
Az üzletember tulajdonrésze egyébiránt ma nagyjából 368 millió dollárt, azaz kábé 79,8 milliárd forintot ér - ha a részvény árfolyama csak az egy évvel ezelőtti szintre térne vissza, ez az összeg megnégyszereződne.
Talán nekünk is el kéne kezdeni RIM részvényeket vásárolni, mint ahogy Watsa tette?
Via Nine News.