Múlt hét végén rendkívül kellemetlen hírek érkeztek Waterlooból, az elmúlt napokban sokat gondolkodtam azon, hogy mindez vajon miként hathat a BlackBerry márkájú okostelefonok, illetve úgy általában a BerryBlog jövőjére. Az okostelefonok piaca kőkemény harctér, itt a legkisebb hiba is egy cég vesztét okozza, a RIM pedig lássuk be, nem kevés és nem kis hibákat vétett az elmúlt pár évben. Mindegy is, ez most már a múlt, koncentráljunk arra, mi van a cég előtt, mi van előttünk, BlackBerry felhasználók előtt.

Azt hiszem mindenki egyetért abban velem, hogy a kanadaiak számára az új platform megjelenésének elhalasztásában rejlik a legnagyobb rizikó, mert bár Thorsten Heins a negyedéves eredményeket ismertető konferenciahívás során hangsúlyozta, hogy az új BlackBerryk a megjelenésük idején korszerűek lesznek, ez a megjelenés most hirtelen borzasztó messzire került.

rim_company_logo.jpg

Azt mindjárt szeretném leszögezni, hogy bár a jövő év elejére ígért premierig akár kilenc hónap is hátra lehet, a RIM addig a sajtóban megjelenő, nyilvánvalóan vérszaggal olvasókat gyűjtő cikkek és elemzések ellenére biztosan nem fog csődbe menni. A vállalatnak még mindig több mint 2,2 milliárd dolláros készpénzállománya van, ráadásul a működési költség drasztikus lefaragását tervezik Heinsék, emellett nincs hitele sem a cégnek. Ha tehát pusztán azt nézzük, bírja-e a BlackBerry 10-ig levegővel a RIM, akkor elég határozott választ lehet adni erre a kérdésre. Bírja.

Nem mindegy azonban, hogy a befektetők bírják-e türelemmel a történéseket, a RIM befektetőiről azonban tudni kell, hogy többnyire kitartanak a cég mellett, hogy mást ne mondjak, a két legnagyobb részvényes Mike Lazaridis és Jim Balsillie közül előbbi még mindig ott ül az igazgatótanácsban. Aztán ott van Prem Watsa kanadai milliárdos is, aki áprilisban 5 százalékra növelte tulajdonrészét a RIM-ben, kijelentve, hogy hosszú távú befektetésként tekint a cégre.

Az a helyzet, hogy bár ilyen esetekben kézenfekvő lenne a cég értékesítése - ahogy erről korábban beszámoltunk - igazából sem a RIM-nek nem létszükséglet a cég eladása, sem a potenciális vevőknek nincs szüksége igazán a RIM-re. Persze egy ilyen piacon sok minden változhat olyan gyors ütemben, hogy pislogni sem marad időnk, de mi jelenleg most úgy látjuk, a RIM-nek minden esélye megvan rá, hogy kihúzza a BlackBerry 10 megjelenéséig, racionalizált működéssel és új, szerényebb célokkal.

A részvényesek mellett a partnerek, illetve vásárlók türelme is véges, az elvándorlás a BlackBerry platformról felgyorsulhat, ha a versenytársak tovább tudnak erősödni (ehhez nem sok kétség fér) és erre a RIM hosszú ideig nem tud megfelelően reagálni. Csakhogy vannak olyan régiói a világnak, ahol a versenytársak nem tudnak elérni a vásárlók tömegéhez, mivel ehhez egyszerűen túl drágák a termékeik. Ezekben az országokban -- Kína, India, Indonézia stb. -- óriási növekedési potenciál van, még akkor is, ha az okostelefon-piac trendjeit még mindig az USA diktálja és ott is van a nagy pénz. A RIM-nek tehát egyszerűen csak új vásárlókat kell keresnie, és ami azt illeti ebben elég jól is áll.

Végül de nem utolsósorban elfogyhat a fejlesztők türelme, vagy -- és ez még nagyobb problémát jelent -- az új platformba vetett hitük. Azt gondolom ugyanakkor, ha a RIM cserébe egy minden porcikáját tekintve átgondolt és megfelelő háttértámogatással rendelkező ökoszisztémát nyújt cserébe, a fejlesztők belátják majd, hogy megéri várni. Márpedig ebben is elég jól áll jelenleg a RIM.

Amiben nagyon nem áll viszont jól a cég, az a sajtókapcsolatok és sajnos ez a következő, a cég fennállásának legnehezebb időszakát jelentő hónapok sajtómegjelenéseire egész biztosan rá fogja nyomni a bélyegét. A cikkeket azonban nem olvassa mindenki, illetve -- lásd a csőddel kapcsolatos riogatásokat -- szerencsére többeknek nyilvánvaló, hogy az újságírók helyenként bődületes baromságokat tudnak összehordani. 

Szóval ha engem kérdeztek, a BerryBlog biztosan nem fogja temetni a RIM-et és ugyanolyan lelkesedéssel áll ki a BlackBerryk mellett, mint eddig, mert hiszünk a cégben és az értékekben, amit képvisel. És hiszünk benne, hogy a RIM-nek ahogy a kezdetek óta helye volt az okostelefon-piacon, mindig is helye marad.

Mellesleg boldog születésnapot, Kanada!

süti beállítások módosítása