A nagy BlackBerry 10 őrület közepette az utóbbi időben mintha kevesebb figyelmet kapna a RIM tablet-termékvonala, a szép reményű PlayBook. Az új generációs verzió megjelenése most ismét kézzelfogható közelségbe került, bár egyelőre korántsem biztos, hogy nálunk egyhamar megjelenik a kütyü.

playbook3g.jpg

A mobilesyrup által kiszivárogtatott infók szerint az új, mobilhálózatokra is csatlakozó PlayBook július 31-én jelenhet meg a kanadai boltok polcain, illetve vélhetően ezzel együtt az Egyesült Államokban. A Bellnél már ára is van a tabletnek, 550 dollárba fog kerülni hűségszerződés nélkül, ami azért nem feltétlenül kelti azt a látszatot, hogy ebből ezúttal egyből sikertermék lesz, más kérdés, hogy ha szolgáltatónál kapható valami, akkor úgyis a hűségszerződés mellé megállapított árak a mérvadóbbak (a pletykák szerint hűséggel 350 dollárt fog kóstálni az új PlayBook).

Emlékeztetőül, az új változatban másfélszer gyorsabb processzor lesz, mint a régiben, emellett lesz benne LTE (vélhetően csak Amerikában), illetve HSPA+ hálózatokkal kompatibilis modem, vagyis az új PlayBooknál nem kell többé Wi-Fi jelre vadászni az internethasználathoz, illetve nem kell a BlackBerry Bridge-re hagyatkozni.

A hazai megjelenésről egyelőre semmi konkrétat nem tudunk, bár úgy értesültünk, hogy az egyik szolgáltatónál már javában tesztelődik egy példány, de egyelőre nincs terv arra vonatkozóan, hogy mikor kerüljön a boltokba a cucc. A tesztpéldányt azért majd megpróbáljuk megkaparintani jól.

Címkék: playbook lte 4g
süti beállítások módosítása