Borzasztó ez az uborkaszezon, ilyenkor hajlamos azt hinni az ember, hogy rajta kívül senki nem dolgozik, legfeljebb a RIM-nél serénykednek azon, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszerrel mielőbb elkészüljön a cég. Ebben az időszakban üdítően hat minden olyan kezdeményezés, mint Jon Anastasiadis dizájner újabb BlackBerry 10 koncepciója.

bb10_slider_concept.jpg

Jon korábban álmodott már nekünk (pontosabban a CrackBerrynek) QWERTY-s és full touch BlackBerry 10-es telefont, most pedig itt a Torch-utánérzetű csúszka. Ez a változat egyébként szerepel a RIM szupertitkos ütemtervében, méghozzá állítólag még jövőre meg fog jelenni a készülék, más kérdés, hogy aligha éppen abban a formában, amit Jon elképzelt.

Pedig az elképzelés egyébként nem rossz, bár a híváskezelő gombok szerintünk kissé szerencsétlen helyre kerültek, és egyáltalán nem biztos, hogy a teljesen lapos billentyűzeten olyan kényelmes lenne gépelni, dehát éppen ez a szép az efféle dizájntervekben, hogy lehet róluk fantáziálgatni addig is, míg kézbe nem fogjuk a RIM tervezőmérnökei által megálmodott végleges változatokat.

Via CrackBerry.

süti beállítások módosítása