Ma amerikai nyugati parti idő szerint reggel 9 tájékán (ez nálunk este hatot jelent) kezdetét veszi a BlackBerry Jam Americas, a RIM idei utolsó, fejlesztőknek szóló nagy dzsemboréja. Ez az elsősorban fejlesztőknek szóló rendezvény az egyik legfontosabb idei konferenciája lehet a RIM-nek, hiszen a várakozások szerint itt ismét megtudhat a nagyérdemű mindenféle újdonságot a következő generációs BlackBerry okostelefonokról, vagy éppen a BlackBerry 10 operációs rendszerről.
A Jam Americas fontosabb eseményeiről természetesen mi is beszámolunk, bár sajnos nem élőben és nem a helyszínről, ahogy tettük azt idén februárban, a DevCon Europe esetében, de ígérjük, nem maradtok le semmiről, ha velünk tartotok.
A rendezvényt egyébként Thorsten Heins, a RIM elnök-vezérigazgatója nyitja meg, utána közvetlenül a fejlesztési kapcsolatokért felelős fenegyerek, Alec Saunders következik, illetve a platformokért és eszközökért (!) felelős alelnök, Chris Smith is ott lesz ma délelőtt (illetve este). Aki nem bír magával, és mindenképpen élőben kívánja követni a történteket, kattintson pár óra múlva az alábbi linkre a webcasthoz.
Get ready to Jam!