Nem is tudom, hol kezdjem, mert az nem igaz azért, hogy soha nem hittem volna, hogy eljön ez a pillanat, de sokáig nagyon távolinak tűnt. A RIM ma hivatalosan bejelentette, hogy január 30-án útnak indítja a BlackBerry 10 platformot, illetve bejelent két új okostelefont, melyek az új rendszerre épülnek. Tudom, hogy még odáig sok víz lefolyik a Dunán, de most már legalább tépkedhetjük a centit.
A közlemény egyébként nyilván elsősorban a tőzsdének, meg a szkeptikus elemzőknek, szakembereknek szól, akik soha nem hitték el igazán, hogy a RIM valaha piacra dobja a BlackBerry 10-et, sőt, igazság szerint még most is vannak olyan elvetemültek (többek közt az én környezetemben is), akik továbbra sem hiszik el. Mindegy ki mit hisz, január 30-án jön a BlackBerry 10, és bemutatkoznak az új BlackBerryk, ez most már hivatalos, most már csak azt az addig hátralévő röpke 79 napot, vagy ha úgy tetszik 11 hetet, vagy 1896 órát kell valahogy kibírni, de hamar el fog az röppeni, ne aggódjatok!
Az új platform egyébként minden eddig bemutatott újdonságot tartalmazni fog (Flow, Peak, Hub interfész-elemek, Swiftkey-billentyűzet stb.), és még annál is többet, hiszen a RIM bölcs előrelátás alapján nem lőtte el minden puskaporát. Ahogy arról már beszámoltunk, a telefonokat és a platformot már több mint 50 szolgáltató teszteli világszerte, az alkalmazásokat pedig szorgosan fejlesztgetik a programozók.
Szóval mostantól új karácsonyi dátumot jegyezzetek fel a naptárba, a fa előtt találkozunk!