Emlékeztek még, amikor pár héttel ezelőtt azt mondtuk nektek, hogy rövidesen hanghívás funkcióval gazdagodik a BlackBerry Messenger? Nagyjából eddig kellett várni arra, hogy bejöjjön a jóslatunk, más kérdés, hogy ne mindenki számára olyan felhőtlenül nagy az öröm meg a boldogság, de erről később.
A RIM tegnap elérhetővé tette a BlackBerry Messenger 7.0-s verziójának első tesztváltozatát, melynek két nagy újdonsága van, az egyik a hangalapú hívás, a másik a BlackBerry ID szorosabb integrációja a programba. Egyik nagyobb jóság, mint a másik, gondolom előbbit nem is nagyon kell részletezni: mostantól ugyanúgy lehet hanghívásokat bonyolítani a BBM-mel, mint a Skype-pal, annyi megkötéssel, hogy a másik oldalon is BBM 7.0 kell legyen, na meg a hanghívás a mobilszolgáltatók közbenjárásának hála csak Wi-Fi-n keresztül működik.
Az egészben az a legjobb, hogy hívás közben minden éppen úgy működik, mint hagyományos hanghívásnál, vagyis lehet használni kihangosítófunkciót, headsetet és bármilyen Bluetooth-fülest, illetve beszélgetés közben írásban is chatelhetünk a beszélgetőpartnerrel, vagy akár valaki mással.
A BlackBerry ID integráció egy régóta létező problémát old meg a BBM-nél, nevezetesen a PIN-hez kötött kontaktokat, illetve profilt. Vagyis a BBM 7 után ha új BlackBerryt veszünk, a BlackBerry ID áthelyezésével az összes kapcsolatunkat áthelyezi a rendszer az új telefonra, illetve a kapcsolataink is elérnek minket ezen a készüléken. Mondanom sem kell, ez borzasztóan megkönnyíti majd annak a sok-sok BBM-felhasználónak az életét, akik jövő év elején BlackBerry 10-re migrálnak.
És akkor jöjjön a DE, illetve a SAJNOS kezdetű rész. A BBM 7 kizárólag a Beta Zone-ból érhető el, ami azt jelenti, hogy Magyarországról hivatalosan senki nem töltheti le a BlackBerryjére. Ellenben Ugandából ugyebár már igen, mint azt november elején megtudtuk. Talán lesz erre valami megoldás később, ha tudunk valami hivatalos kerülőútról, feltétlenül jelezzük.