A BlackBerryk saját fejlesztésű Facebook-alkalmazása töretlenül fejlődik, újabb és újabb funkciók megjelenésével továbbra is az egyik legjobb platformalkalmazás a RIM palettáján. Lehet, hogy ennek az a nyitja, hogy nem is a Facebook fejleszti, hanem a kanadai cég programozói? 

invite_fb_friend_bbm.jpg

Így vagy úgy, itt a 3.3-as, végleges verzió, mely elsősorban még szorosabb BBM-integrációt kínál. Így például most már be lehet tenni az adatlapra a BBM PIN-t, meg lehet a Facebook-appon keresztül is BBM-chatet kezdeményezni azokkal az ismerősökkel, akiknek szintén BlackBerryjük van, és persze használnak BBM-et. 

Van még azért néhány újdonság, így például a 3.3-as app egy kevésbé barátságos funkciót, a barátok eltávolítását is támogatja, ezzel a Facebook névjegyzékből végre törölhetjük a tapló ismerősöket, spammereket vagy exbarátnőt/exbarátot. Emellett a fotónézegetés is átalakult, mostantól áttekinthetőbbek az alkalmazás által megjelenített albumok, illetve kis mértékben a kezelőfelület is megújult.

Vannak azért még mindig hiányosságok, így a BlackBerryre fejlesztett Facebook alkalmazással továbbra sem lehet oldalként posztolni, csak a személyes profilban, ami nekünk ugyan komoly hiányosság, de az átlagfelhasználó számára alighanem egy kevssé lényeges szempont. Hja, valamit a 4.0-s verzióra is tartogatni kell, nem igaz?

Ha használod az appot, a következő 24 órában várhatóan kapsz értesítést az új verzió elérhetőségéről.

Címkék: facebook rim
süti beállítások módosítása