A BlackBerry 10 platform sikeressége kapcsán az egyik kulcskérdés, hogy a RIM hogyan tudja mozgósítani a ma nagyjából 80 millió főből álló felhasználói bázisát, vagyis azokat a telefontulajdonosokat, akik máig kitartanak a márka mellett, legyenek üzletemberek, vagy egyéni felhasználók. Egy friss kutatás szerint elég jó lesz a frissítési arány, a Scotia Capital egyik elemzőjének birtokába került egy olyan tanulmány, ami 70 százalékos upgrade rátát mutatott.
Mindez azt jelenti, hogy a becslések szerint olyan 50-60 millió felhasználó térhet át régi BlackBerryjéről a BB10 használatára, ami nagyon ígéretes számnak tűnik, tegyük hozzá a kutatás azért azon a ponton kissé hiányos, hogy mindezt mennyi idő alatt tudja teljesíteni a RIM. Abból kiindulva, hogy a felhasználói bázisnak csupán 8 százaléka él az USA-ban, azt feltételezném, hogy ez akkor következhet csak be, ha a BlackBerry 10 a középkategóriában, vagy a belépőszinten is megjelenik a kínálatban -- vagyis a platform olcsóbban lesz elérhető.
Erre egyelőre senki sem tudja még pontosan, mikor kerülhet sor, a cégvezetők egyes korábbi elszólásai alapján arra lehet következtetni, hogy ez még jövőre bekövetkezik. Mindez azt jelentené, hogy a RIM jócskán túlteljesítheti a korábbi elemzői becsléseket, melyek a következő pénzügyi évre nagyjából 35 millió eladott BlackBerryvel számolnak.
Nem tudni, hogy ettől az alapvetően pozitív becsléstől, vagy a korábbi felminősítésektől, de a RIM papírjainak értéke tovább folytatja hetek óta tartó, szinte töretlen növekedését. A részvényekkel tegnap már több mint 14 dolláros árfolyamon is kereskedtek, vagyis kezdünk közel kerülni az egyéves csúcsponthoz, az idei 6,22 dolláros mélyponthoz képest pedig már jelentősen kedvezőbb lett a kép.
Ha már itt tartunk, te benne leszel a 70 százalékban?
Via The Street.