A hétvégén ismét jól belendült a pletykagépezet a RIM következő generációs BlackBerryjeit illetően, a hype karácsonykor sem ad tehát alább, sőt érzésem szerint lesznek még itt kisebb-nagyobb meglepetések a következő napokban -- nade majd kiderül, igazunk van-e. A legújabb pletykák az új BlackBerryk típusnevével kapcsolatosak, és az Unwired View-től származnak, amiről annyit kell tudni, hogy korábban elég sokszor bejött, amit idejekorán kiszivárogtattak.

caprhone_z10.jpg

A lényeg, hogy az L-sorozatú és N-sorozatú BlackBerryket a blog szerint állítólag Z10-nek és X10-nek keresztelte a RIM, vagyis ahogy az várható volt, a kanadaiak szakítottak a korábbi, négy számjegyből és esetleg egy típuscsaládból (Bold, Curve, Torch) álló, olykor kifejezetten zavaros megnevezésekkel. Az Unwired View-tól származó infókat (legalábbis részben) alátámasztja továbbá a Carphone Warehouse raktárkészlet-kezelő rendszeréről készült képernyőfotó, mely szintén ezt az elnevezést használja. Azért ettől függetlenül egészen biztosak csak akkor lehetünk majd mindebben, ha túlvagyunk a január 30-i starton.

Addig is osszátok meg velünk, mit gondoltok: ez egy újabb kódnév, vagy ezen a néven kerülnek a boltokba az újdonságok? Egyáltalán mennyire számít nektek a típusnév?

Via Unwired View.

Címkék: x10 bb10 z10
süti beállítások módosítása