A BlackBerry 10 teljesen megújult kezelőfelületét az alapoktól újragyúrják egy olyan csapat segítségével, akik a felületdizájn minden csínját-bínját ismerik. A TAT által fejlesztett Cascades révén a megosztás is egészen egyedi módon lesz megoldva, ami nem csak látványos, de intuitív módon igazodik a felhasználói szokásokhoz is. 

Biztos, hogy az N4BB informátorait egyszer nagyon seggbe fogják még rúgni, addig is a fiúk rendületlenül szállítják az újabbnál újabb kiszivárgott infókat a készülő BlackBerry 10-ről, ami nekünk persze nagyon jó, a RIM-nek talán kevésbé, hiszen a szorgos ázsiai gyártók annyi idő alatt lekoppintanak bármit, míg egy kávéscsésze földet ér az asztal sarkáról leborulva és máris oda a versenyelőny.

shareui_1.jpg

Ennyi kis kitérő után ismerkedjetek meg a Share UI nevű felülettel, azon belül a képmegosztási funkcióval facebook használata esetén. Látható, hogy a megosztás során több olyan paramétert is meg lehet majd adni, ami jelenleg nemhogy BlackBerryn, de más platformon sem nagyon fedezhető fel, de szerencsére aki nem akar mindig minden agyonparaméterezni, annak nem is kell használnia minden menüt, a kevésbé használt funkciókat egyszerűen el lehet majd rejteni, hogy ne zavarjanak, ne foglalják feleslegesen a helyet.

shareui_2.jpg

A képek egyelőre mindent nem árulnak el, de hát akkor miről írnánk hónapokig, ha már mindent most megtudnánk az új rendszerről? Annyi bizonyos, hogy a BB10 központi eleme lesz a minél egyszerűbb és élményszerűbb tartalommegosztás, amire szerintem eddig senki nem tudott igazán használható aggregált, több szolgáltatást magába integráló megoldást kínálni. Na majd januárban...

Via N4BB.

Voltál már nyaralni? Igen? Mázlista!

Nem? Reméljük idén nyáron sem kuksolsz végig a munkahelyeden vagy a szobádban, ha pedig külföldre mész nyaralni, érdemes több dologgal kapcsolatban jó előre tájékozódni. Például arról, hogy az okostelefonodat milyen feltételek mellett tudod használni a nyaralás során. Volt már, hogy hazajöttél a nyaralásból és a következő hónapban sokként ért a horror összegű számla? 

A SmartEast ezúttal a köz érdekében a külföldi mobilhasználat buktatóiról és az igénybe vehető tarifaopciókról nyújt hasznos információkat. A heti, szám szerint tizenkilencedik adásban Ancsa megkérdezi a hatóságot, a szolgáltatókat és a hétköznapi embereket arról, hogy mégis miért más egy okostelefon külföldön, mint idehaza.

Ne menjetek sehová, amíg meg nem néztétek az adást! Mi szóltunk!

Címkék: smarteast-cikk

A RIM a BlackBerry World alkalmával kezdte el osztogatni a fejlesztőknek azt a prototípus-telefont, melyet csak Dev Alphának hív, és ami állítólag közeli rokonságot ápol a később megjelenő Londonnal - bár ez a darab hangsúlyozottan nem kerül soha kereskedelmi forgalomba.

white_devalpha.jpg

white_devalpha2.jpg

Kis érdekesség az eszközzel kapcsolatban, hogy a szingapúri BB10 Jam-en feltűnt a mobil fehér színű változata. A színén kívül annyi ezzel kapcsolatban az újdonság, hogy a Dev Alphákat állítólag Waterlooban gyártják és összesen 12 ezer készül belőlük, ebből hatezret már ki is osztottak, a maradékot a további Jam turnékon adják oda a fejlesztőknek. Az eszközből a London megjelenése előtt lesz egy közel végleges prototípus is, ebből is 12 ezer készül majd állítólag, és azokhoz a fejlesztőkhöz jut majd el, akik BB10-es alkalmazást küldtek be az App Worldbe, szóval ez is afféle ösztönző ajándék lesz, mint a PlayBook - bár azt a Dev Alphákkal ellentétben nem tiltják le soha.

Via BerryReview.

Szeretem az optimista embereket, bár állítólag a pesszimistáknak azért jobb, mert nem érheti őket csalódás. Nos, Thorsten Heinst érheti, illetve sokan meg vannak róla győződve, hogy fogja is érni, sőt ezt már most is jól tudja a RIM elnök-vezérigazgatója, aki egyre-másra adja a cég jövőjével kapcsolatos optimista nyilatkozatokat. A RIM ma tartja az idei részvényesi beszámolóját, ahol a németnek minden optimista kisugárzására szüksége lesz ahhoz, hogy meggyőzze a részvényeseket arról, a kanadai vállalat a látszat ellenére szép jövő előtt áll.

Heins az elmúlt egy-két hétben, illetve úgy általában véve az első üzleti negyedévről szóló, a cég helyzetéről elég borús képet festő pénzügyi beszámoló kiadását követően nyilatkozott már rádióban, írt jegyzetet újságnak, most pedig a CIO magazin számára adott kellemes hangulatú exkluzív interjút. Elhangoztak többek közt olyan állítások, hogy valójában semmi gond nincs a céggel a mostani állapotában, illetve többször többféleképpen elhangzott, hogy a RIM a BlackBerry 10-zel komoly visszatérésre számít, hiába kelti a média a halálhírét.

heins_bb10.jpg

A CIO-nak adott interjút egyébként érdemes az elejétől a végéig elolvasni, aki tud angolul, feltétlenül nézze meg, olyan párbeszédnek lehet tanúja, amit ritkán látni egy meghatározó IT-cég elnök-vezérigazgatójától. A nyilatkozatból néhány újabb részlet is kiderül a RIM terveiről és stratégiájáról, így például a különböző modellcsaládok száma drámaian csökken majd és a kanadaiak elsősorban a touch élményre fókuszálnak majd, egyben Heins azt gondolja, hogy az egyik legfőbb problémát az jelentette a RIM számára, hogy nem tudott vonzó alternatívákat kínálni az érintőkijelzős mobilok szegmensében.

Emellett Heins az interjúban azt is sejteti, hogy a BlackBerry 10 elhalasztása nem lesz olyan drámai, mint azt egyesek gondolják, ami rímel arra az állítólag szintén a vezetőnek tulajdonítható elszólásra, hogy az első BB10-es eszközök valójában csak két hónapot csúsznak, vagyis akár már januárban piacon lehetnek. Ami azt illeti, a cég és a mobilszolgáltatók közösen arra készülnek, hogy a 2013-as első negyedév legnagyobb durranása lesz a BB10 rajtja, a RIM pedig "minden szükséges lépést" megtesz azért, hogy ez így is legyen.

Nem kevésbé bír nagy jelentőséggel az az elszólás, mely szerint a BlackBerry 10 nem azért késik, mert elfelejtettek ezt-azt belerakni, a cégnek ugyanis határozott elképzelése van arról, milyen építőkövekből áll majd össze a rendszer, a RIM azonban nem engedheti meg magának - már csak a múlt tradícióiból eredően sem - hogy egy félig kész okostelefont adjon az ügyfelek kezébe.

Ja, és Thorsten Heinsnek van egy Samsung Galaxy S III okostelefonja is. Ismerd meg az ellenséged, yeah!

Hogy mire megy Heins az optimizmusával, az egyelőre a jövő ködébe vész, mindenesetre szkeptikus hangok szerint nem kizárt, hogy bíróságra, ugyanis a részvényesek egy része szerint a hurráoptimizmus mögött valójában nincs semmi konkrétum, az egész csak időhúzás, ez pedig felveti bizonyos tőzsdei/számviteli bűncselekmények gyanúját. 

Ami engem illet, én is optimista vagyok, a kétszereplős mobilpiac ugyanis senkinek nem jó és ezt előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz belátni. A körülmények tehát ilyen szempontból még kedveznek is a RIM-nek, melyet ebben az időszakban feltételezhetően a lehető legjobb ember irányít.

Viel glück, herr Heins!

Címkék: rim thorsten heins

A BlackBerry sosem tartoztak a legnagyobb alkalmazás-gyűjtő platformok közé, az App World, a RIM alkalmazás-piactere ettől függetlenül a három évvel ezelőtti nyitás óta szépen fejlődik, a forgalom pedig gyorsan nő, köszönhetően a jobbnál-jobb appoknak, na meg persze a PlayBooknak, melyhez immár több tízezer alkalmazást lehet letölteni.

appworld_playbook_blackberry.jpg

A RIM a héten új mérföldkő elérését jelentette be, a piactér kiszolgálta ugyanis a hárommilliárdodik letöltést, ami ha átlagot vonunk, napi 2,5 millió letöltést eredményez A forgalom növekedését jól jelzi, hogy az egymilliárdodik letöltés eléréséhez 786 napra volt szükség, utána még 210 napra a kétmilliárdhoz, majd rá 176 napra meglett a hárommilliárd. A piactéren jelenleg több mint 90 ezer alkalmazás érhető el, 28 ezer fejlesztőtől.

Nem is rossz egy olyan platformtól, amire állítólag nincsenek is alkalmazások.

Címkék: world app jubileum

Még mindig nem teljesen világos, hogy milyen modellszámozással látja el a RIM a BB10-es BlackBerryket, a belső dokumentációk egyelőre csak a kódnevekről árulkodnak, illetve az azokból képzett szériákra. Tehát ez alapján lesz BlackBerry L-sorozat (London és társai, teljes érintőkijelzővel), N-sorozat (ez a 9900-hoz hasonló felépítésű hibrid, Nevada, Naples és Nashwille kódnevekkel), illetve most a legfrissebb pletykák szerint jön egy M-es széria, ami kiszivárgott infók szerint a Milan-t takarja.

Azt a Milan-t, aminek a fejlesztését egyszer már parkolópályára tették állítólag, és aminek a kialakítása lényegében a Torchot követi, vagyis egy szétcsúsztatható formátumú mobilról van szó, érintőkijelzővel és QWERTY-klaviatúrával. Az N4BB azt is tudni véli, hogy az M-szériás készüléknek 720x1280 pixeles felbontású érintőkijelzője lesz, vagyis majdnem akkora lesz a felbontás, mint a Londonnál (az állítólag 768x1280-as panelt kap majd). 

Az első BB10-es csúszkákról ennél részletesebb információk nem láttak napvilágot, de még jócskán van idő a megjelenésükig, 2014-ig ugyanis nem kerülnek piacra, addig meg jó sok víz lefolyik még a Dunán. 

Az információkat szokás szerint ne vegyétek készpénznek!

Via N4BB.

süti beállítások módosítása