A BlackBerry 9320 éppúgy QWERTY-s telefon, mint a legtöbb készülék a kínálatban, és azt kell mondjuk, az árát meghazudtolóan jól használható gombsorral lett ellátva!

Többször megállapítottuk már itt a BerryBlogon, hogy a legjobb QWERTY-billentyűzet a BlackBerry 9900-on van, az olcsóbb, Curve-széria általában másfajta, de azért ugyanúgy kézreálló billentyűzetet kap. A 9320 esetében a telefon lényegében megörökölte a 8520 óta létező klaviatúra-formátumot, de meglepetésre a legolcsóbb Curve billentyűzete tapasztalataink szerint jobb, mint a drágább 9360-as modellnél.

9320_3.jpg

Kezdjük azzal, hogy a gombok nyomáspontja nagyon el lett találva, nem kell erőlködni, nem áll fenn a veszély, hogy gépelés közben a nagy igyekezetben nem nyomunk meg rendesen egy gombot, ezért kimaradnak egyes betűk a szavakból. A gombok emellett határozott visszajelzést is adnak, ha lenyomjuk őket, szóval a QWERTY-gombsorra nem lehet egy szavunk sem.

A 9900 után a kisebb gombokat és felületet persze szokni kell, nagyobb kezű embereknek talán kevéssé kézreálló a 9320 (és az összes többi Curve) klaviatúrája, de ez engem személy szerint nem nagyon akadályozott a gyors és pontos gépelésben. A BlackBerry 9320 tehát ezen a téren sem hoz szégyent a márkára.

Címkék: teszt curve 9320

Szoktad külföldön használni a mobilodat? Volt már, hogy horror összeget fizettél egyetlen Facebook-állapotfrissítésért? Nézd meg ezt az adást és többé nem fordul veled elő ilyesmi.

weboldalunk | videóink | írj nekünk!





Hírhétfő
Galaxy Nexus tiltás feloldva - utórezgések
Már árulják az iPhone 5-öt Kínában
Hatalmasat nőtt az iPhone Kínában





Ilyen lesz a megosztás BB10 alatt
Hárommillió letölésnél jár az App World
Új WP8-as Samsung érkezik
Újdonságok Nokia fronton

A videót Polcz Péter készítette

Kedden zajlott a RIM éves részvényesi közgyűlése, ahol Thorsten Heins ismét igen határozottan kiállt amellett, hogy a cég számára a jövőt egyedül a BlackBerry 10 operációs rendszer jelentheti. Másokat azért láthatóan más alternatívák is foglalkoztatnak, vagy azért, mert nem olyan optimisták, mint Heins (és mint amennyire a BerryBlog), vagy egyszerűen csak túlontúl szárnyal a fantáziájuk.

bb_wp1.jpg

A többféle koncepciótelefont megálmodó, művész lelkű tervező, Michael Bonikowski most éppen azt álmodta meg, milyen lenne az a BlackBerry, amin Windows Phone 8 operációs rendszer fut.

bb_wp2.jpg

bb_wp3.jpg

Hát ilyen, íme, nézzétek meg, nekünk egyébként mindig is tetszett a csempés Metro felület, úgyhogy ha valami oknál fogva mégis úgy alakulna, hogy ez az operációs rendszer kerül a BlackBerrykre, meg tudnánk valahogy barátkozni a gondolattal.

Via Yanko Design.

A BlackBerry 9320 az évekkel ezelőtt megjelent, mára meglehetősen korossá vált 8520 utódjának tekinthető leginkább, az újdonság azonban mérföldköveket ráver a régebbi típusra. A forma ugyan nem a csúcs Curve-hoz, a 9360-hoz áll közelebb, sokkal inkább a hagyományos BlackBerry-vonalat követi, de mégis sokkal kecsesebb és frissebb elődjénél.

9320_1.jpg

Az új Curve esetében a legszembetűnőbb különbség, hogy bár minden műanyagból van, a telefon valahogy mégsem kelti annyira a játékszer érzetét. A híváskezelő- és menügombok a 9790 és a 9860-nál már látott módon lettek kialakítva, a kijelző borítása ennélfogva sokkal stabilabb, az anyag sokkal keményebb, mint a papírvékony plexivel borított 8520 esetében. Persze ez ettől még nem az a karcálló üveg, ami a 9900-on van.

A telefont egy fémes hatást keltő, matt alumíniumot mintázó, nyilvánvalóan festett műanyag keret veszi körbe, ami felül kicsit átnyúlik a hátlapra is. Médiakezelő gombok itt nincsenek, de őszintén szólva nem érezzük ezt akkora hiányosságnak.

9320_2.jpg

A hátlap puha műanyaga nem sokban különbözik a többi olcsó modellétől, előbb-utóbb mély barázdák lesznek rajta, ez egész biztos, ezzel együtt - bár nem tudjuk, ez kinek számít - sokkal könnyebben lepattintható a műanyag panel, mint néhány másik típusnál.

Curve 9320 mindent összevetve egy jól összerakott, a kategóriájához mérten jó anyagokból felépülő okostelefon, bár a tartósságát tekintve vannak kételyeink - mondjuk ez tipikusan kevéssé számít ennél a típusnál, a potenciális vásárlóközönség kezében egyik hasonló kaliberű mobil sem sok eséllyel éli meg a második születésnapját.

Címkék: teszt curve 9320

Biztos előfordult már veletek, hogy egy ismerősötöktől, barátotoktól  megpróbáltátok megtudni, milyen alkalmazásokat használ, illetve miket telepített a telefonjára. Aztán a huszadik cím felsorolása után szépen elvesztettétek a fonalat.

Szerencsére a BlackBerry App World legújabb, most megjelent, 3.1.4.25-ös verziószámot viselő frissítésének telepítése után ez többé nem fordulhat elő, feltéve, hogy mindketten NFC-s BlackBerryt használtok. Az alkalmazás-piactér kezelésére hivatott kliens új verziója ugyanis képes NFC-kapcsolaton keresztül több ismerős alkalmazáslistáját letölteni és megjeleníteni, emellett persze te is meg tudod mutatni másoknak, hogy miket telepítettél a telefonodra.

appworld9320.jpg

Aki sosem használt NFC-t és nem is szándékozik, annak is lehet hasznos funkció az új kliensben, hiszen mostantól egyetlen gombnyomással az összes frissítésre váró alkalmazást egyszerre lehet frissíteni az újabb verzióra, nem kell egyenként végignyálazni a listát, ami - különösen ha több tucat appot használ valaki - elég hasznos funkció tud lenni.

Az új App World egyelőre csak a PC-s böngészőfelületen keresztül érhető el, de várhatóan a következő napokban mindenki számára elérhetővé válik majd az új verzió magán a kliensen keresztül is.

Az utóbbi időben kevés tesztet olvashattatok a BerryBlogon, aminek több oka is volt, ezek közé tartozik egyebek mellett, hogy nem nagyon volt mit tesztelni. Most viszont itt van nálunk a tavasszal megjelent vadonatúj BlackBerry 9320, a széria új belépőszintű tagja, melyet a Vodafone már árul, a T-Mobile pedig nemsokára árulni fog. 

curve_bold.jpg

Ezúttal rendhagyó módon nem egy hosszabb lélegzetvételű cikket közlünk a telefonról, hanem egy héten át jelentkező cikksorozatunkban megpróbáljuk leírni nektek, milyen a RIM belépőszintű telefonját használni. Ehhez még azt az áldozatot is vállaltuk, hogy a jó öreg 9900-at hátrahagyva egy hétig átköltöztünk a 9320-ra, na nem azért, mert ugyanazt a lécet akarnánk megugratni a jóval olcsóbb modellel, sokkal inkább azért, hogy meggyőződjünk róla, hogy egy alsó-középkategóriás BlackBerry mennyire felel meg a kor követelményeinek, mennyire és hogyan használható azokra a célokra, alapfeladatokra, melyeket elvárunk egy okostelefontól.

A rendelkezésre álló idő alatt természetesen igyekszünk a ti kérdéseitekre is válaszolni, úgyhogy ha szeretnétek, hogy bármit kipróbáljunk a telefonnal, szóljatok, küldjetek kommentet vagy e-mailt, igyekszünk a kéréseknek eleget tenni.

Induljon hát a készülékváltó varázsló, egy hét a BlackBerry 9320-szal, holnaptól a BerryBlogon!

Címkék: teszt curve 9320