A hét egyik legnagyobb híre volt BlackBerry-fronton Thorsten Heins elnök-vezérigazgató bejelentése, miszerint a rövidesen érkező BlackBerry 10-alapú okostelefonokat, pontosabban a BlackBerry 10 platformot már 50 operátor teszteli világszerte. Hogy mit is jelent ez pontosan? Elsősorban azt, hogy az új készülékek időben piacra kerülnek, ezt egyébként a RIM vezetője is hangsúlyozza nyilatkozatában.

Ami az időpontot illeti, a kanadaiak továbbra is kitartanak amellett, hogy a vásárlók a jövő év első negyedévében hozzájuthatnak álmaik BB10-es készülékéhez. De ahogy a mostani közleményből is kiderül, addig is kemény munka zajlik a háttérben mind a gyártói, mind a szolgáltatói oldalon. 

london_twosides.jpg

Kevesen vannak tisztában vele, de egy új okostelefon nem csak úgy hipp-hopp megjelenik egy mobilszolgáltató választékában, a bevezetést gondos tesztelés, bevizsgálás előzi meg, talán egyetlen készüléket leszámítva (iPhone). Ez azért szükséges, hogy a szolgáltató ellenőrizhesse, hogy a telefon minden kulcsfontosságú funkciója jól működik a hálózatán, az alapszolgáltatások minősége megfelelő-e. Ha pedig kell, az operátor saját kereskedelmi és műszaki igényei szerint átszabhatja a szoftvert.

Ezek a validációs folyamatok mindig igénybe vesznek több-kevesebb időt, a 9900 Boldból például az első tesztpéldányok már jó fél évvel a készülékek megjelenése előtt ott voltak az operátoroknál, a BB10-nél erre most talán valamivel kevesebb idő jut, de cserébe egy vadonatúj mobilplatformot ad a RIM.

Szóval 50 mobilszolgáltatónál már ott van a BlackBerry 10 (érdekes, hogy Heins nyilatkozatában következetesen a platform tesztjéről beszél, nem pedig egyes készülékekről), ezek közt legjobb tudomásunk szerint a magyarországi operátorok még nem szerepelnek, de ami késik, nem múlik, hetek kérdése, és hozzánk is eljutnak az első tesztpéldányok.

Mindenesetre akárhogy is nézzük, ez jó hír, hiszen azt feltételezi, hogy a tömeggyártás elkezdődött, a BB10 fejlesztése pedig a finisbe ért. Nem csoda, hogy a tőzsde kedvezően fogadta a hírt, a RIM részvényeinek árfolyama háromhavi csúcsra emelkedett.

Tegnap hírül adta az MTI is, hogy minden idők eddigi legnagyobb mobilos adatlopására derített fényt a tokiói rendőrség. A pontos részletek egyelőre nem teljesen tiszták, mindenesetre három dolog biztos: megközelítőleg 90 ezer okostelefonra telepítettek egy adathalász vírust, ami több mint 11 millió "személyes adatot" lopott el a felhasználóktól. Ja, és az érintett telefonok kivétel nélkül a Google Android operációs rendszerét futtatták.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy honnan lehetett letölteni azt a vírust, mely a 90 ezer felhasználó teljes névjegyzékét begyűjtötte és továbbította az adathalász programot készítő, illetve megrendelő gyanúsítottaknak.

Mit tesz a véletlen, nemrég BBM-en chateltem egy fejlesztő-programozóval, aki azt ecsetelte, hogy egy ilyen programot Androidon összedobni mindössze pár óra, már csak a terjesztést kell megoldani, a Google Play ugyanis (elvileg) bevizsgálja az appokat a közzététel előtt.

android_protection.jpg

Mindenekelőtt leszögezném, hogy nem tisztem és célom ebben a posztban az Android biztonsági paráira felhívni a figyelmet, az ugyanakkor biztos, hogy BlackBerryn, pláne egy céges policyvel ellátott BlackBerryn ilyen eset kizárt, hogy előforduljon. És ez nem lesz másként a BlackBerry 10 OS-nél sem, még akkor sem, ha az új platform egyébként képes lesz androidos appok futtatására. 

Mindez persze nem azt jelenti, hogy más módszerekkel ne lehetne kicsalni BlackBerry-felhasználóktól infókat, bár BB-n inkább a hoaxok, vagy becsapós üzenetek terjednek BBM-en. Ezek ellen egyféleképpen védekezhetünk: csak olyanokat vegyünk fel ismerősöknek, akiket egyébként is ismerünk, vagy megbízunk bennük. Plusz aki nagyon biztosra akar menni, annak javasoljuk, hogy bárhol is lel rá BB-s programokra az interneten, lehetőleg mindent a hivatalos forrásból, az App Worldből szerezzen be, ide ugyanis gondos ellenőrzés után kerülnek be az alkalmazások.

Címkék: mobil adatlopás

Na jó, azért mindent nem, de a lenti, internetre kiszivárgott fotó az eddigi legjobb azok közül, melyek a RIM jövő év elején megjelenő, érintőkijelzős BB10-es okostelefonját ábrázolják. 

london_goodleak.jpg

A szinte teljesen szimmetrikusan felépülő telefon előlapja látszik jól ezen a képen, meg a kijelző, amin éppen a lezáróképernyő látszik. A kijelző egyébként nem gyárilag olyan foltos, mint ahogy a fotón látszik, minden valószínűség szerint egy gyári védőfólia takarja az üveget.

Szeretnénk már mi is saját kezűleg letépni egy ilyen fóliát - ez az új mobil egyik legintimebb felavatási szertartása, nem? :)

Most már csak az N-sorozatú QWERTY-s újdonságokról szeretnénk látni élőképet.

Címkék: london leak bb10

No igen, a mobiliparban az az egyik legnagyobb kihívás az idő előrehaladtával, hogy valami újat, érdekeset nyújtsanak a gyártók, fejlesztők, márpedig a BlackBerry 10-ben az eddig látottak alapján lesz számos ilyen újdonság, ami várhatóan más platformokon is megjelenik majd idővel. Vagy már meg is jelent.

A fenti videóban például egy az egyben a BlackBerry 10 képernyőzárának a feloldását láthatjuk - csak éppen egy androidos telefonon. Nem kell elvileg hozzá semmi más, csak egy Ice Cream Sandwich vagy Jelly Bean android-verziót futtató készülék, meg némi hekkelgetés, és máris lehet olyan szép áttünéseket produkálni, mint a BB10-es Dev Alphákon láthatunk. 

Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az Android képernyőzárának működési elve miatt nem sikerült száz százalékosra a lopás, vagyis a feloldómozdulat előtt meg kell nyomni a képernyőzár-gombot a telefon oldalán, míg BB10-nél semmi ilyesmire nincs szükség, egy ujjmozdulattal feloldható a képernyőzár (lásd a lenti videó 15. másodpercétől).

Via N4BB.

Bár tudjuk (ugye?), hogy a BlackBerryknek van saját, kitűnően használható azonnali üzenetküldő szolgáltatásuk, ahhoz, hogy más gyártóktól származó készülékekkel rendelkező barátainkkal, ismerőseinkkel is chatelhessünk, olyan alkalmazást kell használni, ami az ő platformjukon is elérhető.

Mint például a Google Talk, vagy a Yahoo Messenger, ami létezik a jelenlegi BlackBerry OS-re és elkészül BlackBerry 10-re is. Az új operációs rendszerekhez fejlesztett verziók működésébe mutat betekintést a fenti video, melyet egy nála lévő Dev Alphával csinált az N4BB, ne feledjétek tehát, hogy a felvételen alapvetően béta szoftver fut egy prototípus hardveren.

Ahhoz képest egyébként egész friss és gördülékeny a UI, lesz még itt mit nézegetni a következő hetekben-hónapokban, így alig várjuk, hogy láthassuk bővebben a natív Twitter- és Facebook-klienst, netán a Skype-ot (már ha lesz - ugye lesz?)...

Via N4BB.

Az N-sorozatú, QWERTY-s, BB10-es BlackBerryk kapcsán feltűnően kevés információ látott napvilágot a készülék felépítéséről, nincsenek egyelőre kiszivárgott fotók sem, mindenesetre az eddigiek alapján úgy tűnik, a RIM száműzi a hardveres gombokat és a trackpadet az első QWERTY-s BB10-es telefonokról. Ez pedig érthető okokból aggodalommal telít némelyeket.

trackpad9900.jpg

A hangsúly az elsőn van, a minap ugyanis olyan hírek jutottak el hozzánk, hogy a klasszikus Bold formátumot sem dobja kukába a kanadai gyártó, vagyis feltételezhetően lesz olyan BB10-es készülék, amin ott lesznek a hardveres híváskezelő gombok, meg a trackpad éppúgy, mint a mostani QWERTY-s BlackBerryken.

Persze mindez abszolút nem megerősített és nem hivatalos forrásból származó információ, szóval kéretik ennek megfelelően is kezelni, mindenesetre jó hír lehet ez azoknak, akik a friss OS-re várnak, de nem szeretnének lemondani egyetlen BlackBerry-tradícióról sem.

Címkék: qwerty trackpad bb10
süti beállítások módosítása