Nem tudom, ki hogy van az ilyen számmisztikai dolgokkal, nekem tulajdonképpen a misztikával semmi bajom, a számokkal annál inkább, kicsit olyan ez, mint az asztrológia: igazából a világon semmire sem jó, de hozzáállástól függően elég szórakoztató tud lenni.
Így van ez akkor is, ha a BlackBerry 10 rajtjának a dátumát elemezzük, amit meg is tett néhány lelkes rajongó, mégpedig úgy, hogy nemes egyszerűséggel összeadogatta a dátumban található számokat a következőképpen:
A hátborzongató eredmény láttán mindenki mélyen tűnődjön el, hogy vajon véletlen egybeesés, vagy direkt így akarták ezt a RIM-nél, illetve mi lett volna, ha mondjuk marad BBX a BB10 neve, mint ahogy nem maradt.
Egyszersmind a történteken felbuzdulva a következő matek emelt szintű érettségin javasoljuk a következő feladatot: Ha a BlackBerry 10 2013. január 30-án jelenik meg, akkor mikor fog megjelenni a BlackBerry 11 és az iOS 7?
Megoldásokat várunk a kommentekbe!
Igazából hajlamos vagyok egyetérteni azzal az elterjedt véleménnyel, hogy a Twitter mikroblog-szolgáltatás Magyarországon finoman szólva nem örvend túl nagy népszerűségnek, mégis a BlackBerry 10 platform globális rajtjánál komoly szerepe van annak, hogy a natív Twitter-app elkészül-e időben.
A BlackBerryt szokás lebecsmérelni a szegényes alkalmazásválaszték miatt, amit részben értek, részben viszont nem, de ez most tök mellékes, lényeg, hogy egy új platform rajtjára ott kell lennie bizonyos appoknak a store-ban, ha törik, ha szakad. Ezek közé tartozik a Twitter, illetve elsősorban a Facebook, de említhetnénk akár az Instagramot vagy a Skype-ot, meg persze az Angry Birds szériát.
Visszatérve a Twitterre, a korábbi demók alapján kijelenthető, hogy biztosan lesz natív Twitter app BB10-re, ezzel kapcsolatban senkinek ne legyen kétsége, talán még fotót is láttam róla valahol valamelyik Jam Americas beszámolóban, de most lusta vagyok előkeresni.
Azért tegyük gyorsan hozzá, hogy nem mindenkinek olyan triviális ám ez a téma, itt van mindjárt a Windows Phone 8, aminek a rajtjára még a saját tulajdonában álló Skype-ot sem tudta elkészíteni a Microsoft. Persze ettől még a Windows Phone 8-cal nincs semmi komoly probléma, jó kis rendszer, de látszik, hogy még egy olyan óriási, temérdek pénzzel kitömött cég, mint a Microsoft sem tud makulátlan rajtot venni egy platformmal, amit egyébként tegyük hozzá, hogy már két éve bemutattak.
És ha már Twitternél tartunk, nézzétek meg a Conduct fejlesztői stúdió Twitter appját, ami vizualizálva mutatja meg a 140 karakteres posztokat. A Feather Duster működésének lényegére még nem jöttünk rá, de legalább jól néz ki.
Nem is tudom, hol kezdjem, mert az nem igaz azért, hogy soha nem hittem volna, hogy eljön ez a pillanat, de sokáig nagyon távolinak tűnt. A RIM ma hivatalosan bejelentette, hogy január 30-án útnak indítja a BlackBerry 10 platformot, illetve bejelent két új okostelefont, melyek az új rendszerre épülnek. Tudom, hogy még odáig sok víz lefolyik a Dunán, de most már legalább tépkedhetjük a centit.
A közlemény egyébként nyilván elsősorban a tőzsdének, meg a szkeptikus elemzőknek, szakembereknek szól, akik soha nem hitték el igazán, hogy a RIM valaha piacra dobja a BlackBerry 10-et, sőt, igazság szerint még most is vannak olyan elvetemültek (többek közt az én környezetemben is), akik továbbra sem hiszik el. Mindegy ki mit hisz, január 30-án jön a BlackBerry 10, és bemutatkoznak az új BlackBerryk, ez most már hivatalos, most már csak azt az addig hátralévő röpke 79 napot, vagy ha úgy tetszik 11 hetet, vagy 1896 órát kell valahogy kibírni, de hamar el fog az röppeni, ne aggódjatok!
Az új platform egyébként minden eddig bemutatott újdonságot tartalmazni fog (Flow, Peak, Hub interfész-elemek, Swiftkey-billentyűzet stb.), és még annál is többet, hiszen a RIM bölcs előrelátás alapján nem lőtte el minden puskaporát. Ahogy arról már beszámoltunk, a telefonokat és a platformot már több mint 50 szolgáltató teszteli világszerte, az alkalmazásokat pedig szorgosan fejlesztgetik a programozók.
Szóval mostantól új karácsonyi dátumot jegyezzetek fel a naptárba, a fa előtt találkozunk!
Réges rég, egy messzi-messzi galaxisban...
Voltak a felkelők, meg a gonosz galaktikus birodalom, miközben egy másik, alternatív univerzumban vannak a madarak és a gonosz disznók. A két világ most találkozik az Angry Birds Star Wars-ban, amit egy igazi jedi-padawan mutat be nektek.
Az Erő legyen veletek!
smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa
A videót Polcz Péter készítette
Múlt héten lehullt a lepel a Microsoft terveiről a Skype üzenetküldő kliens és VoIP-alkalmazás jövőjét illetően, szerdán immár hivatalossá vált, hogy a 2011-ben a cég tulajdonába került programba lényegében beépül a Windows Live Messenger. Tekintve, hogy utóbbi a legtöbb BlackBerryn megtalálható, előbbi meg gyakorlatilag egyiken sem, ismételten felvetődik a kérdés, hogy a világ egyik legnépszerűbb VoIP-alkalmazása megérkezik-e végre-valahára BB-re.
Szerencsére a BlackBerry 10 megjelenésével elég sok korábbi tradícióval szakít a RIM, melynek korábbi üzletpolitikája minden bizonnyal tevékenyen járult hozzá ahhoz, hogy a Skype valójában soha nem kerülhetett az átlag BlackBerry-felhasználók telefonjára. A Verizon-féle Skype-verzió óta tudjuk, hogy ennek nem technikai akadálya volt, komoly sansz van rá, hogy a kanadaiak nem akarták a szolgáltatókkal való alapvetően jó viszonyukat kockáztatni azzal, hogy beengedik a platformra a Skype-ot.
Emlékezzünk rá, hogy milyen sok időnek kellett eltelnie ahhoz is, hogy a szintén ingyenes hívásra használható Viber megjelenjen BlackBerryn, de a mai napig csak chatelni lehet vele, ráadásul a program továbbra is egy bughalmaz, szóval igazából amúgy is csak a kötélidegzetűeknek való a használata.
Azt is tudjuk, illetve sejtjük, hogy a BBM hamarosan nem csak írásbeli, hanem szóbeli csevegésre is alkalmas lesz, szóval nagyon adja magát, hogy a Skype-pal is összeboruljon végre a RIM, és megértesse a szolgáltatókkal, hogy széllel szemben lehet ugyan, de ki akar térdig pisában tocsogni?
Arról már ne is beszéljünk, hogy aki eddig használta a BlackBerryjén a Windows Live Messengert, az vajon meddig fogja tudni még használni a múlt heti bejelentés alapján, illetve ha egyszer csak néhány millió usert ledob a Microsoft hálózata, abból mekkora balhé lesz.
Én mindenesetre ma letöröltem a WLM-et a telefonomról és epekedve várom, hogy felrakhassam a helyére a Skype-ot. Még akkor is, ha addigra már nem ezt a BlackBerryt fogom használni.