Bizonyára mindenki olvasta a szomorú hírt, ma korán reggel 66 év működés után leállt a Malév, béke vele, jó volt repülni velük, de a Presser Gábor által jegyzett szignált azt hiszem soha nem fogom tudni megbocsátani nekik.
A csőd minket is igen kellemetlenül érintett, hiszen éppen hétfőn terveztünk elutazni Amszterdamba a DevConra, ám a Malév-járat törlése kissé megbonyolította a helyzetet. Hála azonban Magdának, a lengyel Digital PR csapat illetékesének sikerült átfoglalni a jegyünket egy menetrend szerinti KLM járatra, szóval a BerryBlog mégis ott lesz a RIM első európai fejlesztői konferenciáján, aminek időközben már a programját is megkaptuk - anélkül, hogy bármilyen poént lelőnénk, már most szeretnénk jelezni, hogy érdemes lesz minket olvasni a jövő héten is.
Viszlát Malév, máskor, más formában még találkozunk! És persze köszi Magda!
Ismét gáláns gesztussal támogatja a PlayBook tabletre fejlesztőket a RIM, noha ez egyszer már annyira nem jött be, de ezúttal lehet, máshogy alakulnak majd a dolgok: A cég alkalmazásfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese twitter-üzenetben bejelentette, hogy az az alkalmazásfejlesztő, aki február 13-ig portolja az androidos appját a PlayBookra, kap grátiszba egy PlayBookot! Wow!
Ráadásul a portolás viszonylag egyszerű, gyakorlatilag néhány órás munka, és a RIM minden támogatást és segítséget megad hozzá! A program App Worldbe delegálása után már csak egy e-mailt kell írni az developeroutreachprogram at rim.com címre, hogy megkapd az ingyen tabletet!
Az androidos alkalmazások a PlayBook OS 2.0-s verziója után lesznek elérhetők a RIM tabletjén, ám nem az Android Marketen, hanem az App Worldön keresztül, melynek az egy alkalmazásra jutó átlagos árbevétele továbbra is a legmagasabb az összes platform közül.
Fejlesztők, mire vártok még?
Az utóbbi években nem volt túl jó sora a mobilos média- és alkalmazásfogyasztóknak idehaza, App World is csak tavaly óta van Magyarországon, és olyan, alapvető alkalmazások még mindig hiányoznak a platformról, mint a BBM Music. Most viszont itt van egy vadonatúj (egész pontosan nálunk vadonatúj) zenestreaming szolgáltatás, a Deezer, mellyel zeneszámok milliói érhetők el havi előfizetési díjért cserébe.
Ez az előfizetési díj egyébként 7 euró, feltéve, hogy valaki mobilon is szeretné használni a szolgáltatást, vagyis durván egy olcsóbb CD ára havonta. Cserébe van offline zenehallgatási lehetőség is, azaz a telefon letölti a kedvelt zenéket a memóriakártyára, így ha nincs a közelben hálózat, akkor is mehet a muzsika.
A Deezerhez készült egy BlackBerry-portolt alkalmazás is, ami elég régóta megtalálható az App Worldben, de csak ma vették le róla a régiókorlátot, így már minden országban, köztük Magyarországon is elérhető. Maga az app egyébként iskolapéldája annak, hogyan ne készítsen valaki platformspecifikus alkalmazást, a szoftver mérete eleve 4,5 MB, ami BB-s viszonylatban igazi mammut, emellett mindenhol androidos felhasználói felületek köszönnek vissza.
Pff, namindegy, legalább használható, és ingyenes, aki ki szeretné próbálni a szolgáltatást, elérheti hozzá az alkalmazást az App World storefronton, vagy az alábbi QR-kód beszkennelésével:
Nem tudom, ki hogy van vele, én a magam részéről még nem láttam tökéletes témát BlackBerryre, valahol mindig elúszott a dolog, vagy a layouttal volt baj, vagy a betűtípussal, vagy az ikonokkal, vagy a színekkel, vagy ezek mindegyikével. Persze nem könnyű a témafejlesztők élete a RIM platformjára, az OS7 theme builder például a mai napig nem készült el, szóval nem állítanánk, hogy a kanadaiak nagy hívei az egyénieskedésnek.
Vagy mégis? Ha nem is pálfordulat, de mindenesetre érdekes új fejlemény, hogy az App Worldben a hét elején feltűnt egy külön szekció a témáknak, ahol különböző tematikák köré rendezve szerepelnek fizetős és ingyenes skinek, a teljesen használhatatlantól kezdve az egészen pofásig bezárólag.
Aki szeretné átszabni a BlackBerryje menüjét, az nézzen szét az új App World felületen, ahol egyébként a csengőhangok is megjelentek külön szekcióban - már ha Amerikában vagy Kanadában élünk.
A RIM első BlackBerry 10-es készülékének megjelenése ugyan még messze van, de azért azt gondolom mindenki sejti, hogy a gyártónál már javában dolgoznak az új "szupertelefonon", mely az eddigi információk szerint "London" kódnéven, és ki tudja milyen típusnéven fog megjelenni (talán itt is a Torch-ot használja majd a RIM, legalábbis egy korábban kiszivárgott ütemterv erre utal).
Most itt egy újabb kép a telefonról, melyről tudni kell, hogy nincs fizikai billentyűzete, vagyis - szintén a korábbi infók szerint - lényegében egy kisméretű PlayBook lesz, 1,5 GHz-es, négymagos processzorral, és LTE-támogatással. Nem ez az első kiszivárgott kép egyébként a telefonról, bár az első jobban hasonlított egy bizonyos Porsche Design modellre, amivel a dizájner cég és a RIM közösen megerőszakolta a luxusmárkák iránt olthatatlan vágyat érző közönséget.
Ez a London tehát már nem az a London, jóval letisztultabbnak tűnik, sokkal jobban passzol az unalmas, egy kaptafára készülő tepsimobilok közé - sajnos. Persze csüggedni nem kell, jön majd a QWERTY-s modell is, már csak az a kérdés, mikor.
Via CrackBerry.
Itt a február, már csak párat kell aludni, és vége a télnek - mi mással is indíthatnánk ezt a reményteljes hónapot, mint egy hazai BB-celebbel? Ráadásul mindjárt a gyengébbik nem képviselői közül!
Ismerkedjetek meg Lolával, a kislányos nagylánnyal, akit talán nem kell bemutatni, főleg a fiatalabb korosztály számára. Mindenesetre most megtudtuk, hogy Lola olykor-olykor Fantát iszik, és persze BlackBerryje van, illetve ha akar, tud kinézni dögös 30-as MILF-nek is, mint ahogy a mellékelt fotón is látszik.
Hoppá, de várjunk csak! Az ott egy BlackBerry 8520? Nem akarja valaki megszánni egy újabb BlackBerryvel a művésznőt?
Kösz a tippért Sidnek!