A tegnapi nap egyik legnagyobb híre volt okostelefonos berkekben, hogy a Google elkészítette saját térképalkalmazását iOS platformra, ami több szempontból is jobb lett minden eddigi hasonló térképes megoldásnál a rendszeren. Persze volt már korábban iPhone-on Google Maps, de azt még az Apple készítette, ezt viszont már ugye a Google, ami minőségi ugrás, nem csak azért, mert az Apple manapság hírhedetten rossz térképalkalmazásokat fejlesztene.
Az eset óhatatlanul felveti a kérdést, hogy mi lesz a Google saját alkalmazásaival, így elsősorban a térképszoftverrel a RIM BlackBerry 10 platformján, ahol mellékesen egyelőre ki tudja, milyen minőségű térképalkalmazással rukkolnak elő gyárilag a kanadaiak. BlackBerryre készült egyébként korábban már Google Maps, amit az m.google.com-ról most is el lehet érni, ezzel csak egy baj van: egyrészt már legalább másfél éve nem nyúltak hozzá a fejlesztők, másrészt pedig a funkciók látványosan elmaradnak a térképszoftver natív, vagyis most már iOS-es verziójától is.
Nem gondolom, hogy a Google alkalmazásai nélkül nem élet az élet, ettől függetlenül azt hiszem a Google Mapsnek illik azért majd ott lennie a BB10 rajtjakor valamilyen formában, mint egy de facto térképalkalmazásnak, mely minden platformon megtalálható (na jó, a Windows Phone-t leszámítva). Persze az is lehet, hogy az új BlackBerry Maps annyira jó lesz, hogy senkinek nem lesz szüksége mellette semmire, de egyrészt ezen a területen nem éppen jó a RIM pedigréje, másrészt meg lehetnek a térképalkalmazásnak olyan funkciói (pl. a Latitude), amit platformfüggetlenül kívánnak igénybe venni a felhasználók.
Aztán ha a térkép elkészül, végülis semmi akadálya, hogy megszülessenek egyéb Google appek BB10-re, így például a Drive és a Translate is megférne a platformon, ezzel pedig végeredményben a Google is jól járna, mely továbbra is a szolgáltatásainak a (ki)használtságára épít, vagyis minél többen használják a különféle appokat, annál jobb.
Januárban ezzel kapcsolatban is sok minden kiderülhet.
A BlackBerry 10 rajtja itt van a nyakunkon, és bár ettől teljesen függetlenül, de majdnem pont a start napjára, konkrétan 2013. február 1-re tervez egy-két apró változtatást a T-Mobile a lakossági és kisüzleti BlackBerry-szolgáltatás feltételeit illetően.
A magentában pompázó szolgáltató új általános szerződési feltételeiből kiderül, hogy február 1-től a mostani 100 megabájtos BIS adatforgalmi keret változatlan áron (vagyis 2130 vagy 1100 forintos áron) 500 megabájtra bővül, nem csak az új, hanem a már meglévő előfizetőknek is. Ezzel a BIS a T-Mobile-nál is ugyanakkora keretet biztosít BlackBerry APN-en keresztüli netezésre, mint a Vodafone-nál, más kérdés, hogy utóbbi esetében csak az új előfizetőknek jár kedvezményes áron, 1990 vagy 990 (netán 0) forintért a szolgáltatás, a régi, mondhatni hűséges ügyfelek fizethetnek továbbra is 2900 forintot.
A T-Mobile-nál emellett lesz egy-két újdonság a BES-konstrukciókat illetően is, ezekről majd később számolunk be, javában készül továbbá az új tarifarendszer a BlackBerry 10-es készülékekhez is, amiket már tesztelnek a szolgáltató szakemberei.
A BlackBerry 10 platform sikeressége kapcsán az egyik kulcskérdés, hogy a RIM hogyan tudja mozgósítani a ma nagyjából 80 millió főből álló felhasználói bázisát, vagyis azokat a telefontulajdonosokat, akik máig kitartanak a márka mellett, legyenek üzletemberek, vagy egyéni felhasználók. Egy friss kutatás szerint elég jó lesz a frissítési arány, a Scotia Capital egyik elemzőjének birtokába került egy olyan tanulmány, ami 70 százalékos upgrade rátát mutatott.
Mindez azt jelenti, hogy a becslések szerint olyan 50-60 millió felhasználó térhet át régi BlackBerryjéről a BB10 használatára, ami nagyon ígéretes számnak tűnik, tegyük hozzá a kutatás azért azon a ponton kissé hiányos, hogy mindezt mennyi idő alatt tudja teljesíteni a RIM. Abból kiindulva, hogy a felhasználói bázisnak csupán 8 százaléka él az USA-ban, azt feltételezném, hogy ez akkor következhet csak be, ha a BlackBerry 10 a középkategóriában, vagy a belépőszinten is megjelenik a kínálatban -- vagyis a platform olcsóbban lesz elérhető.
Erre egyelőre senki sem tudja még pontosan, mikor kerülhet sor, a cégvezetők egyes korábbi elszólásai alapján arra lehet következtetni, hogy ez még jövőre bekövetkezik. Mindez azt jelentené, hogy a RIM jócskán túlteljesítheti a korábbi elemzői becsléseket, melyek a következő pénzügyi évre nagyjából 35 millió eladott BlackBerryvel számolnak.
Nem tudni, hogy ettől az alapvetően pozitív becsléstől, vagy a korábbi felminősítésektől, de a RIM papírjainak értéke tovább folytatja hetek óta tartó, szinte töretlen növekedését. A részvényekkel tegnap már több mint 14 dolláros árfolyamon is kereskedtek, vagyis kezdünk közel kerülni az egyéves csúcsponthoz, az idei 6,22 dolláros mélyponthoz képest pedig már jelentősen kedvezőbb lett a kép.
Ha már itt tartunk, te benne leszel a 70 százalékban?
Via The Street.
A BlackBerry App Worldnek van egy olyan hülye szokása, hogy bizonyos appok letöltését megmagyarázhatatlan okból tiltja bizonyos régiókban. Természetesen Magyarország ilyen esetekben többnyire a tiltott zónába tartozik, mint ahogy ki tudja, miért, a tiltott zónába tartoztunk eddig a hivatalos LinkedIn appal is.
Ennek az értelmetlen korlátozásnak szerencsére az alkalmazás 2.1-es verziófrissítését követően vége, az öltönyös-nyakkendős üzletemberek és szakemberek számára fejlesztett szolgáltatáshoz készült app immár számunkra is elérhetó a piactrérről.
Az alkalmazás új verziója egyébiránt néhány hasznos újdonsággal is kiegészült, így például a LinkedIn kapcsolatok mostantól szinkronizálhatók a telefon névjegyzékével. Az alkalmazásnak egyébként lesz BB10-es verziója is, amit elég mélyen integrálnak majd a rendszerbe az eddigi infók alapján.
A LinkedIn letölthető a BlackBerry Worldből, vagy az alábbi QR-kód beszkennelésével a telefonos kliensen keresztül.
Tegnap fontos határidőhöz ért el a RIM szoftveres részlege, elkészült ugyanis a BlackBerry 10 fejlesztői környezet véglegesnek jelölt verziója, vagyis a BlackBerry 10 SDK Gold. Mindez alapvetően két dolgot jelent: egyfelől a kanadaiak tartották magukat az előzetesen vállalt december 11-i határidőhöz, ami jó. Másfelől az operációs rendszerre fejlesztő programozók és cégek számára finisbe érhet a munka, melynek gyümölcse várhatóan sok jó app lesz a BB10 rajtjára. Ami szintén jó.
Ezerszer elmondtuk, de elmondjuk ezeregyedszerre is, hogy az alkalmazások borzasztóan fontosak egy platform rajtjánál, olyan szereplők mellett, mint az Android és az iOS, de akár csak a Windows Phone (8) nem lehet csatába indulni eredményesen, ha nincsenek ott a legfontosabb mobilalkalmazások az induláskor. A BlackBerry 10 SDK Gold megjelenése hatalmas segítség a fejlesztők számára, hogy elkészítsék natív C/C++ nyelven írt, HTML5 WebWorks, Adobe AIR-re épülő, vagy éppen Androidról portolt alkalmazásaikat a platformra.
Az érdeklődés közben a fejlesztők részéről is egyre élénkebb a BlackBerry 10 iránt, hiszen az alkalmazásokkal ezen a platformon várhatóan igen jól lehet majd keresni, aki tehát ott van a rajtnál, az később nagyobb szeletet hasíthat a tortából -- persze ehhez minőségi, hasznos és érdekes appok kellenek, nem elfeledve azt, legyen szó akár nemzetközi hírű top alkalmazásról, vagy lokális tartalomról.
Az az érzésem egyébként, hogy a RIM a január 30-i startra az alkalmazásokat illetően is tartogat a világ számára egy-két bombameglepetést -- olyan appokra gondolok, amelyekre senki nem számít, amelyekről senki nem gondolta volna korábban, hogy valaha elkészülnek BlackBerryre. Jó hely lesz a BlackBerry World...
Most már aztán kezd elegünk lenni! Hogy miből is? A mindenféle kiszivárgott, kiszivárogtatott videókból és fotókból, melyek a BlackBerry 10-alapú készülékeket, illetve azok közül elsősorban az L-sorozatot (aka London) ábrázolják. Pláne azért, mert még január 30-ig kell várni rá, hogy hivatalosan is fellebbenjen a fátyol, addig meg még 48 nap hátra van, ha pontosan jár az a visszaszámláló, ami a poszt jobb oldalán található. Márpedig miért ne járna pontosan.
Szóval most éppen a London hátlapjáról (érted, a telefon hátuljáról) került ki egy kép az internetre, ami ugyan kétségtelenül fontos része egy okostelefonnak, de azért ez már tényleg kicsit túlzás. Egyébiránt a kép alapján megkönnyebbülhetnek azok, akik a centrális elrendezés hívei, a logó ugyanis a jelek szerint középen lesz, emellett a hátlap is várhatóan valamiféle prémium műanyagból készül majd (ne felejtsétek, hogy levehető hátlapja lesz a telefonnak, ami az NFC miatt nem lehet fémből). Ennyi, köszönjük szépen, a következő lesifotóig lehet nyált csorgatni.
Ha ez nem lenne elég, itt van még egy videó is, ami feltételezhetően valamelyik szolgáltatói tesztkészülék memóriájából lett kilopva és mit tesz a véletlen ugyanazt a gesztust ábrázolja, amit egy korábban kiszivárgott videón is láthattunk.
Nem állítom, hogy direkt csinálja ezt a RIM, de ha mégis, iszonyúan profik a marketingesek. Vagy legalábbis értenek hozzá, hogyan lehet felcsigázni a rajongóközönséget. De most már tényleg elég ebből, különben komolyan dühbe jövünk!...
...vagy legalább lássunk valamit most már az N-szériáról is.
Bréking nyúz: közben megjelent pár lélegzetelállító fotó egy kikapcsolt Londonról is. Csemegézzetek kedvetekre: