A múlt héten a RIM viszonylag ritkán megszólaló marketingigazgatója interjút adott az egyik internetes magazinnak -- ennek az interjúnak a fő mondanivalója nagyjából három pontban foglalható össze. Frank Boulben egyrészt beszélt arról, hogy hány új BlackBerry kerülhet forgalomba idén, nagyjából hogy áll a cég az alkalmazásokkal, valamint lesz-e szolgáltatóexkluzív ajánlat.
Kezdjük az utóbbival. Aki emlékszik anno az iPhone piacra kerülésére akár itthon, akár külföldön, az bizonyára fel tudja idézni az Apple korábbi stratégiáját, miszerint lehetőleg az összes országban exkluzív szolgáltatói partnert kell választani az értékesítéshez. Itthon a cég például a T-Mobile-t választotta, azóta viszont már a másik két operátornál is van Apple telefon. Az exkluzív szolgáltatói modellel más gyártók is bepróbálkoztak, jóval kisebb sikerrel, végső soron pedig kijelenthető, hogy az Apple-len kívül más nem tudta igazán sikerre vinni ezt a modellt.
Éppen ezért jó hír, hogy a RIM sem fog kivételezni egyetlen szolgáltatóval sem, vagyis az új BlackBerryk csak azoknál az operátoroknál nem lesznek ott, akik nem akarják árulni, feltételezhetően azért, mert a sales túl hülye ahhoz, hogy felfogja, mekkora potenciál rejlik a platformban. Nem baj, majd rájönnek idővel, hogy tévedtek. Egyébként a nyugati országokban a cégek sorra jelentik be, hogy árulni fogják az összes BB10-es telefont, így Angliában, az Egyesült Államokban és Kanadában már mindegyik szolgáltató közölte, hogy január 30-tól szolgál részletekkel az árusítás megkezdéséről.
Az új BlackBerryk számával kapcsolatban nem mondott semmi újat Boulben, aki az interjúban közölte, hogy idén várhatóan legalább hat BB10-es modell debütál. Ugyanezt mondta Thorsten Heins is még novemberben Johannesburgban, más kérdés, hogy továbbra sem tudjuk, hogy ezek két modell három-háromféle alteregója (CDMA, CDMA/GSM, GSM), vagy hat egymástól markánsan különböző modell.
Végezetül Boulben beszélt az alkalmazásokról is, ami szintén kritikus pontja a rajtnak. A marketingigazgató ígérete szerint a BB10 rajtjára 70 ezer alkalmazás áll majd készen, és a nagyobb piacokon legnépszerűbb 600 mobilalkalmazás 90 százaléka ott lesz a rajtkor a platformon. Elég bevállalós ígéretnek tűnik, ezután már csak arra vagyunk kíváncsiak, vajon mi lesz az a 10 százalék, ami kimarad.
Via FierceWireless.