Emlékeztek még a tavaly nyári időszakra, amikor a RIM a legsötétebb napjait élte? Nem akarnám most minden részletében felidézni, pláne mivel a cég most már láthatóan túlvan a nehezén, de azért még kísért a sötét múlt bizonyos szempontból most is. Történt, hogy tavaly a kanadaiak felbéreltek pár stratégiai tanácsadót, hogy mondják meg, mi a helyes útirány, hogyan lehet kilábalni a válságból. Nem tudom, az a tuti receptek közt volt-e, hogy meg kell csinálni a világ leghatékonyabb mobil operációs rendszerét, mindenesetre ez most beválni látszik. De ettől még a tanácsadók egyes javaslatai is maradhatnak.

heins_bb10.jpg

Tavaly nyáron, amikor a RIM a padlón volt, tele volt a média olyan pletykákkal, hogy a céget feldarabolják és részleteiben eladják, valamint esetleg a gyártó licencelni fogja más cégeknek a BlackBerry 10 OS-t. Bár a kilábalás ma már jóval közelebbinek tűnik, Thorsten Heins még a múlt héten is azt nyilatkozta a Die Weltnek, hogy egyáltalán nincs kizárva a hardvergyártó részleg eladása. A társaság elnök-vezérigazgatója hozzátette, hogy most elsősorban a BlakcBerry 10 sikeres rajtjára koncentrál a RIM, utána nyilván sok számos szempontot mérlegelve dönt a továbbiakról a cégvezetés. Persze az is lehet, hogy az egész csak egy vészforgatókönyv arra az esetre, ha a BB10-es telefonok mégsem váltanák meg a társaságot.

Tény, hogy hardvergyártás nem olcsó mulatság, és manapság, az egy kaptafára készülő okostelefonok világában egyre kevesebb hozzáadott értéket tud képviselni egy cég, még akkor is, ha korábban történetesen éppen a minőségi megoldásairól volt híres. Ha a RIM szoftveres megoldásaira több telefongyártó, ad abszurdum más iparágból érkező cég is vevő lenne, elképzelhető, hogy az is elég lenne a kanadaiaknak a további sikeres működéshez egy kisebb, takarékosabb, nagyobb profitot termelő céggel. A tőzsdének egyébként tetszik az ötlet, tegnap Amerikában ugyan nem volt kereskedés, de Kanadában 11 százalékkal emelkedett az árfolyam, javarészt a nyilatkozat hatására.

Ti mit gondoltok, belefér a világképetekbe, hogy a BlackBerry telefonok egyszer csak eltűnnek, míg a szoftveres BlackBerry-megoldások nagyobb teret nyernek?

Via Die Welt.

Ps.: Heins egyébként éppen ma egy éve a RIM elnök-vezérigazgatója. Gratulálunk neki!

süti beállítások módosítása