Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én szerintem soha nem olvastam még el egyetlen telefonom kézikönyvét sem, legfeljebb ha nagyon elakadtam valamiben belelapoztam (tudom ciki, de előfordult már olyan, hogy a hátlap levétele gondot okozott egy modellnél). Ráadásul ezek a kézikönyvek már igazából nem is könyvek, hanem elektronikus dokumentumok, amiket többnyire rámásolnak a telefon memóriájára, olvasgasd csak onnan, ha akarsz valamit. Hogy ez mennyire praktikus mondjuk egy kezdőnek, azzal kapcsolatban kételyeim vannak, mindenesetre évek óta ez a gyakorlat és most már így is marad. Éljenek az esőerdők!

z10_humanual_picture.jpg

Az új BlackBerry okostelefonok közül a Z10-hez már elérhető ebben az elektronikus formában a kézikönyv, ráadásul magyarul is, úgyhogy ha meghoztad a nehéz döntést, és elhatároztad, hogy a következő okostelefonod egy Z10 lesz, akkor addig is, amíg hozzájutsz, ártani nem árt alapon tanulmányozd a dokumentumot! Amiből egyébként túl sok újdonság nem derül ki azon kívül, hogy a kulcsfontosságú programokat vagy funkciókat (Hub, Remember, Timeshift kamera) hál' istennek nem akarták mindenáron magyarra fordítani. 

Illetve egy érdekesség mégis van a dokumentumban, eszerint a BBM videohívások mobilhálózaton keresztül is működnek, bár ehhez még lehet a szolgáltatónak egy-két keresetlen szava. A BBM hanghívásokról nem találtam érdemi információt a kézikönyvben, ha rátaláltok, szóljatok!

A BlackBerry Z10 kézikönyvet elérhetitek erre a linkre kattintva.

Kösz a tippet Gábornak!

süti beállítások módosítása