Na ez egész sima ügynek látszik, bár ne kiabáljunk el semmit: a T-Mobile-nak van egy olyan oldala, ahol a hamarosan kapható készülékeket tünteti fel a szolgáltató, nyilván hogy jó előre tájékoztassa a vevőit, meg kicsit a konkurencia orra alá is dörgöljön. Noshát ezen az oldalon a hét második felében megjelent a Q10, ami két dolgot jelent, egyrészt biztosan lesz Q10 a szolgáltató kínálatában (erre mondjuk számítottunk szerintem), másrészt pedig már egyáltalán nem kell rá sokat várni!
Konkrét megjelenési időpont persze ahogy eddig általában szokott lenni ezúttal sincs, mi úgy tudjuk, hogy június elején-közepén várható a forgalmazás kezdete, de ez semmit nem jelent, illetve nem kőbe vésett intervallum.
Egyébként a BlackBerry Q10 hivatalosan, mondhatni NAGYON HIVATALOSAN május 30-án debütál Magyarországon egy, a Kanadai Nagykövetségen tartott fogadás keretén belül. Nagyon úgy fest, hogy mi is ott leszünk...
Kösz a tippet Robinak!