Az 1 milliárd dolláros értékvesztési leírás és a 4500 fős leépítés bejelentését követően a BlackBerry ma, néhány órával ezelőtt közölte, hogy szándéknyilatkozatot írt alá a kanadai Fairfax Financial Holdingszal a cég eladásáról. A befektetési csoport, amely jelenleg is 10 százalékos tulajdonosa a BlackBerrynek, 4,7 milliárd dolláros vételárra tett ajánlatot, vagyis részvényenként 9 dollárt ajánl, amennyiben a cég könyveiben mindent rendben talál.

Az átvilágítás várhatóan novemberre zárul le, és ekkor köthetik meg a felek a végső megállapodást. A tranzakció természetesen részvényesi jóváhagyást is igényel majd, valamin a kanadai hatóságok áldáást.

A részvényenkénti 9 dollár kevesebb mint 10 százalékos prémiumot jelent a bejelentéskori kereskedés felett, valamint a cég 2,5 milliárd dolláros készpénállománya és hitelmentessége mellett lényegében mindössze valamivel több mint 2 milliádra taksálja csak a céget - amit egyes részvényesek kétségtelenül rendkívül alacsonynak fognak értékelni.

A részvényesek jelen állás szerint nem fognak jól járni, a cég, és nekünk, felhasználók szempontjából ez a jelenleg elképzelhető legjobb forgatókönyv. A vevő egy jelenlegi tulajdonos, annak vezetője, Prem Watsa pedig korábban a BlackBerry igazgatótanácsának (egy vállalat stratégiáját és működését ellenőrző és a nagyobb részvényeseket képviselő tanácsadó testület) egyik tagja volt egészen a közelmúltig - amikoris éppen azért mondott le a BlackBerrynél betöltött tisztségéről, hogy a mostani üzletet meg tudja kötni.

watsa.JPG

Ha a tranzakció megtörténik, Watsa kivetezi a BlackBerryt a tőzsdéről, hogy a Wall Street és elemzők árgus szemei elől immár védve, nyugodtan tudja profitabilissá tenni a céget - nincs negyedéves nyereségességi nyomás, negatív média, sem asztalverő részvényesek.

Hogy Watsa ezt pontosn hogyan is képzeli el, arról természetesen csak spekulálni lehet. Az őt ismerők szerint ugyanakkor Watsa nem egy hiéna, aki fel akarná darabolni a céget, és gyorsan túltenni rajta. A 63 éves indiai származású befektető pályafutása előrelátó, jól időzített, és sokszor csak évek múltán megtérülő befektetésekkel szegélyezett. Pénzügyi körökben arra számítanak, hogy a befektető egy középtávú, 4-5 éves tervvel rendelkezik a BlackBerry felvirágoztatására.

A pénteki és a mai bejelentés időzítése arra utal, hogy a BlackBerry az eladásra készítette fel a céget és a befektetőit, és a leépítések már részben Watsa elképzeléseit is tükrözik - egy kisebb, a professzionális felhasználókra koncentráló BlackBerryt.

Csak reméljük, hogy ennek a jövőképnek része a BB10 és a készülékgyártás egyaránt. Egyelőre még mindig ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, BB10 és hardver nélkül a BlackBerry semmivé foszlana...

Novemberre talán okosabbak leszünk...

Címkék: blackberry bb10
süti beállítások módosítása