Befutott a BlackBerry idei harmadik negyedéves üzleti jelentése. A számadatok alapján tovább esett a BlackBerry bevétele a novemberrel zárult harmadik negyedévben, ahogyan a gyártó igyekszik kitakarítani a felhalmozódott készleteket. Az 1,2 milliárd dolláros árbevétel kevesebb mint fele a tavaly ilyenkorinak. A három hónap alatt a cég 1,9 millió BlackBerryt adott el a partnereinek, többségében BB7-es modellből. A boltokból a vevők 4,3 millió BlackBerryt vittek haza, ebből nagyjából 1,1 milliót számláltak a BB10-es modellek, vagyis mintegy 2,2 millióval apadtak a készletek.

9139387[1].jpg

Most jön a fekete leves. A háromhavi veszteség 354 millió dollárra mélyült egyszeri tételek nélkül. A vállalat a meglévő készleteire egy újabb 1,6 milliárd dolláros leírást könyvelt el, ahogyan a cég a könyv szerinti értékelését is 2,7 milliárddal csökkentette, hogy az pontosabban tükrözze a cég szellemi tulajdonának jelenlegi értékét.

A cég pénzügyi pozíciója továbbra is stabil ugyanakkor. A fenti veszteségek nagy része nem készpénz-jellegű, a cég a szokásos működése mintegy 100 millió dollárral igényelt több készpénzt, mint amennyit termelt. A vállalat az 1 milliárdos tőkebevonásnak köszönhetően mintegy 3 milliárd dollárnyi livkid eszközzel rendelkezett.

A BlackBerry új vezetése megkezdte közben a cég átszervezését is, aminek célja láthatóan az, hogy több kisebb, de fókuszáltabb üzletre bontság a vállalatot, amelyeknek a saját lábukon kell megállniuk. A négy fő üzleti egység a következő lesz:

  • Vállalati szolgáltatások: ez elsősorban a nagyvállalati flottamenedzsmentre koncentrál majd az Enterprise Serivce 10 szoftverrel, amely a BlackBerry 80 ezer vállalati ügyfelét célozza meg. A cég ebben piacvezető.

  • Kommunikáció: Ez a részleg a BBM-ről szól. A BBM 60 nap alatt 40 millió felhasználót szerzett, és immár 12 Android telefongyártó telepíti előre a szoftvert. Itt a Viberrel, WhatsAppal és társaival kell megküzdeni, és rájönni, hogyan lehet hatásosan bevételeket generálni.

  • QNX beágyazott üzlet: mint arról már a blogon többször írtunk, a BB10 és a Playbook alapját a QNX technológia adja, amelyet 4 éve szerzett meg a BlackBerry. A QNX lényege a megbízható valós idejű működés, vagyis az, hogy garantálni tudja a rendszer válaszképességét, így alkalmas időzítéskritikus feladatok futtatására - pl. vezérlés ellátása. A QNX ezért népszerű például az autóiparban.

  • Eszközök: ide tartoznak a telefonok és tabletek. A BlackBerry a költségek terítése érdekében a Foxconnal állapodott meg közös kutatás-fejlesztésben és gyártásban, hogy csökkentse az új telefonok piacra dobásával járó terheket. Hogy ez mit jelenet a Jabil és más gyártópartnerek számára, nem teljesen világos. Az együttműködés első gyümölcseként indonéz és más fejlődő piacokra szánt telefonok jelennek meg jövő év elején. A cég igyekezett hangsúlyozni, hogy a telefonokkal kapcsolatos összes szellemi tulajdon a birtokában marad akkor is, ha azokat részben a Foxconn is tervezi. A megállapodás 5 évre szól.

BerryBlog Verdikt: a BB10-es eladások sajnos továbbra is rendkívül gyengék, amire nincs kézenfekvő orvosság. A BlackBerry egy igazán modern platformmal és sokkal erősebb portfolóval rendlkezik ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor mivel szerepelt a piacon, ennek ellenére az eladások nemhogy nőttek, de vissza is zuhantak. A visszakapaszkodás hosszú és fájdalmas lesz, és éppen erre készül fel a vállalat az átszervezéssel, és a bevont 1 milliárddal - a másik három üzleti részleget nem kell 'megjavítani'. Hogy a BlackBerry hogyan fogja visszaszerezni az okostelefonos vásárlók érdeklődését, egyelőre nem világos - vagy elképzelhető, hogy a fejlődő piacok felé fordulnak szinte teljesen?

süti beállítások módosítása