Holnap a szabadedzésekkel Melbourne-ban hivatalosan is elkezdődik a Formula-1 szezon, újra lehet izgulni a kedvencekért, meg verni az asztalt Szujó Zoltán értő kommentjei miatt. A világbajnoki szezonra felsorakozó csapatok erőviszonya szakértők szerint soha nem volt még ilyen kiegyensúlyozott -- bár minden évben ezt hallani, tény, hogy Lewis Hamilton helye ott van a dobogón.

hamilton_helmet2.jpg

Ehhez a világbajnok új csapata, a Mercedes AMG Petronas is igyekszik minél inkább hozzájárulni, a csapat sikeréhez pedig az olyan szponzorok igyekeznek hozzájárulni, mint a BlackBerry, mely az istálló egyik főszponzora lett idén. A szezonrajtra következzék egy kis rövidfilm, amiből többek közt kiderül, hogy amikor Hamilton éppen nem a gázt nyomja a lábával, szívesen BBM-ezik a barátaival, családjával. 

Úgyhogy remélem tudod, kinek kell szurkolni vasárnap.

Mármint nyilván nem egy ember, mégis mit kezdene egy ember ennyi telefonnal? Oké, a BlackBerry Z10 (feltételezhetően erről a telefonról van szó, bár ezt nem részletezi a gyártó által tegnap kiadott sajtóközlemény) remek telefon, de még egy arab sejk számára is túlzás lenne belőle egymilliót tartani. Hogy ki vásárolt be ekkora készletet, az titok, nyilván valamelyik mobilszolgáltató-partnere lehetett a gyártónak, akit mellesleg azonnal ki tudott szolgálni a BlackBerry. Ha tippelnem kéne, az AT&T-re vagy a Verizonra tippelnék.

rogers_z10.jpg

Ez az egymilliós rendelés egyébként amellett, hogy önmagában is elég nagy szám, és néhány szkeptikus elemzőnek és szűk látókörű médiamunkásnak ad egy erős gyomrost, azért is jelentős, mivel a BlackBerry, illetve a RIM történelmében soha nem volt még ilyen volumenű egyszeri megrendelés

A hír egyébként nem csak a BlackBerrynek, meg minden BlackBerry-rajongónak nagyszerű hír, hanem azoknak a derék embereknek is, akik többek közt Tiszaújvárosban dolgoznak kemény műszakokon keresztül azon, hogy ezeket a megrendeléseket a BlackBerry teljesíteni tudja. Szóval úgy fest, hogy a Jabil Circuits-nél még sokáig lesz munka, a BlackBerry pedig hozza, sőt várhatóan túl is szárnyalja a várt eladási mutatókat.

Erre utalnak azok a hírek is, melyek számos kereskedelmi partnertől jeleznek élénk érdeklődést a készülék, illetve a platform iránt, különösen az utóbbi hetekben. A kereskedői és végfelhasználói előrendelések alapján a BlackBerry 10 beválthatta a hozzá fűzött reményeket, van olyan kereskedő, aki biztos benne, hogy a következő fél évben nagyságrendekkel több BlackBerryt fog eladni, mint az előző fél évben. Persze ez jelenthet akármekkora volument, a tendencia azonban biztató.

Kapcsolódó hír, hogy az AT&T-nél állítólag előrendelésben elfogyott a teljes Z10 készlet, a Verizonnál pedig március 28-án kezdődik a forgalmazás (akárcsak a T-Mobile-nál).

Most azt hiszitek viccelek, pedig dehogy, meglátjátok, hogy 2038-ban (egész pontosan január 19-én) arcotokra fagy majd a mosoly, ha használni akarjátok a BB10-es telefontokat, vagy a PlayBookotokat! A telefonok és tabletek rendeltetésszerű működése ezen a napon egy pontosan meghatározható időpontban vagy hibaüzenettel leáll, vagy innentől gyakorlatilag egyetlen programot sem lehet elindítani rajtuk. Aki nem hiszi, próbálja ki, állítsa át a dátumot nyugodtan a készülékén -- nyugi, a folyamat visszafordítható a dátum visszaállításával.

y2k38.gifÁtlátod ezt az ábrát? Akkor jó nagy geek vagy!*

A hiba egyébként nem BlackBerry-specifikus, és széles körben ismert, gyakorlatilag az összes 32-bites Unix-alapú rendszert érinti (történetesen a PlayBook OS és a BB10 is az, meg mellesleg az Android is). 2038. január 19-én egy banális rendszerhibának köszönhetően a készülékek rendszerideje visszaáll 1901. december 13-ra, ami mondanom sem kell elég komoly problémákat okoz az operációs rendszer és a rajta futó programok lelki világának. Ezért is szokták ezt a hibát a Unix-rendszerek Y2K-hibájának nevezni.

Azért pánikra nincs ok, 2038 januárjáig még szűk 25 év hátra van, és hát lássuk be, aligha valószínű, hogy akár a mostani BlackBerrynket, akár a PlayBookunkat addig használnánk. Én speciel akkor már közel leszek a nyugdíjhoz is, bár lehet meg sem érjük 2038-at, mert a Skynet addig öntudatra ébred és a gépek szétlőnek mindenkit, aki él és mozog, vagy jön egy bazi nagy aszteroida (lásd lent) és Bruce Willis éppen nem ér majd rá megmenteni a Földet.

unix2038.jpg

Azért persze nem szabad ezt a kérdést ennyire félvállról venni, így a szakik szerint minden olyan programot javítani kell(ene), ami képes ezzel a jövőbeni dátummal dolgozni. A rossz hír, hogy általános gyógymód nincs a problémára, a jó pedig, hogy 2038-ban a BB30-cal (vagy bárhogyan is nevezik majd) bizonyára így is meg tudják oldani a helyzetet.

*aki nem geek, attól elnézést kérek a feltételezésért. De egyébként a geekekkel sincs semmi bajom.

Címkék: playbook y2k bb10

Éreztem én, hogy nem lesz ez egyszerű, Z10-Q10, Q10-Z10, itt van két remek okostelefon, az egyiket lassan egy hónapja használom, és még mindig nem tudom eldönteni, hogy akkor most ezt, vagy a másikat kell szeressem. Rettenetes helyzetbe hozott ezzel a BlackBerry, a végén még kénytelen leszek mindkét zsebemben tartani egyet-egyet a két típusból.

Az a helyzet ugyanis, hogy a zseniális prediktív szövegbevitellel megsegített virtuális billentyűzettel ellátott Z10-zel akárhogy is szeretném, azért csak nem megy olyan jól a gépelés, mint a jó öreg 9900-on. Valószínűleg részben bennem van a hiba, túl sokat ütök mellé, ezért a Z10 sem érti olykor, mi a fenét akarok, de azért az esetek nagy részében még tudja korrigálni a hülyeségeimet. Mondjuk nem mindig (lásd mellékelt ábra).

swiftkey_typo.jpg

A gondolatolvasó billentyűzet pedig akkor működik igazán hatékonyan, ha hagyom, hogy a telefon helyettem fogalmazzon meg mondatokat, ami bizonyos helyzetekben jól működik, bizonyos helyzetekben meg nem. Az angol anyanyelvűeknek bezzeg sokkal könnyebb dolguk van.

Másfelől viszont a Z10 15:9-es, vagy tetszés szerint 9:15 képarányú kijelzője ideálisnak tűnik a BB10-hez, illetve úgy általában véve mindenféle tartalomhoz, ami a telefon kijelzőjén megjelenik, beleértve a videókat, képeket, weboldalakat.

A Q10 ezzel szemben a fizikai billentyűzettel már most látom, hogy verhetetlen lesz bevitelben, az 1:1-es kijelzőn viszont nem minden mutat olyan jól, mint a szélesvásznún.

A dilemma tehát adott, Q10 vagy Z10, ez a kérdés, válasszatok! Vagyis válasszak.

Többször felreppent már a hír, vagy éppen a Lenovo szellőztette, hogy érdekelné a BlackBerry megvásárlása. A napokban ismét előkerült ez a pletyka, amivel a tegnapi 14%-os ralit magyarázzák sokan -- ez ebben a formában azonban egyszerű marhaság, ráadásul a Lenovo pénzügyi vezérigazgatója szájába adott állítás, mint kiderült, fals és felnagyított.

Az, hogy a Lenovo mit akar tenni és mit nem, most nem lényeges - leginkább a kínai vállalati és kormányzati piacon tudna csak lökést adni, amiért megérné prémiumot fizetnie a cégért.

Ami viszont lényeges, hogy a BlackBerry a Lenovónak elérhetetlen. A BlackBerry Kanada és az Egyesült Államok kormányzatainak kommunikációs beszállítója, nem csak készülékekkel, hanem a BB-k működéséből fakadóan szoftverekkel és saját adatközponti infrastruktúrával, amelyen keresztül a forgalmat irányítja. Ezen kívül számos stratégiailag kritikus iparágban működő vállalat mobil és email kommunikációja a mai napig BlackBerryn fut. Hosszasan lehetne sorolni ezeket a kormányzati szerveket és cégeket, de elég ha annyit mondunk, hogy az Egyesült Államok elnöke, a Fehér Ház és a Pentagon is BlackBerryket használ biztonságos kommunikációhoz.

Tehát: vajon egy kínai cég meg tudná-e venni az amerikai elnök levelezését kezelő céget?

A kanadai kormányzat számára egy felvásárlás blokkolása semmiféle problémát nem jelentene, mégcsak új precedenst sem teremtenének, mert a friss precedens már megvan, nem is akármilyen: 5 évvel ezelőtt Kanada megakadályozta, hogy egy amerikai (!) vállalat, az Alliant megvásárolja a kanadai MacDonald műholdas üzletágát, mivel az Kanada számára nem hozott volna semmiféle előnyt, miközben érinti a kanadai műhold technológiát és egy védelmi felderítő műholdat, amely a sarki területeket pásztázza.

Mégegyszer: a kanadaiak még az amerikaiknak sem voltak hajlandóak eladni egy nemzetbiztonsági szempontból érzékeny üzletet szimplán a pozitív nemzetgazdasági hatás hiányára hivatkozva.

Ezek után mennyire is tűnik reálisnak, hogy egy kínai vállalat megkaphatja Kanada technológiai zászlóshajóját, amely nemzetbiztonsági szempontból is kritikus?

Jim Flaherty, Kanada pénzügyminisztere a felvetésre diplomatikusan annyit válaszolt (6.00-tól) a Bloombergnek január végén, hogy "alaposan megvizsgálnának" egy ilyen felvetést. Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy a RIM egyes technológiái nem eladhatóak "tengerentúli" vevőknek, úgy kezdte válaszát, hogy "Tökéletesen így van".

Ami tegnap a tőzsdén volt, az csak egy gyorsan, nagy tétekkel lejátszott pókerjátszma volt vérprofik, félprofik és félhülyék közt - valaki blöffölt, hogy ki tudjon szállni. Nincs itt semmi látnivaló, nyugodtan haladjunk tovább.

Ha a Lenovo és BlackBerry közt köttetik is üzlet, az nem felvásárlás, hanem esetleg technológiai licencelés (BB10 OS) vagy OEM (Lenovo név alatt forgalmazott BB-k Kínában) megállapodás lesz - ha lesz.

2012. december 11. emlékezetes nap volt a legtöbb BlackBerry-tulajnak, ha emlékeztek (hehe), akkor jelent meg a BBM csevegőszoftver új funkciója, a hanghívási lehetőség. Bár a szolgáltatást csak Wi-Fi -n keresztül lehet azóta is elérni (már legalábbis a legtöbb modell esetében), a BlackBerry szerint így is nagyon népszerű a beszédhívás funkció, amit a legújabb BBM-frissítéssel immár az OS5-ös készülékeken is el lehet érni.

bbmvoice.jpg

A BlackBerry tegnap az új verzió érkezésével együtt bejelentette, hogy a szolgáltatás indulása óta 50 millió hanghívást bonyolítottunk rajta, ami azért elég szép mennyiség, ismerve a rendszer jelenlegi és korábbi korlátait (csak Wi-Fi-n működik, csak BlackBerryk közt, és eleinte csak OS7-re volt elérhető).

A BB10 érkezésével a BBM Voice még jobb lett, például már mobilhálózaton keresztül is enged hívni, valamint támogatja a HD-voice funkciót, ami elképesztő hangminőséget produkál (de tényleg, megdöbbentő a különbség a hagyományos hanghíváshoz képest), persze ehhez két BB10-es eszköz kell.

Szóval a lényeg, hogy aki OS5-ös eszközt használ, mindenképpen frissítse a BBM-et (aki nem, annak sem árthat), és telefonáljon sokat a BBM-ismerőseivel!

Címkék: voice bbm os5
süti beállítások módosítása