Mától valami megváltozott, többek között a Ti visszajelzéseitek alapján vadonatúj alapokra helyeztük a BerryBoltot, mely idén tölti be az ötödik születésnapját. Az új webshop számos olyan fejlesztést tartalmaz, mely gördülékenyebbé teszi a vásárlást, akár számítógépről, tabletről vagy okostelefonról látogatsz el az oldalra.

dtek60_ujberrybolt.jpg

Az új BerryBolt indulását mindjárt két dologgal is szeretnénk megünnepelni:

November 6-ig mindent ingyen szállítunk, értékhatártól függetlenül

valamint

Az új webshopban már megrendelheted a DTEK60-at, a BlackBerry legújabb csúcskategóriás okostelefonját! A rendeléshez kattints ide!

Az új webshopot természetesen ugyanott találod, ahol a régit, ha pedig korábban már jártál nálunk, és rendelkezel regisztrált felhasználóval, akkor az adataid is szerepelnek a rendszerben. Fontos, hogy az új BerryBolt használatához új jelszót kell kérned, ennek részleteiről rövidesen e-mailt fogsz kapni.

Ami pedig a DTEK60-at illeti, ne feledd, hogy a BerryBolt az országban egyedülállóan 18 ezer forint értékű tartozékot (egy Smart Pocket és egy QuickCharge gyorstöltő) ad ajándékba a készülék mellé.

Látogass el te is a megújult BerryBoltba, és ha észrevételed vagy javaslatod van, ne habozz e-mailt írni az info@berrybolt.hu e-mail címre! És persze gyere vissza máskor is, hiszen ez még nem minden, újabb érdekességek és meglepetések várnak majd az oldalon az év végéig!


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Mármint nyilván nem egy ember, mégis mit kezdene egy ember ennyi telefonnal? Oké, a BlackBerry Z10 (feltételezhetően erről a telefonról van szó, bár ezt nem részletezi a gyártó által tegnap kiadott sajtóközlemény) remek telefon, de még egy arab sejk számára is túlzás lenne belőle egymilliót tartani. Hogy ki vásárolt be ekkora készletet, az titok, nyilván valamelyik mobilszolgáltató-partnere lehetett a gyártónak, akit mellesleg azonnal ki tudott szolgálni a BlackBerry. Ha tippelnem kéne, az AT&T-re vagy a Verizonra tippelnék.

rogers_z10.jpg

Ez az egymilliós rendelés egyébként amellett, hogy önmagában is elég nagy szám, és néhány szkeptikus elemzőnek és szűk látókörű médiamunkásnak ad egy erős gyomrost, azért is jelentős, mivel a BlackBerry, illetve a RIM történelmében soha nem volt még ilyen volumenű egyszeri megrendelés

A hír egyébként nem csak a BlackBerrynek, meg minden BlackBerry-rajongónak nagyszerű hír, hanem azoknak a derék embereknek is, akik többek közt Tiszaújvárosban dolgoznak kemény műszakokon keresztül azon, hogy ezeket a megrendeléseket a BlackBerry teljesíteni tudja. Szóval úgy fest, hogy a Jabil Circuits-nél még sokáig lesz munka, a BlackBerry pedig hozza, sőt várhatóan túl is szárnyalja a várt eladási mutatókat.

Erre utalnak azok a hírek is, melyek számos kereskedelmi partnertől jeleznek élénk érdeklődést a készülék, illetve a platform iránt, különösen az utóbbi hetekben. A kereskedői és végfelhasználói előrendelések alapján a BlackBerry 10 beválthatta a hozzá fűzött reményeket, van olyan kereskedő, aki biztos benne, hogy a következő fél évben nagyságrendekkel több BlackBerryt fog eladni, mint az előző fél évben. Persze ez jelenthet akármekkora volument, a tendencia azonban biztató.

Kapcsolódó hír, hogy az AT&T-nél állítólag előrendelésben elfogyott a teljes Z10 készlet, a Verizonnál pedig március 28-án kezdődik a forgalmazás (akárcsak a T-Mobile-nál).

süti beállítások módosítása