Talán említettem a Z10 tesztjében, hogy a BBM Voice funkció két Z10 között HD-minőségű hangátvitelt biztosít, amire elsőre bizonyára sokan legyintetek, de azt tapasztaltam ezzel kapcsolatban, hogy a szkeptikusok addig maradnak szkeptikusok, amíg nem hallják, micsoda bámulatos különbség van a mezei hanghívás és a HD-hívás közt. Tudom elsőre kissé szürreálisnak hat, de nagyjából úgy képzeljétek el az egészet, mintha a vonal másik végén lévő ember ott lenne mellettetek és a fületekbe beszélne. A jó hír az, hogy a HD-híváshoz a jövőben egyáltalán nem biztos, hogy kell majd a BBM, vagyis azokkal az ismerőseinkkel is tudunk majd kitűnő minőségű telefonos párbeszédet folytatni, akiknek nem BlackBerryjük van.
A rossz hír pedig az, hogy a BlackBerryk közül egyelőre csak a Z10 képes HD-hanghívásra hagyományos mobilhálózaton (meg egyébként BBM-en is), illetve ahhoz, hogy jobb hangminőségben telefonálhassunk, a túloldali készüléknek is támogatnia kell ezt a funkciót, valamint a mobilszolgáltatónak is engedélyeznie kell ezt a hívási módot. Úgy hírlik, hogy a T-Mobile-nál hamarosan működhet a HD Voice funkció minden erre alkalmas készülékkel, már csak az a kérdés, hogy mindezért pénzt kér-e majd a szolgáltató, vagy ingyen adja, ahogy több nyugat-európai társa is. Én már kipróbáltam, tényleg lélegzetelállító -- a fenti kép erre a bizonyíték, ami a látszat ellenére nem egy Lewis Hamiltonnal folytatott beszélgetést örökít meg. Hogy mit kell nézni a képen? Oké, segítek: a másodpercszámláló feletti aprócska HD-jelet.
A HD Voice és a normál hanghívás közti különbség érzékeltetésére végül jöjjön itt egy olyan videó egy külföldi mobilszolgáltatótól, ahol kivételesen nem a képre kell koncentrálni.
Elvileg mától kapható az Egyesült Államokban a BlackBerry Z10, úgyhogy a kanadai cégnek illett virítania erre az alkalomra egy kellően masszív bejelentést, mondjuk a BlackBerry World alkalmazás-piactéren található appok számáról. Arról persze hosszan lehetne vitatkozni, hogy mi értelme van ennek a féktelen app-hajhászatnak, pláne ha a piacterek felduzzasztása miatt minden tele van elképesztő tré kreálmányokkal, amiket még appnak sem nagyon illene nevezni, de ezt most ne firtassuk, és adjuk meg magunkat a közhiedelemnek: a több a jobb.
A BlackBerry ráadásul speciális helyzetben van: ömlenek be az áruházba az androidos portok, ami arra mindenképpen jó, hogy a számláló gyorsan pörögjön, de a magam részéről egy kezemen meg tudnám számolni az igazán jó és hasznos átportolt appokat -- persze ez is valami.
Szerencsére azért a százezer alkalmazás közül már lehet elég jókat is csemegézni, lassan csordogálnak be a nagyobb nevek, tegnap például megjött a Kindle vagy a nálunk nem használt, de a tengerentúlon nagyon népszerű OpenTable, és jön a Soundhound, a Viber és persze a Skype, hogy minden VoIP-mágus örüljön. Meg aztán itt van végre a BlackBerry Travel, ami valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem készült el a platform január végi rajtjára.
Ha pusztán a számokat nézzük egyébként, a növekedés elég figyelemre méltó, hiszen a megjelenés óta eltelt mindössze 7 hét alatt sikerült 30 ezer új alkalmazást betenni a BlackBerry Worldbe. Csak úgy mellesleg megjegyezném, hogy az Androidnak 24, a Windows Phone-nak 20, az iOS-nek pedig 16 hónap kellett ahhoz, hogy 100 ezer app összejöjjön, bár illik elismerni, hogy az androidos port meg a PlayBook-háttér azért elég nagyot löktek a BB10 szekerén.
Egyébként a választék bővülését jómagam is érzem, egyre több appot telepítek a telefonra, a nagy részüket ráadásul tényleg használom, hasznosnak tartom. Az alkalmazásajánló rovat BB10-es mutációjában bemutatom majd nektek a legérdekesebbeket, a BlackBerry 10 hivatalos magyarországi rajtja után.
Keke Rosberg finn Formula 1-es világbajnok egyébként német nemzetiségű fia, Nico Rosberg ugyan a 2013-as világbajnokság nyitó hétvégéjén nem ért célba autójával, mindez nem akadályozta meg abban, hogy a Formula1.com számára egy jó hangulatú interjút adjon.
Nem mélyinterjúról van szó, amolyan kérdezz-felelek inkább, kedvenc állatokról, sportolókról, zenékről, meg a legféltettebb kincsről. Ez utóbbi kapcsán idézném az interjút:
A legféltettebb kincsem...
NR: Bármennyire is szomorúan hangzik, a BlackBerrym.
Hohó, már miért lenne ez szomorú, vagyunk még így páran Nico! Mindez persze lehet, hogy nem a véletlen műve, az ifjabbik Rosberg nemrég kapott ugyanis egy Z10-et csapattársával, Lewis Hamiltonnal együtt, ezzel párhuzamosan felkerült az autójára meg az overáljára a BlackBerry felirat. De ne legyünk rosszhiszeműek, Rosberg minden bizonnyal hosszabb ideje kötődik a márkához, mint ahogy sok más F1-es pilóta.
Remélem azért a hétvégén Malajziában nagyobb sikerrel jár a csapat, mint Ausztráliában, jó lenne újra BlackBerryt látni a dobogón.
A BlackBerry Q10-ről eddig már láthattatok mindenféle fotókat meg videókat, de mostanáig nem kerültek a képbe a tartozékok, melyekben tradicionálisan jó a kanadai gyártó. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Q10-hez ne készülne a BlackBerry mindenféle jóval (leginkább tokokkal), a CrackBerry jóvoltából most ti is láthattok róluk egy képes összeállítást.
A Q10 tartozékait tekintve bizonyos szempontból hasonlít majd a 9900-hoz, ami azt jelenti, hogy éppúgy lesz hozzá kemény és puha hátlap (kemény hátlapból fekete és fehér, puhából fekete, fehér és félig áttetsző pink), mint a régebbi típushoz, valamint elérhetők lesznek hozzá övcsipeszes és sima bőrtokok, illetve az újabban nagy divatnak számító plüss tokok (előbbiből egyelőre fekete, utóbbiból lila színű változatról készült kép került nyilvánosságra, de érkezhetnek más színekben is). Természetesen mindegyik aktív tok, vagyis a telefon egy kis mágnes segítségével érzékeli, ha belerakod.
Újdonság a készülék előlapját is védő kihajtható bőrtok, ami egy műanyag hátlap és egy bőr előlap kombinációja. Más gyártóktól láthattatok már ilyent, nem akarnám túlmagyarázni, ránézésre egy nagyon elegáns megoldásról van szó, ami szintén rendelkezik aktív funkcióval.
A tokok mellett a Q10-hez is elérhető lesz külső akkumulátortöltő, illetvepótakkumulátor, utóbbi kapacitása 2100 mAh, ami mellesleg az eddigi legnagyobb kapacitású BlackBerry-akkumulátor.
Most már csak a telefont kéne megszerezni, ha pedig már megvan, nézz be a BerryBoltba, ahol a hazai megjelenést követően mindegyik fent említett tartozékot megtalálhatod majd.
Via CrackBerry.
Miután a németek úgy döntöttek, a BB10 egy kiegészítő titkosító chipkártyával együtt elég biztonságos ahhoz, hogy végre nemzetbiztonságilag érzékeny feladatokra is használják - 5 ezer Z10-et fognak vásárolni kormányzati dolgozóknak -, a britek ellenkező irányban mozdultak el, pillanatnyilag legalábbis. Miközben a BB 7.1 OS a brit kormányzat szerint alkalmas "korlátozott" besorolású adatokat kezelni, amely a második szint egy ötfokozatú biztonsági skálán, addig a BB10 nem kapott jóváhagyást (adódik persze a kérdés, hogy ha a BB 7.1 is csak 2. szint, akkor mi a rossebbet használnak 3-5. szinteken mobilként).
A BlackBerry természetesen tud a britek döntéséről, ugyanakkor nem kommentálta a kifogásokat, sem pedig azt, hogy mikor fog tudni megfelelni a brit kormányzati elvárásoknak. Kihangsúlyozta ugyanakkor, hogy a BlackBerry az egyetlen olyan mobil megoldás, amelyet "korlátozott" szinten lehet használni (vagyis ez arra utal, hogy 3-5. szinteken lévő adatokat tilos mobilkommunikációs eszközön megbeszélni vagy továbbítani), és biztosak benne, a BB10 idővel megkapja a jóváhagyást és a cég pozíciója tovább erősödik a birt kormányzatnál.
(Tom és Berry: Közben kiderült, hogy 1), nem is volt semmilyen minősítés, és a nyár előtt nem is lesz, úgyhogy nehéz lett volna bárminek megfelelni 2), emellett a BlackBerry is kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint a cég biztos benne, hogy megkapja a Communications-Electronics Security Group (vagyis a CESG) minősítését. Úgyhogy simán lehet még James Bondnak BlackBerryje.)
Egy mobilos alkalmazás-piactérnek alapvetően mobilon kell jól működnie, ettől függetlenül mindegyik ilyen online rendszernek van valamilyen -- jobb-rosszabb -- webes felülete, amit böngészőből lehet megnyitni. A BlackBerry World is ilyen, ám mióta átkeresztelték, számos kritika érte a piacteret, főként a keresőfunkció, pontosabban annak nagyjábóli használhatatlansága miatt.
A hiányosságok egy részét most pótolta a BlackBerry, a piactér online webes felületének új verziója (ami egyébként még mindig az appworld.blackberry.com címről töltődik be) végre képes valódi kulcsszavas keresésre, az app címe mellett a típusára vagy a készítő nevére rákeresve. Fontos változás, hogy a keresési találatok most már valóban relevancia-alapúak, vagyis a kereső elsősorban azokat az appokat dobja fel kereséskor, melyeket a legtöbben letöltöttek és a legjobbra értékeltek. Ez azért nagyon jó, mert ezzel nyilvánvalóan kevesebb szemét ömlik majd ránk a piactérről.
A BlackBerry World emellett egy csomó aprósággal kiegészült, de persze még így is messze van azért a tökéletestől. Van, aki a kuponokat hiányolja, mások a kissé ódivatúnak tűnő felületbe kötnek bele, de engem például sokkal jobban zavar, hogy a mi továbbra sem vásárolhatunk az appokon kívül más tartalmakat, így zenéket vagy videókat (filmeket, sorozatrészeket), szemben például egy iPhone felhasználóval. De ami késik, nem múlik, szorgos népünk győzni fog!