Manapság az okostelefonok kamerája bámulatosan jó képeket tud készíteni, legalábbis azokhoz a felvételekhez képest, melyeket pár évvel ezelőtt csinálhattunk egy mobillal. Bizonyos csúcskategóriás készülékek még a digitális kompaktokat is lenyomják, ráadásul ezekkel még telefonálni is lehet bónuszként. A Z10 8 megapixeles kameráját én az átlagos, vagy az átlagnál kicsit jobb kategóriába sorolnám a mezőnyben, még gyér fényviszonyok mellett is egész jó képeket lehet vele készíteni.

z10_camera_angled.jpg

A lengyel BBNews értesülései szerint a BlackBerry OS 10.1-es verziójával sokat javulhat majd a telefon amúgy sem rossz kamerafunkciója. Egyrészt a felvételkészítés sebessége javul, másrészt nagyobb dinamikatartományt tud rögzíteni majd a fényképező (HDR), ami azt jelenti, hogy egy képen belül több sötét és világos árnyalat lesz jól kivehető egyszerre, vagyis egyszerűen fogalmazva élethűbb lesz a fénykép.

További újdonság lesz a PIN üzenetek küldésének lehetősége a HUB-ból, valamint a BlackBerry Link kapcsolaton keresztül PC-re kötve a számítógépen tárolt állományokat is el lehet majd érni a telefonnal, nem csak fordítva. Ez utóbbi elég egyedi és bizonyos helyzetekben hasznos funkció lehet.

A felsoroltakon kívül persze lesznek más újdonságok is, de ezek pontos kilétét egyelőre homály fedi. Szerencsére nem kell már sokáig várni, a BlackBerry OS 10.1 a Q10-zel együtt, valamikor április végén, május elején futhat be, Z10-re is.

A helyzet gyorsan fokozódik, ahogy korábban írtam, a T-Mobile ma kezdte meg a BlackBery Z10 forgalmazását, ezzel párhuzamosan kémeim jelentették, hogy a készülék rákerült a Telenor friss és ropogós, mától érvényes árlistájára, igaz, egyelőre csak "hamarosan" státuszban.

telenor_z10_tabla.png

Méghozzá az eddigi gyakorlathoz képest meglepően baráti árat adnak meg a telefonnak a szolgáltatónál, a 190 ezer forintos listaár ne tévesszen meg senkit. Ha ellenben tarifahűséggel veszi meg valaki a telefont a Telenornál, a T-Mobile árai alá is mehet akár, a legdrágább tarifával ugyanis 40 ezer forint a Z10 (a T-Mobile-nál 60 ezer -- a két tarifa közel ugyanannyiba kerül), a legolcsóbbal pedig 150 ezer forint (pont annyi, mint a T-Mobile-nál).

Lényeges változás az eddigiekhez képest, hogy a Z10 használatához nem lesz szükség BlackBerry Internetszolgáltatásra a Telenornál. További részletek a Telenor mától érvényes árlistájában.

Címkék: telenor z10

Tudom, most néhányan azt fogjátok mondani, hogy már korábban megérkezett az XYZ GSM-hez (angol import, garantáltan függetlenné kiütve), de hivatalosan, azaz szolgáltatónál mától érhető el boltokban a BlackBerry Z10, az első BlackBerry 10-es okostelefon. Az első forgalmazó a T-Mobile, vagy Telekom, kinek melyik tetszik jobban, az árakat már korábban taglaltuk, de ha kíváncsi vagy rá, megnézheted itt, illetve akár meg is rendelheted.

tmo_z10.jpg

Ezzel tehát hivatalosan is elindult a BB10-korszak Magyarországon, a T-Mobile-hoz pedig rövidesen csatlakozik a Vodafone és a Telenor is a forgalmazók körében. A szolgáltatásokról, illetve az azzal kapcsolatos fontos változásokról egy későbbi posztban mindenképpen tájékoztatni foglak benneteket.

Te ott leszel az első vásárlók közt?

Mióta mobilom van, nagyjából attól kezdve nem használok órát, és körülbelül hat-hét éve az ébresztőórát is száműztem az életemből, illetve az éjjeliszekrényemről. Hallottam már érdekes sztorikat megbolonduló okostelefonokról, melyek vagy nem, vagy nem akkor ébresztették fel a gazdájukat, amikor ők azt szerették volna, de a BlackBerryjeimben eddig mindig bízhattam. Soha, egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a telefon hibájából ne keltem volna fel, vagy késtem volna el bárhonnan. Lehet egyhangúak a napjaim, de emellett a legritkább esetben is kell az ébresztés időpontját megváltoztatni.

alarmclock_z10.jpg

Mostanában elég sok helyen azt olvasom a BlackBerry 10-zel kapcsolatos kritikák közt, hogy mennyire gáz már, hogy a rendszer nem támogat több ébresztési időpontot. Úgy fogalmaznék, hogy a probléma a leírtak alapján kicsit nagyobbnak tűnik, mint amekkora a valóságban, de lehet pusztán magamból indulok ki, nekem sosem volt szükségem több ébresztési (riasztási) időpontra. Ami azt illeti, nem értem azt sem, miért pont most lett ez hirtelen probléma, hiszen a korábbi BlackBerryk sem kezeltek több riasztást, bár az is tény, hogy túl sok munkát valószínűleg nem igényelne a rendszer kibővítése. 

Persze azért nincs minden veszve azok számára sem, akik a többszöri riasztási időpont nélkül teljesen szétcsúsznának, a napjaik pedig egyszerűen szétfolynának a kezeik közt. BlackBerry OS-re és BlackBerry 10-re is rendelkezésre áll különféle órás és ébresztős appok egész garmadája a BlackBerry Worldben, más kérdés, hogy az igazán jól használható, többszörös riasztási időpontot támogató verziókért pénzt kérnek.

Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel, szükségetek van rá, hogy a telefonotok naponta többször is, netán a hét napjain különböző időpontokban ébresszen/riasszon?

A mobiltelefonok ugyanazon a modellnév alatt is különbözhetnek olykor, és egyes források szerint a hamarosan boltokba kerülő QWERTY-s BlackBerry Q10-ből sem csak egy típus lesz majd kapható, és ez alatt nem azt értem, hogy lesz belőle fekete meg fehér színű változat. Ehhez képest állítólag összesen négy típust különböztet meg a gyártó, amit a különböző régiókba szánnak -- ez egyébként pont ugyanannyi hardverváltozatot, szaknyelven SKU-t jelent, mint a Z10 esetében.

Ami számunkra ezen a ponton lényeges, hogy a Q10 különböző változatai kizárólag a rádiós képességekben különböznek majd egymástól, és a Z10-zel ellentétben nem lesz a telefonnak olyan típusa, amelyik nem tud LTE-hálózatra csatlakozni. Ennek jelenleg egyedül a T-Mobile előfizetők számára van jelentősége, hiszen csak a magenta szolgáltatónál van LTE, vagy ahogy ők nevezik 4G. Persze azért nem eszik olyan forrón, hiszen a szupergyors internetezéshez egyrészt olyan díjcsomag kell, ami támogatja az LTE-t, másrészt a telefon sem árt, ha ismeri azt a frekvenciát, amin a T-Mobile LTE-bázisállomása kommunikálni próbál vele.

q10_press3.jpg

A Q10-ből tehát négyféle változat készül majd, rendre SQN100-1, SQN100-2, SQN100-3 és SQN100-5 jelzéssel (hogy hová tűnt az SQN100-4 jelzésű típus, ne kérdezzétek, biztos elvitte a cica). Anélkül, hogy a frekvenciasávok részletes taglalásába belemennénk, illetve rádiós hálózati ismeretek alapozót tartanánk, leszögezem, hogy ezek közül a jelenlegi magyar LTE-hálózaton egyedül az SQN100-3 -as típus működik majd. 

Elterjedtek olyan tévhitek, hogy a 4G-s képességhez szoftvert kell majd frissíteniük a vásárlóknak, ám én ebben semmi rációt nem látok, ez nem iPhone 5, ahol a gyártó kénye-kedve szerint kapcsolgat ki-be olyan képességeket, amelyekkel egyébként a terméket reklámozza. Hogy mégse legyen olyan egyszerű a helyzet, komoly sansz van rá, hogy a 4G-s képességet mégsem fogják tudni kihasználni a telefonok a kezdeti időszakban, ezúttal azonban a T-Mobile térfelén pattog a labda. Amíg ugyanis az operátor nem állítja át a BlackBerry-szolgáltatást LTE-alapokra (persze a régebbi telefonokat ez nem érinti), hiába rohadt gyors a Q10, a hálózat visszafogja majd. Erre az átállításra egyébként valamikor a nyáron kerülhet majd sor.

Ha már itt tartunk, terjengenek olyan téveszmék is, hogy az összes Z10 4G-képes lesz, szoftverfrissítéssel. Nos valóban lesz olyan Z10 változat a T-Mobile-nál, ami LTE-képes, de az elsőnek piacra kerülő típusok nem ismerik a 4G-t, és soha nem is fogják, szoftverfrissítéssel sem!

Visszatérve a Q10-re, ha nem szolgáltatónál, hanem netán külföldről vásárolsz, vagy nem tudod, hogy az a készülék, amit el akarnak neked adni pontosan honnan származik, lehetőleg csak az SQN100-3 -as típust vedd meg, ha nem akarsz kellemetlen meglepetéseket! Sajnos azt nem tudom megmondani, hogy ez a dobozon látszik-e, remélhetőleg valahol fel lesz rajta tüntetve.

Ugyanígy a Z10-nél figyelj rá, hogy csak az STL100-1 vagy STL100-2-es típus működik biztosan minden magyar mobilhálózaton tökéletesen, a kettő közti lényeges különbség, hogy előbbi nem 4G-képes, míg utóbbi igen.

Ha esetleg túl bonyolultam írtam volna le valamit kérdezz bátran itt a kommenteknél, vagy e-mailben az info@berryblog.hu e-mail címre küldött levélben!

Via BerryReview.

Címkék: t-mobile q10 lte 4g

A BlackBerry 10-et és az első rá épülő okostelefont, a BlackBerry Z10-et sokan sokféleképpen reklámozták már, ki kevesebb, ki több kreativitással (talán egyszer Alicia Keys ráveszi Thorsten Heinst egy bikinis klip leforgatására is a tengerparton), eddig azonban mindben közös volt, hogy többnyire vagy a gyártó, vagy amerikai vagy kanadai szolgáltatók reklámozták a készüléket. Most is érkezett egy ilyen reklám Amerika második legnagyobb mobilszolgáltatójától, a Verizon Wirelesstől, mely pusztán csak azért érdekes, mert egy olyan funkciót reklámoz, amiről eddig kevés szó esett.

Ez a BBM 10-es verziójának egyik új képessége, a videohívás, mely mondjuk nem egy kapitális méretű spanyol viasz, de azért van két jó tulajdonsága: egyrészt lehet vele képernyőt megosztani, ami néha jól jöhet, másrészt meg ingyenes a használata, és elméletileg nem csak Wi-Fi-n, hanem mobilhálózatokon keresztül is működik. Ezt egyébként a BBM Voice funkció is tudja az új BBM változatban.

A másik videó szintén a tengerentúlról, de némileg délebbről, konkrétan Chiléből érkezett, ahol a Movistar egy kissé beteg reklámmal népszerűsíti a telefont és a hozzá tartozó szolgáltatást, szolgáltatásokat. Ha valaki tud spanyolul, lekötelezne, ha elárulná, miről hablatyolnak a reklámban.

Ha a már szóba került a reklám, a BlackBerry 10 reklámkampánya itthon is megjelenik majd, úgy tudom, hogy még tévéreklámok is lesznek. Ha látjátok valahol a Z10-et a tévében, feltétlenül szóljatok!

süti beállítások módosítása