Tegnap rátaláltam a Biztonságportálon egy cikkre, mely a BlackBerry 10 egyik egyedinek számító, (nagy)vállalatok számára hasznos újdonságát, a BlackBerry Balance képességeit taglalja. Erről a funkcióról márt írt a BerryBlog is, talán néhányan közületek ismerik és használják is ezt a szolgáltatást, ettől függetlenül személy szerint nagyon örülök neki, hogy végre a magyarországi szakemberek is felfigyeltek a rendszer egyedi biztonsági képességeire.

Azért a cikkíró láthatóan nem kívánt komolyabb mélységekben elmerülni a témában, pedig az ördög a részletekben lakozik, ez pedig különösen igaz a mobilbiztonsági, illetve úgy általában bármilyen biztonsági kérdésekre. Így például igen fontos szempont, hogy a BlackBerry Balance működéséhez vállalati fiók, vagyis BlackBerry Enterprise Service (BES) szolgáltatás szükséges, amit nem ad ingyen a kanadai cég, bár akinek igazán fontos a biztonság, annak érdemes erre pénzt szánnia.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a BES szolgáltatások használata esetén a telefon és a vállalati kiszolgáló (vagy egy másik BlackBerry) közt egy dedikált, titkosított adatcsatornán keresztül áramlanak az adatok. Az adatforgalom már a mobilszolgáltató hálózatában szeparálódik a hagyományos internetes forgalomtól, vagyis kívülről gyakorlatilag lehetetlen lehallgatni a forgalmat. Ez a szeparáció egyébként a kisvállalati és egyéni BlackBerry-ügyfelek számára több szolgáltatónál is megszűnik a BlackBerry 10-zel, de ők amúgy sem használnák a Balance-ot, illetve a biztonság kevéssé meghatározó szempont a telefon használata során.

Persze ma már sokkal kifinomultabb módszerek is léteznek az adatlopásra, többnyire a felhasználó hiszékenységének a kihasználásával. Androidra számos ilyen kártevő létezik már, a BlackBerry Balance azonban ezek ellen is hatékonyabb védelmet nyújt. Bár a Biztonságportál cikke csak érintőlegesen tér ki erre, nagyon fontos, hogy a BlackBerry Balance esetén a céges és magán postafiókok közt semmilyen átjárhatóság nincs, a dolgozó még csak copy-paste funkcióval sem emelhet át egy vállalati dokumentumból részleteket a magánlevelezésébe, vagy nem teheti közzé mondjuk a Facebookon.

Ezzel, illetve az alkalmazástelepítés korlátozásával gyakorlatilag totális kontrollt gyakorolhat a rendszergazda a telefon vállalati fiókja felett, így már csak arra kell figyelnie, hogy a kártevők a vállalati levelezőrendszerbe más úton se jussanak be.

A BlackBerry Balance tehát alapvetően a nagyvállalati mobilflották üzemeltetői számára az egyik legjobb, legbiztonságosabb megoldást kínálja, hiszen a szeparáció már az operációs rendszer szintjén megtörténik, majd folytatódik az infrastruktúra oldalon egészen a vállalat saját, belső hálózatáig. A mobilbiztonság kérdéskörében a BlackBerry az új Balance révén úgy tűnik, továbbra is megkerülhetetlen, meghatározó tényező maradt...

És hál' Istennek már nem hiányzik az Angry Birds sem a platformról.

Manapság egyre kevésbé van jelentősége annak, hogy egy okostelefonnak mennyi a fogyasztása, vagyis meddig bírja az akkumulátor árammal ellátni a készüléket -- örülünk, ha egy napig kitart a kraft, minden, amit e felett kapunk, ajándék. A BlackBerryk esetében ez kicsit persze fájóbb pont, hiszen mindannyian emlékszünk még olyan Boldokra és Curve-ökre, melyek egy hétig is elmentek egy feltöltéssel. A BlackBerry 10-es termékvonalnál a Q10 kapcsán sokan reménykedtek benne, hogy visszatérnek ezek a régi szép idők, de ez persze hiú ábránd, amit a BlackBerry most kiadott részletes, hivatalos termékadatai be is igazolnak.

akku_q10_z10_3.jpg

akku_q10_z10_4.jpg

A Q10 a hivatalos specifikációk szerint nem sokkal bírja majd tovább akkumulátorról, mint a Z10, üresjáratban valamivel hosszabb üzemidőt (312 óra kontra 354 óra) ad a gyártó a telefonra, mint a korábban megjelent tesónál. Beszélgetési időben viszont furcsa mód nincs semmi különbség a két telefon közt, mindezt annak dacára, hogy a Q10-ben elvileg lényegesen nagyobb kapacitású, 2100 mAh-s akkumulátor lesz, meg a kijelzője is kisebb, ráadásul energiatakarékosabb technológiát használ (mondjuk beszélgetésnél ennek nem sok jelentősége van).

Persze azért ezeket az adatokat sosem kell készpénznek venni, meg aztán ne feledjük, hogy Z10 és Z10 közt is van különbség, hiszen a telefon kétféle processzorral került forgalomba, melyeknek eltérő a fogyasztása. A mobil üzemideje emellett egy rakás tényezőtől függ, így például nem mindegy, milyen cellához csatlakozik a telefon, milyen gyakran megyünk át egyik cellából a másikba, sőt, nyáron és télen is eltérő lehet a fogyasztás, hiszen a hidegben az akkumulátorok teljesítménye csökken.

Meg aztán most őszintén, ki hiszi el, hogy egy mai mobil készenléti üzemmódban több száz óráig bírja egy feltöltéssel?

Címkék: akkumulátor q10 z10

Bevallom őszintén, mióta a Z10-et használom (idestova két hónapja) képtelen vagyok megbarátkozni az Active Frame-ek gondolatával. Tudom, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer többfeladatos képességek terén köröket ver a mezőnyre, ám én mégsem használom ezt a funkciót -- mániákus ablakbezárogató vagyok Windowson is, ami éppen nem kell, az nem fusson nekem a háttérben, akkor sem, ha egyébként ezzel nem, vagy alig fogyaszt erőforrást. Ettől még persze az Active Frame jó dolog, valószínűleg csak én vagyok fordítva bekötve.

Az alkalmazások szolgáltatásként történő futtatása viszont nagyon hiányzik a platformról. Most ugyanis nagyjából az történik, hogy a legtöbb rendszeralkalmazásnak futnia kell a háttérben ahhoz, hogy bármilyen hatást gyakorolhassanak az OS, illetve a telefon működésére. Ezek például a sokak által használt e-mail szűrők, profilkezelő alkalmazások, illetve úgy általában minden olyan program, ami, vagy aminek egy kis része az operációs rendszer működését figyeli a háttérben (vagy abba bármilyen módon automatikusan beavatkozik), vagy csak bizonyos időközönként frissíti magát.

activeframe.jpg

Ilyen például a legtöbb időjárásjelző-alkalmazás, melyeknél többnyire beállíthatsz egy rendszeres időintervallumot, mondjuk egy óránkénti időpontot, amikor az app felnéz a szerverre és lekéri az aktuális időjárás-adatokat, hogy ha megnyitod ténylegesen az alkalmazást, akkor egyből a legfrissebb infók fogadjanak. Ez így volt eddig BlackBerryn is. A BlackBerry 10 esetében viszont ez jelenleg úgy néz ki, hogy az app akkor frissít, ha Active Frame-ben fut a háttérben -- akkor viszont cserébe több alkalmazás is átmegy widget üzemmódba, ilyen például a gyárilag telepített időjós-app.

Azt, hogy az Active Frame-ben rejlő lehetőségek ellenére ez azért egy megoldatlan probléma, alighanem a BlackBerry is láthatja. A gyártó ugyanis már korábban megígérte a fejlesztőknek, hogy a rendelkezésükre bocsát egy olyan API-t, amin keresztül az alkalmazásukat, vagy annak bizonyos komponenseit (rendszerfelügyelő, állapotfrissítő komponensek) szolgáltatásként is tudják futtatni a rendszeren.

Amúgy hogy tetszik a háttérképem?

Címkék: api bb10

Elegánsnak, de ugyanakkor túl komornak érzed a BlackBerrydet? Dobd fel egy eredeti bőrtokkal, mely passzol a színvilágodhoz, netán a táskád vagy a csizmád színéhez! A BerryBolt ezen a héten kifejezetten divatos és elegáns nőknek ajánl divatos és elegáns telefontokat, melyek számos BlackBerry modellel, így a 8520-szal, a 9300-zal, a 9700-zal és a 9780-nal egyaránt kompatibilisek. Mivel a tokból korlátozott darab áll rendelkezésre, ezért biztos nem látsz minden szembejövő kezében ilyesmit!

bbfolio.jpg

Az aktív tokokhoz egy csuklópánt is jár ajándékba, de a lényeg, hogy ezen a héten mindegyikhez 30 százalékkal olcsóbban juthatsz hozzá, amíg a készlet tart!

A tokokat a következő linkeken éred el a BerryBoltból:

BlackBerry 8520/9300/9700/9780 bőrtok - borvörös

BlackBerry 8520/9300/9700/9780 bőrtok - bézs

BlackBerry 8520/9300/9700/9780 bőrtok - rózsa

Múlt pénteken végre kikerült előrendelhető státuszba a T-Mobile-nál (amit most már inkább Telekomnak hívnak, szokjatok idővel hozzá) a BlackBerry Z10, bő két hónappal azután, hogy a telefont bejelentette a BlackBerry azon a bizonyos január végi eseményen. Mivel megvannak az árak is, adja magát a lehetőség, hogy kicsit összevessük a Z10 árát más, hasonló kategóriájú készülékek árával.

Mielőtt azonban nagyon elmélyednénk a számokban, leszögezem, hogy a fair összehasonlítás azért nehéz, mert az új típusok esetében rendszerint a szolgáltatók árazóinak ceruzája is kicsit vastagabban fog, illetve azért az árfolyamváltozások is bejátszanak. Másfelől viszont jó képet kaphatunk arról is, hogy a gyártó mennyire szeretné eladni itthon a típust, illetve kiknek.

A pénteki árakat böngészve az első, egyben legfeltűnőbb dolog, hogy egyáltalán nincs a Z10-nek dominós ára. Ez azonban szerintem a megjelenésig mindenképpen változni fog, hiszen még az iPhone-t is meg lehet venni feltöltőkártyásan (nem beszélve az összes korábbi BlackBerryről), szóval semmi okát nem látom, hogy ez a Z10-nél máshogy legyen. 

tmo_z10_elorendeles.jpg

A telefont listaáron is meg lehet venni, előfizetés nélkül, ekkor 165 ezer forintot kell kicsengetni érte (a webshopban csak 156 ezret). Ez szerintem alapvetően nem rossz ár a kategória többi tagjához viszonyítva, és bizonyára némi fejvakargatásra készteti majd azokat a sarki GSM-boltokat, melyek jelenleg szemrebbenés nélkül elkérnek 180-200 ezret (vagy ennél is többet) egy szürkeimportos Z10-ért. Hozzáteszem, emlékeim szerint a 9900 ennél valamivel olcsóbban indult a szolgáltatónál anno 2011 végén.

A havidíjas konstrukciók árait elnézve ezzel együtt jól látszik, hogy a Z10-et nem elsősorban a nagy forgalmat bonyolító előfizetőknek akarja eladni a T-Mobile, illetve a BlackBerry. Példál az egyik legdrágább tarifa, a Mozaik XXL mellé 60 ezer forintos vételár társul, ezzel a Z10 messze az egyik legdrágább telefon (például drágább gyakorlatilag az összes iPhone-nál) ebben a tarifaszegmensben a T-Mobile-nál. Az olcsóbb tarifákkal (Mozaik S, illetve Mozaik XS) már kedvezőbbnek tűnik a helyzet, főleg a nagy riválishoz, az iPhone-hoz hasonlítva, de azért a Z10 itt sem számít olcsó játékosnak -- nagyjából a Nokia Windows Phone-os kurrens nagyágyújával, a Lumia 920-szal mozog egy szinten.

Kicsit megkavarja a lapokat, hogy eddigi tudásunk szerint a T-Mobile-nál májustól bizonyos Mozaik díjcsomagokba beépítik a BlackBerry-szolgáltatást, ami tudomásom szerint egyedül a BBM és a Protect használatához lesz kötelező, míg az olcsóbb díjcsomagoknál ki kell fizetni érte havi 700 forintot -- persze ez még változhat, igyekszem a megjelenésig pontosan tájékozódni.

Tudom, most itt a poszt végén valamiféle konklúzió kéne, de bevallom őszintén nagyon okosabb nem lettem az árak tüzetesebb átböngészése után a hétvégén. A lényeg, hogy a Z10 ára szerencsére nem szállt el a szolgáltatóknál, de mint minden csúcskategóriás újdonságnak, úgy a BlackBerry új üdvöskéjének is megkérik az árát -- legalábbis eleinte.

Aki pedig a Q10-re vár, már most készüljön rá, hogy ennél várhatóan kicsit drágább lesz a QWERTY-s testvér, legalábbis a nyugati példák ezt mutatják.

süti beállítások módosítása