Vannak az arab világnak őrületes léptékű projektjei, ehhez szerintem már mindenki hozzászokott, de én a mai napig el tudok ámulni azon, hogy a fényűző, gazdag országokban a kellő mennyiségű pénz segítségével miket képesek megvalósítani. És most nem a sivatagi sípályára gondolok.

A helyszín viszont ugyanaz, Dubajban járunk, ahol a világ egyik legnagyobb bevásárlóközpontja üzemel immár öt éve. A Dubai Mall névre keresztelt építményről nagy vonalakban a következőket érdemes tudni:

  • Üzletkapacitás: 1200 shop
  • Hasznos alapterület: 502000 m2
  • Éves látogatószám: 65 millió (2012-es adat)
  • Parkolóhelyek száma: 14000
  • Éttermek és kávézók száma: 120

Mindezek fényében tessék a helyén kezelni azt a hírt, hogy tegnap ebben a plázában nyitott saját márkás üzletet a BlackBerry, ahol mellesleg árulni kezdte a Q5-öt, a Q10 kistesóját. Az árakról ilyen közegben illetlenség beszélni, meg nem is túl mérvadó ránk nézve, nem véletlen, hogy a világsajtóban nem is nagyon jelentek meg az árazásra vonatkozó információk.

q5_dubai.jpg

Szóval Dubaj hamarabb jutott Q5-höz, mint Nagy-Britannia, vagy az Egyesült Államok, a nyugati világot viszont megnyugtathatja az a tudat, hogy ott most körülbelül 52 fok van -- árnyékban.

A BlackBerry Z10 lassan négy hónapja piacon van, Magyarországon pedig szintén jó ideje kapható, ahogy ilyenkor az lenni szokott, meglehetősen borsos bevezető áron. A telefon mindhárom szolgáltatónál a felsőkategóriás okostelefonok árszintjére lett pozicionálva, ami miatt lehet köpködni a szolgáltatókat meg a BlackBerryt, csak nem érdemes: a Z10 egy drága telefon, de ez nem jelenti azt, hogy soha nem lesz olcsóbb.

z10_angled_dark.jpg

Az egyik legnagyobb európai disztribútor például nemrég csökkentette a telefon árát, a lépést pedig rövidesen több másik viszonteladó is követheti -- az árcsökkentés oka vélhetően, hogy a készüléket nekik is olcsóbban adja már a BlackBerry. Az árcsökkentés mértéke a hírek szerint nagyjából 10 százalékos, ami önmagában nem egy bődületesen nagy diszkont, de egyrészt ennek is örüljünk, másrészt meg az iparágban elég ritka az ilyen rövid idő alatt történő árcsökkentés. Ez amúgy nem feltétlenül azt jelenti, hogy a Z10 nem fogy jól, vagyis nem egy második PlayBook-szindrómával van dolgunk.

Az árcsökkentés előbb-utóbb elérhet a mobilszolgáltatókhoz, ennek mértéke, és a csökkentés ideje azonban attól is függhet, hogy a szolgáltató mekkora raktárkészletet halmozott fel a telefonból.

Az ember csütörtökön többnyire nem keres új készülékeket a mobilszolgáltatók árlistáiban, a cégek többnyire hétfőn vagy pénteken frissítenek, éppen ezért meglepetés -- duplán is --, hogy a Telenor árlistájára a mai dátummal felkerül a BlackBerry Q10. Ezzel a szolgáltató az országban elsőként kezdheti meg a forgalmazását a telefonnak (a T-Mobile-ra még egy hetet legalább várni kell, a Voda pedig állítólag még a Z10-zel is eléggé hadilábon áll). A készülék bevezetése egyébként láthatóan még a weboldalt karbantartó kollégákat is meglephette, legalábbis eddig nem sikerült képet találniuk a telefonhoz, ami egyébként kizárólag fekete színben lesz elérhető az operátornál (időközben meglett a kép, hurrá!)

telenor_logo_black.jpg

Az árlistából kiderül, hogy a telefonért a legolcsóbb tarifák mellett 175 ezer forintot kell leszurkolni, de hazavihető ingyen is a kedvencemmel, a havi 30 ezerbe kerülő SmartTarifa Extra 7-tel. Jó hír, hogy a T-Mobile után már a Telenor is kínál kamatmentes részletfizetést, a Q10 ilyen konstrukcióban is elvihető. Még jobb hír, hogy a Telenornál kapható Q10-ek jó eséllyel kártyafüggetlenek, de ha valaki kérdezi, ezt nem én mondtam.

A mától érvényes árlistát, az árakkal megtaláljátok erre a linkre kattintva, de mielőtt rohannátok a legközelebbi Telenor shopba vásárolni, azért érdeklődjetek, mert erősen kétlem, hogy az összes üzletben elérhető a készülék, sőt.

Kösz a tippet OZ-nak!

Címkék: telenor q10

Emellett a gyöngyszem mellett majdnem elmentem, sőt igazság szerint el is mentem, ha a Cinematrix tegnap nem hívja fel a figyelmemet a Two Scoopsra, Robert Rodriguez rövidfilmjére, talán sosem nézem meg, illetve nem készül róla poszt. Nem mintha bármi bajom lenne Rodriguezzel, a Sin Citytől kezdve a Desperadóig bezárólag egytől-egyig kitűnő filmeket készített a Texasból származó rendező, aki az egyik Keep Moving projekt (aki nem tudná, ez a BlackBerry 10 promóció egy eleme) részeként kért meg BlackBerry- és Rodriguez-rajongókat, hogy segítsenek elkészíteni a filmjét.

A kellően beteg, valamivel több mint 11 perces alkotás két főszereplője Electra és Ellise Avellán, akiket egyébként rokoni szálak is fűznek Rodriguezhez (a csajok mellesleg Venezuelaiak), akik első látásra ártatlan fagylaltárusok, de a látszat persze csal -- a poént viszont nem akarom lelőni, nézd meg inkább itt nálunk!

Aki több részletet kíván megtudni a filmről, annak készítéséről, és hogy pontosan mi is volt a szerepe ebben az egészben a BlackBerrynek, meg a rajongóknak, látogasson el erre az oldalra.

Ne feledjétek, néha csak egy megfelelő kacat kell!

Kösz az ihletet a Cinematrixnak!

Júliusban várhatóan a harmadik BB10-es BlackBerry kerül a boltokba, a Z10 és a Q10 után a középkategóriás újdonság, a Q5 is kapható lesz, és ezzel még korántsincs vége a dalnak idénre, legalábbis ezt sugallja a tajvani DigiTimes egy cikke, mely jól értesült gyártói forrásokra hivatkozva közöl információkat a rendelési volumen növekedéséről. Persze a cikk csalóka, az új BlackBerryk közül ugyanis egyetlen egyet sem gyártanak Tajvanon, azonban annál több készül Magyarországon, Mexikóban és Kanadában, a telefonokba azonban sok-sok tajvani cég készít alkatrészeket, például kijelzőt, burkolatot, ilyesmiket.

q5_threesome2.png

Szóval a DigiTimes szerint ezek a komponensgyártó cégek most jó sok megrendelést kaptak a BlackBerrytől, mely több modellhez is lekötött gyártókapacitást a következő hónapokra, míg eddig nagyon óvatosan, a kereslethez igazítva alig egy hónapos gyártási puffert foglaltak le. Mindez egyértelmű jele annak, hogy az új készülékek jól fogynak, ami azt illeti, olyannyira jól, hogy a Q10-ból és a Z10-ből havonta már egymillió darabot gyártanak (jó lenne tudni, ebből ténylegesen mennyi készül Tiszaújvárosban).

Érdekesség még, hogy az egyik tajvani bérgyártó két belépőszintű BlackBerryre is megrendelést kapott, melyekről ennél többet nem is tudni -- még azt sem, hogy BB10-es készülékek lesznek, vagy a régi BB OS fut majd rajtuk. És akkor még nem beszéltünk az Aristoról, az új csúcskategóriás óriás-BlackBerryről, mely a pletykák szerint még a karácsonyi ünnepek előtt a boltokban lesz -- legalábbis néhány országban.

Via DigiTimes.

Rövidesen újabb BB kerül a boltokba, a BlackBerry Q5-re már leadható előrendelés Nagy-Britanniában, a BlackBerry európai fellegvárában -- én is láttam hirdetést az utcán múlt héten Londonban. Az új középkategóriás készülék szerintem a fiatalok egyik nagy kedvence lesz, nem véletlenül szerepel az első reklámban több trendi fiatal is, akik a telefon különböző funkcióit (nem túl meglepő módon a multimédiás képességekre kihegyezve) méltatják.

Amint azt tudjátok, a Q5 lényegében a Q10 olcsóbb, kisebb testvére lesz, de nem a szó fizikai értelmében lesz kisebb, inkább teljesítményében, minőségében -- bár csak minimális mértékben. A telefon kijelzője ugyanakkora lesz, mint a Q10-é, a klaviatúra pedig a régi Curve-öket idézi. A készülék 1,2 GHz-es processzort kap, ami lassabb, mint a Q10-ben ketyegő 1,5 GHz-es példány, de ez csak kiélezett helyzetekben számíthat. Ja, és a Q5 akkumulátorát nem lehet cserélni.

Ahogy az egy fiataloknak szóló telefonnál illik, a készülék kezdetben legalább négy színben lesz kapható, de lehet, hogy később még tovább bővül majd a választék, a fekete, fehér, piros és pink mellett talán más színekben is feltűnik az újdonság.

Címkék: video reklám q5
süti beállítások módosítása