A BlackBerry Z10 és a Q10 közt alapvetően a beviteli mód a legnagyobb különbség: míg a Z10 teljes érintőkijelzős, virtuális gombsorral ellátott mobil, addig a Q10 fizikai QWERTY-gombsort kapott. Ebből kifolyólag a gépelés egészen máshogy működik a két típuson, például a gesztus-alapú prediktív-gondolatolvasó szövegbevitel a fizikai gombsornál nyilván nem lesz, cserébe ezzel viszont lehet majd vakon gépelni.

A BlackBerry Jam Europe-on Vivek Bhardwaj, a BlackBerry demo guy bemutatott egy módfelett érdekes gyorsfunkció-képességet a Q10-en, amit egyébként rendkívül hangzatos módon Type and Go-nak hívnak. Ez az OS6-os BlackBerryk óta elérhető univerzális kereső továbbgondolásából jött létre. Ahogy a lenti demón is látszik, a Q10 billentyűzetével nem csak az alkalmazásokat lehet elindítani, hanem azt is be lehet paraméterezni, hogy az alkalmazás hogyan is induljon el pontosan.

A fenti példában látszik, hogy ha a nyitóképernyőn elkezdjük begépelni, hogy e-mail, majd beírjuk annak az ismerősünknek a nevét, vagy annak egy részletét, akinek a levelet akarjuk küldeni, a felugró menüben felajánlott akciót kiválasztva máris a levelezőben találjuk magunkat és kezdhetjük gépelni az üzenetet.

Tegnap Amszterdamban kezdetét vette a BlackBerry Jam Europe, ahol egy videoklip erejéig most is zenéltek a BlackBerry felsővezetői (később megmutatjuk, miről énekeltek), de most sem ezen volt a hangsúly, hanem számos, a fejlesztőket érintő újdonságról, érdekességről. Ezeket most külön nem részletezném, csak a két legfontosabb momentumot: egyrészt elkészült a BlackBerry Native SDK 10.1 első bétája, amiben már QWERTY-támogatás is van, másrészt pedig a legjobb munkát végző fejlesztők kapnak egy speciális, limitált szériás BlackBerry Z10-et!

devalpha_c.jpg

Az új Native SDK-val egyetemben megjelent egy újabb fejlesztői telefon, a QWERTY-billentyűzetes BlackBerry Dev Alpha C, aminél nehéz elképzelni rondább készüléket, még szerencse, hogy ez soha nem kerül a boltokba. A telefon egyébként belül egy Q10-nek felel meg, csak kívül hasonlít Darth Vader mobiljára, melyhez azok a kivételesen szerencsések juthatnak hozzá, akik regisztrálnak, meg van már feltöltött alkalmazásuk a BlackBerry Worldbe, illetve megfelel néhány más kritériumnak.

z10_se.jpg

A fejlesztőknek felajánlott limitált szériás BlackBerry Z10 viszont igazi grátisz, összesen 12 ezer példány készült belőle és annyit kell tudni róla, hogy mindenben megegyezik a Z10-zel, leszámítva a színét, ez ugyanis a forgalomba került típusokkal ellentétben piros színű, és a hátlap fényes műanyagból készült.

A limitált szériás telefonért ezen a linken jelentkezhetnek a fejlesztők, február 28-ig.

Ma pont egy hete mutatta be a BlackBerry a vadonatúj mobil platformját, a QNX-alapú BlackBerry 10-et, két új készülékkel, a teljes érintőkijelzős Z10-zel és a QWERTY-s Q10-zel egyetemben. A kettő közül az elsőt már másnap árulni kezdték a boltok Nagy-Britanniában, tegnap pedig a BlackBerry anyaországában, Kanadában is forgalomba került a kütyü. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés a befektetőkben, elemzőkben, rajongókban és persze a konkurens gyártókban is, hogy vajon mennyire nyitott erősen az újjászületett platform.

A Bloomberg által tegnap leközölt összeállítás szerint Kanadában minden eddigi BlackBerry modellhez képest is nagyobb az érdeklődés a BlackBerry Z10 iránt, míg Nagy-Britanniában egyes üzletekben január 31-én a nyitást követően alig egy óra alatt szétkapkodták a készletet. Közben a RIM-et korábban többször eléggé durván lehúzó elemzők is nyomozni kezdtek, és kénytelenek voltak elismerni, hogy a velük kapcsolatban álló disztribútorok és mobilszolgáltatók nagyon pozitív visszajelzést adtak az új telefon nyitó forgalmáról.

z10_shop.jpeg

Bár a gyártó eladási számokat nem közölt, Thorsten Heins tegnap egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy az eladások kifejezetten biztatóan alakulnak, és minden jel arra utal, hogy a BlackBerry 10 ütős rajtot vesz, illetve vett. Ehhez hozzátartozik, hogy Heins szerint csupán a vevők fele váltott régi BlackBerryjéről, a többiek máshonnan érkeztek. Ez egy nagyon fontos momentum. Persze olyan átütő hisztéria nyilvánvalóan és szerencsére nincs, mint az iPhone-ok rajtja esetén tapasztalható, de nem is az iPhone legyőzése most a cél. Meg azért azt is érdemes észben tartani, hogy a telefon egyelőre csak két országban kapható, és egyik sem az Egyesült Államok. És a Q10 még nincs is piacon.

Ha már itt tartunk, egyáltalán nem vagyok meglepve, hogy a BlackBerry éppen ebben a két országban indította útjára a telefonokat. Nagy-Britannia korábban legendás BlackBerry-nagyhatalom volt, aminek bizonyára megvannak még az alapjai, amit újra lehet építeni, Kanadának meg ugye a BlackBerry nemzeti ügy.

A kanadai siker másfelől megágyazhat az Egyesült Államokban márciusban induló telefonnak, melyhez feltételezhetően áprilisban csatlakozik a QWERTY-s testvér, teljessé téve a kínálatot.

A BlackBerry Z10 nálunk április elején jelenhet meg a szolgáltatók kínálatában.

Via Bloomberg.

A BlackBerry 10 operációs rendszer fejlesztése során viszonylag hamar kiderült, hogy a BlackBerry a kamerafunkciót mindenképpen erősíteni szeretné az új platformmal. A mobilokba épített kamerák fejlődéstörténete a megapixel-hajhászásról szerencsére áthelyeződött a hozzáadott funkciókra, a kanadai gyártó pedig történetesen egy időgépet adott hozzá a kamerájához.

z10_camera_angled.jpg

Azt hiszem senkinek nem kell részleteznem, hogy egy megismételhetetlen portré vagy csoportkép készítése során mennyire bosszantó, ha az alany a felvétel pillanatában éppen pislog vagy félrenéz. A BlackBerry 10 Timeshift fényképezője erre kínál gyárilag egy érdekes korrekciós technikát.

Ha ezt az üzemmódot a fotós bekapcsolja, a telefon valójában több felvételt készít, majd a fényképen felismert arcoknál utólag egyenként lehetővé teszi, hogy azt a felvételrészletet használjuk a végleges fotóhoz, amin minden alany jó irányba néz és éppen nem pislog. Aki fotózott már gyerekeket valaha, imádni fogja ezt a funkciót, bár lehet, hogy éppen ehhez a feladathoz ez is kevésnek fog bizonyulni.

Ha már a fotó ott van a telefon tárhelyén, az arcok kiválasztásával nem zárul le a fénykép szerkesztési lehetősége. A BlackBerry 10 gyári képmanipuláló szoftverével egy rakás látványos effektet lehet tenni a fényképre, meg lehet vágni, el lehet forgatni a fotót és persze az elkészült felvételt egyből fel lehet tölteni a Facebookra vagy a Twitterre, illetve el lehet küldeni e-mailben az ismerősöknek, barátoknak.

Hahahaha, most jól bedőltetek, halott a RIM, hahaha!

Pedig a címrészlet (a RIM halott) nem kamu, más kérdés, hogy a BlackBerry 10 rajtját megelőzően elég sok helyen lehetett hasonló című cikkeket látni a sajtóban, persze a legtöbben minden alapot nélkülözve írogattak ilyeneket, vagy legjobb (?) esetben is a wishful thinking szólalt meg belőlük. És bakker végül igazuk lett, a RIM tényleg meghalt.

Ha jobban belegondolok, Thorsten Heinsnek és csapatának a legnagyobb fricskája az volt a BlackBerry 10 rajtjánál a sajtó felé, hogy a cég bejelentette, megszűnik tovább Research in Motion lenni, a cégnév és a márkanév mostantól egyöntetűen BlackBerry (azért a cég totális átkereszteléséhez a részvényesi közgyűlés jóváhagyó szavazata is szükséges, szóval a jogi névváltási procedúra még kicsit odébb van). 

blackberry_brand.jpg

Persze erre is jöttek olyan reakciók, hogy magára valamit is adó (tőzsdei) cég ilyent nem csinál. Amúgy nem tudom, hallottatok-e a Blue Ribbon Sportsról, a Stag Partyról, a Marafukuról vagy az Altriáról. Nem? És ha azt mondom, Nike, Playboy, Nintendo vagy Philip Morris? Ezeknek valahogy nem fájt a névváltás.

Mint ahogy nem fáj a BlackBerrynek sem, a NASDAQ-on immár BBRY jelzéssel illetett papírok árfolyama tegnap 15 százalékos pluszban zárt a napi kereskedésben.

Lehet, hogy a RIM meghalt, de ahhoz képest a BlackBerry elég jól tartja magát.

Címkék: tőzsde rimm bbry

Azzal kezdeném, hogy becsület szavamra utálom az önfényezésnek még a látszatát is. Szóval ez most nem önfényezés lesz, hanem inkább amolyan köszönetféle, mégpedig mindenkinek, aki velünk együtt követte, pontosabban követi figyelemmel a BlackBerry 10 születését itt a BerryBlogon.

Ahhoz képest, hogy a BlackBerryk itthon mennyire háttérbe szorultak az elmúlt években, a BlackBerry 10 iránt óriási érdeklődést tapasztaltam mind itt a blogon, mind úgy általában ismerősi, baráti körben. Előbbit ráadásul konkrét statisztikákkal is alá tudom támasztani.

stats_bb10.jpg

A BlackBerry 10 rajtját követő öt nap (beleértve január 30-át) szinte minden szempontból rekordot döntött nálunk. Szerda délutántól öt nap alatt összesen kilenc blogbejegyzés született az új platformról, amit csaknem 39 ezerszer kattintottatok le. Az öt nap alatt 21,2 ezer ember majdnem 28 ezerszer nézett be hozzánk elolvasni egy vagy több cikket az új BlackBerry 10-ről. 

Ez a BerryBlog eddigi fennállásának legnagyobb forgalmú hétvégéje volt, köszönjük nektek, hogy részesei voltatok, köszönjük tartalomszolgáltató partnerünknek, az Indexnek, illetve a Karmamédia csapatának, akik a Facebookon segítettek nekünk. 

Ez most tudom kicsit úgy hangzik, mintha lezártunk volna valamit, pedig csak a BlackBerry 10 első, egyébként az eladásokat tekintve is meglepően jól sikerült hétvégéjét zártuk le. 

Készüljetek, mert ez még csak a kezdet!

Címkék: berryblog bb10
süti beállítások módosítása