A BlackBerry Messenger azonnali üzenetküldő kliensről manapság kis túlzással többet hallani, mint a kanadaiak bármelyik másik termékéről. A múlt hét nagy híre volt a multiplatformos BBM-kliens 2.0-s verziójának a megjelenése, mely immár Androidon és iOS-en is lehetővé teszi a hanghívást, valamint el lehet érni rajta keresztül a BBM-csatornákat is, illetve beépült a Glympse helymegosztó-szolgáltatás és a Dropbox-szinkronizáció is a kliensbe. Tegnap óta pedig még több felhasználó számára vált elérhetővé az alkalmazás.

bbm_gingerbread.jpg

A BBM tavaly októberben -- még kezdetleges funkcióválasztékkal -- csak az androidos közösség egy részének volt elérhető, azoknak a júzereknek, akik az Android operációs rendszer 2.3-as verzióját (Gingerbread) használták, nem jutott a jóból. Szerencsére a BlackBerry egyáltalán nem kívánt lemondani azokról, akik régebbi telefonokkal rendelkeznek, nem csoda, hiszen egyes felmérések szerint a teljes androidos felhasználó bázis 21 százalékáról van szó -- bár vannak olyan mutatók is, melyek lényegesen kisebb Gingerbread-részesedéssel kalkulálnak.

Akármekkora is a Gingerbread-penetráció, a BlackBerry tegnap elérhetővé tette a Google Play Store-ban azt a BBM-verziót, mely a régebbi androiddal is működik, szóval aki eddig azért nem használta a chatprogramot, mert nem települt a telefonjára, annak mostantól nincs kifogás. A frissített verzió megjelenése ezzel egyben azt is jelenti, hogy mostantól gyakorlatilag minden androidos készüléken futtatható a BBM, ami óvatos becslések szerint is bőven milliárd feletti potenciális felhasználót jelent.

Az androidos BBM letölthető a Google Play Store-ból. 

süti beállítások módosítása