Tegnap némi félelemmel vegyes érdeklődéssel olvastam a nagy hírt, miszerint az Apple, illetve a (nagy)vállalati megoldásairól híres IBM stratégiai megállapodásra jutott egymással, melynek nem más a célja, mint a vállalati ügyfelek mindenféle, mobilitással kapcsolatos igényeinek kiszolgálása. A megállapodás tényleg elég sok mindenre kiterjed, és elég komoly sarokpontokat tartalmaz, a vállalati szegmensben talán ez az üzlet jelentheti a BlackBerry számára az eddigi legnagyobb fenyegetettséget -- ha az nem lenne önmagában elég, hogy a cégeknél az Apple önállóan is elképesztően erős pozícióba tornászta fel magát.
Azért szerencsére jó néhány kérdés még nyitott, illetve megválaszolatlan maradt az Apple-IBM friggyel kapcsolatban. Például mennyire koncentrál a két cég a biztonságos flottamenedzsment-megoldásokra (ami abszolúte a BlackBerry terepe), illetve mennyire az üzleti alkalmazásokra (ami viszont már nem annyira).
Ginni Rometty és Tim Cook
Egyébként utóbbi kapcsán annyit tudni, hogy az IBM több mint száz üzleti alkalmazást fejleszt majd iOS platformra, melyet a legkülönfélébb munkakörökben dolgozó szakemberek tudnak majd használni. Emellett az IBM saját üzleti felhőt is rak az Apple eszközök mögé, illetve saját maga is értékesít majd iPhone-okat és iPadeket, valamint nem mellékesen az ezekhez tartozó támogatást is üzleti partnereinek. Azért ez így elég killer kombónak tűnik.
Akárhogy próbáljuk szépíteni, ez azért nem a legjobb hír a BlackBerry szempontjából, bár most úgy tűnik, hogy elsősorban a készülékpiacon gyengíti a deal a kanadaiak amúgy sem acélos pozícióját, vagyis azért nincs minden veszve. Mégis azt gondolom, hogy ezt a megállapodást igenis a BlackBerryvel kellett volna megkötnie az IBM-nek, nem pedig az Apple-lel, és az, hogy végül nem így történt, azoknak a sorozatos hibás döntéseknek az eredménye, melyet a BlackBerry menedzsmentje az elmúlt években meghozott, és amelyeket most John Chen és csapata próbál helyrehozni.
Marha kíváncsi vagyok egyébként rá, hogy a versenytársak megoldásait az utóbbi időben előszeretettel nyíltan minősítő BlackBerry mit fog húzni az IBM-Apple dealre, például lesz-e vezércikk a céges blogon a Nagy Pandamacitól (ő lenne Chen), netán (még) jobban rágyúr a cég a biztonságos mobilkommunikáció marketingjére. Az mindenesetre azért biztató, hogy a BBRY árfolyama annyira nem érezte meg a tegnapi bejelentést, a papírral már több mint másfél hete tartósan 11 dollár felett kereskednek.
Az Apple-IBM üzletről részletesebben itt olvashattok.