Nemrég érkezett meg hozzám a BlackBerry eredeti Z30 flip bőrtokja, és bár nem illik az első mondattal lelőni a poént, de nem bírom magamban tartani a véleményem: Máris imádom! Elmondom, miért.

Amellett, hogy szinte tökéletesen védi, még igazi prémiumérzést is kölcsönöz a telefonnak. Kézzel készített, valódi bőr, úgy tervezték, hogy a képernyőt és a házat megvédje a karcolásoktól, eközben teljes hozzáférést biztosítson a készülék összes kezelőszervéhez, a mikrofonhoz, a hangszóróhoz és a fejhalgató csatlakozóhoz.

2014-03-21_075131.jpg

A többi tokkal ellentétben ebbe nem beletenni kell a telefont, hanem az eredeti hátlap helyére kell felhelyezni. Természetesen, mint minden gyári BlackBerry tok, ez is aktív, így kinyitáskor feloldja, becsukáskor lezárja a kijelzőt. Az NFC is tökéletesen funkcionál, sőt becsukott állapotban is látható az értesítő LED.

Telefonálás közben nem kell nyitva lennie, ezzel rengeteg zsírtól és kosztól tudjuk megóvni a kijelzőt. A belsejében puha, világosszürke, filcszerű bélés található, ami nagyon szép, de sajnos hamar elkoszolódik. A fekete modellnél valamivel jobb a helyzet, mert annak sötétebb a belseje. Az USB és a HDMI portokhoz csak kinyitva lehet hozzáférni, ami engem nem igazán zavar. Nagyobb gond, viszont, hogy szűk nadrágzsebben könnyű kikapcsolni a telefont, mivel a bekapcsológombot a tokok nem bénítják a BB10-es telefonoknál. Ezt elkerülendő, télen kabátzsebben hordom a telefont, nyárra, pedig lefogyok, így nem lesz olyan szűk az a nadrágzseb! :)

2014-03-21_075156.jpg

Amit szeretek benne:

  • Nem kell lemondani a LED-ről
  • Telefonálás közben is zárva lehet a tok
  • A telefon mérete nem változik, csak egy kicsit lesz vastagabb
  • Megóvja a telefont a zsírtól és a kosztól is
  • Aktív. Zárol, felold.
  • Szép

Ami nem jött be:

  • Belül nagyon koszolódik
  • Ki kell nyitni töltés közben
  • Balkezeseknek egy kézzel használhatatlan (kellene külön jobb- és balkezes modell is)
  • Nem zárolja a főkapcsolót (mint semelyik BlackBerry tok sem)
  • A többi BB telefonhoz miért nincs? (Csak hasonlóak vannak)

A cucc, ugyan nem hibátlan, de ha jobbkezes Z30 tulaj vagy, tudsz rá vigyázni és nem hordasz túlon-túl passzentos rucikat, akkor hidd el, kell neked egy ilyen!

Most már biztos, hogy senki nem menekül, az ázsiai termékkultúra teljesen beette magát az okostelefonok világába, egyre-másra érkeznek az óriási kijelzővel ellátott készülékek, amiket már szokás phabletnek is nevezni -- az alaptézis mindegyiknél egy és ugyanaz: ami nagyobb, az biztos jobb. Mert néhány ténylegesen is praktikus felhasználási vonzattól (amit egyébként a kutya nem használ) eltekintve ezt még a hülye is megérti, ha mást nem is, ezt az innovációt az ázsiai gyártók sikerrel verték be az emberek fejébe.

wmere_panel1.jpg

A gigantikus telefonok piacáról így persze a BlackBerry sem maradhat ki, már a Z30 sem egy kis méretű készülék, de valószínűleg lesz még ennél nagyobb BlackBerry is a boltokban, legalábbis erre utal pár kiszivárgott fotó, amin egy óriási kijelzőpanel látható, rajta BlackBerry felirattal. Konkrétan egy 5 hüvelykes képátlójú, 1:1-es képarányú LCD-ről van szó (a típusjelzése alapján legalábbis bizonyára LCD-panelről van szó, nem OLED-ről), ami véletlenül pont a Windermere kódnevű készülékbe passzol -- abba a telefonba, amit a BlackBerry állítólag egy szolgáltató számára tervezett meg, és aminek hibrid érintő-nyomógombjai lennének. Csak még mindig nem dőlt el. hogy lesz-e egyáltalán az egészből valami (vagy eldőlt, csak nem tudunk róla).

wmere_panel2.jpgwmere_panel3.jpg

Az biztos, hogy ha lesz, a Windermere, nevezzék majd bárhogy, óriási telefon lesz, csak a kijelző beteríti az ember tenyerét, és akkor még sehol nincsenek a gombok és egyéb alkatrészek. Összehasonlítás képpen a Q10 kijelzőjének képátlója 3,1 hüvelyk, a Q20-é pedig állítólag 3,5 hüvelyk lesz majd, a képen látható panelhez képest mindkettő valóságos törpének tűnhetne, ha egymás mellé raknánk őket.

Vajon a QWERTY-s telefonok körébe is betör a péklapát-őrület? És ha igen, jó lesz ez nekünk? Lehet egyáltalán egy ekkora méretű telefonon normálisan gépelni? Megannyi kínzó kérdés vár megválaszolásra a kommentekben, vagy e-mailben, netán a Facebookon

A BlackBerry 10-re fejlesztett Facebook-kliens eleinte több hiányosságának és finoman szólva is olykor "furcsa" működésének köszönhetően nem örvendett túl nagy népszerűségnek, ám szerencsére azóta az új verziók révén a hibák jó része eltűnt és megjelentek a kliensben igazán hasznos opciók. A fejlesztők ma kiadták a program 10.4-es verzióját, mely tovább javít a funkcionalitáson, hogy lehetőleg még több időt töltsünk a Facebookon -- természetesen immár a BlackBerrynk segítségével.

facebook104.png

Az új verzió a szokásos hibajavításokon túl néhány apróbb újdonságot hozott, amiből nekem egyértelműen a hírfolyam rendezési elvének a megválasztása tűnik a legnagyobb húzásnak, vagyis az idegesítő "top stories" mód remélhetőleg egy életre száműzhető ezzel. Aztán jöttek még új, elég idétlen emotikonok, amiket a chatelés közben lehet elsütni, van screen reader és a becsekkolások során már be lehet illeszteni térképet is.

Mondjuk nekem nagyon úgy tűnik, hogy az oldalakat (így a BerryBlog Facebook-oldalát is) elég ziláltan jeleníti meg a rendszer -- konkrétan teljesen össze-vissza jönnek a posztok, de lehet (illetve nagyon remélem), hogy ezzel egyedül vagyok, illetve csak valami átmeneti elmezavar áldozata lett a Z30-am.

A Facebook BB10-es kliensét letölthetitek a BlackBerry Wordlből erre a linkre kattintva.

Hallottál már az NFC-ről, de igazán nem tudod, mire jó? Elég sok mindenre, ám a tagek, vagy az intelligens címkék különösen sok lehetőséget rejtenek magukban. Úgyhogy tagelésre fel!  

Kétfajta fizikai megjelenítési formája van az intelligens címkéknek, ezek a korábban már részletezett QR Code és az NFC. Az NFC-chipet/IC-t (integrált áramkört) tartalmazó eszközök rengeteg formában, és tárgyban jelenhetnek meg. Lehetnek ezek különböző méretű, alakú és kapacitású eszközök, például matrica, kulcstartó, karkötő, óra, bluetooth vevő stb. A chip tartalmazza információkat és vezérli a hozzáférés módját is. Szerencsére ma már Magyarországon is bárki elérhető áron beszerezhet magának ilyen „kütyüket” (Google).

2014-03-19_094936.jpg

NFC címke beolvasása:

  • NFC- címke beolvasásához érintsd a készülék hátlapját az NFC- címkéhez
  • A készülék a megfelelő típusú alkalmazásban megnyitja az adatokat

NFC címke létrehozása:

  • Megnyitod a SmartTags alkalmazást
  • Alul megnyomod a “+ Létrehozás” gombot
  • Kiválasztod a címke típusát
  • Feltöltöd a szükséges adatokkal
  • Megnyomod a „mentés” gombot, vagy alul az NFC- címkére írás gombot
  • A telefon hátlapját az NFC címkéhez illeszted

2014-03-19_105044.jpg

Intelligens címkékben sokféle adat tárolható:

  • Web: egy weboldalra látogathatunk el.
  • Intelligens kioldások: NFC- címkére írva a megérintésekor különféle beállításokat aktivál BlackBerry készülékén.
  • Wi-Fi: NFC- címkére írva a megérintésekor a megadott Wi-Fi hálózathoz csatlakoztatja készülékét.
  • Bluetooth: NFC- címkére írva a megérintésekor a megadott Bluetooth kompatibilis eszközzel párosítja készülékét.
  • Partner: olyan címke, amivel a rajta lévő kapcsolat-felvételi adatok bekerülhetnek a Partnerek alkalmazásba.
  • Esemény: megnyitásakor találkozó jön létre a Naptár alkalmazásban.
  • Facebook, Twittwer, Linkedln: előre beállított bejegyzést tesz az adott közösségi szolgáltatásba.
  • Földrajzi helyzet: megnyitásakor útvonalat keres a Térképek alkalmazásban.
  • Telefon: megnyitásakor egy telefonszámot hív fel a rendszer.
  • E-mail: megnyitásakor egy e-mail üzenetet ír a rendszer.
  • Szöveges üzenet: megnyitásakor egy szöveges üzenetet ír a rendszer.
  • Szöveg: üzenetet jelenít meg.
  • Egyéb: ezzel a címketípussal intelligens címkét hozhatsz létre, a nem BlackBerrytől származó alkalmazásokhoz.

NFC-tag_cr.jpg

Játssz telefonod NFC funkciójával, engedd szabadjára fantáziádat és próbáld ki, mi mindenre vagy képes vele!

Pár évvel ezelőtt, amikor az Apple előrukkolt saját, tévére köthető médiaboxával, az Apple TV-vel, teljesen lázba jött a piac, és ahogy az lenni szokott, mindenki elkezdett valami hasonlóban gondolkodni, még akkor is, ha nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a holmik egyelőre legfeljebb rétegigényeket szolgálnak ki. A terméket állítólag egyébként Steve Jobs sem akarta, sőt, egyenesen üzleti katasztrófának nevezte, ettől függetlenül még a BlackBerrynek is motoszkált a fejében egy saját tévés streaming box piacra dobása.

cyclone_1.jpg

A Cyclone fantázianevű kütyüt nagyjából három évvel ezelőtt tervezte útjára bocsátani a BlackBerry, és a cucc nagyjából ugyanazt tudta volna, mint az Apple TV, végül a terméket ismeretlen okból elkaszálták még a megjelenés előtt, így nem lett belőle semmi. Ettől függetlenül a héten napvilágot láttak fotók egy (még) működő állítólagos prototípusról, amin YouTube-kliens, Tunein netrádió és Slacker-kliens is fut, illetve meg tud jeleníteni fotókat és egyéb, a telefonon tárolt médiát.

cyclone_2.jpg

Az eszközhöz egy keskeny, elegáns távirányító is tartozik, vagyis tartozott, kevés vezérlőelemmel, ami egy az egyben az Apple TV koncepciójára, vagyis az egyszerű kezelhetőségre hajaz.

cyclone_3.jpg

Végülis aztán a jóég tudja, miért nem lett ebből termék, mindenesetre talán már annyira nem is hiányzik, hiszen mostanában már számos módszer létezik arra, hogy a telefonunkból csináljunk hasonló médiacentert: A BB10-es BlackBerryk jó részén ott van a DLNA-streaming lehetősége, van rajtuk HDMI-kimenet (a Q5-öt leszámítva), illetve vezeték nélküli jeltovábbítás (Miracast) is (a Z10-et leszámítva). Vezeték nélküli zenetovábbításra pedig ott a kitűnő átjátszórendszer, a BlackBerry Music Gateway, ami ráadásul nem csak BlackBerrykkel működik együtt.

Szóval a lehetőségeknek így is se szeri-, se száma. Vagy szerinted jobban tette volna a BlackBerry, ha az Apple nyomdokaiba lépve piacra dobja a saját tévés kütyüjét?

Via BlackBerries.ru

A PlayBook 2011-es debütálása óta szinte pontosan három év telt el, és bár a legtöbb cég -- figyelembe véve a nem túl fényes szereplést -- már rég kukába vágta volna a terméket (illetve kukába vágja így is, úgy is egy- másfél év után, legyen bármennyire sikeres), a BlackBerry láthatóan még mindig dolgozik a tablet egyes funkcióinak a továbbfejlesztésén.

playbook_angled.jpg

Ennek egyik velejárója, hogy ma reggel a szerencsés PlayBook-tulajdonosok arra ébredhettek, hogy a BlackBerry World Bridge frissítést kínál fel számukra -- ugyebár ez az az alkalmazás, mely kapcsolatot teremt a BlackBerry készülék és a PlayBook közt. 

Állítólag pár apróságot javított csupán a cég (elsősorban SMS-ekkel kapcsolatos szinkronizálási problémák), viszont ez a frissítés egyesek szerint egy közelgő PlayBook OS frissítésnek az élőszele, ami különösen jó hír a megrögzött fanatikusoknak, vagyis leginkább nekünk. 

Címkék: bridge playbook
süti beállítások módosítása