A mobiltelefonokra az utóbbi időben egyre többen tekintenek egyfajta alternatív tévéként, pláne az olyan időszakokban, mint amilyen az idei nyár is lesz, ahol egymást követi a foci EB, meg az olimpia. Ezt a trendet már egy ideje meglovagolta a Telenor is, mely tegnap bejelentette, hogy mostantól nem kell ahhoz a cég ügyfelének lenned, hogy előfizethess az ötven élő tévécsatornát, és videotékát egyaránt kínáló MyTV szolgáltatásra.
Ha ez nem lenne elég, kapsz még HBO GO-t is akcióban, ami azért nagy szám, mert eddig csak annak lehetett ilyen szolgáltatása, akinek vezetékes vagy tányéros tévéje van valamelyik szolgáltatónál. És hát ki hinné, de a Telenornak sem vezetékes, sem műholdja nincs. Alant következik a szolgáltató témában kiadott sajtóközleménye:
Bárki előfizethet a MyTV-re és az HBO GO-ra a Telenornál
Mától a Telenornál tévéelőfizetés nélkül elő lehet fizetni az HBO GO átalánydíjas videotárra. A vállalat mostantól saját ügyfélkörén kívül is elérhetővé teszi MyTV szolgáltatását, amelyen 50 csatorna élő műsora és saját videótára érhető el filmekkel, sorozatokkal.
Megújította, és jelentősen kibővítette online tévészolgáltatását a Telenor Magyarország. A MyTV-re mostantól nem csak a Telenor-ügyfelek, hanem bárki előfizethet, az elérhető filmek és sorozatok kínálata pedig jelentősen bővül, mivel a társaságnál is elérhetővé vált az HBO GO, az ismert prémium sorozat- és filmcsatorna internetes videotára.
„Hiszünk abban, hogy a MyTV a hagyományos tévéelőfizetések valódi alternatívája. A MyTV-hez nem kell kábel, ott és akkor nézhetjük, ahol és amikor csak szeretnénk, kötöttségek nélkül. Ez olyan érték, amelyet mindenki, azaz nemcsak a saját előfizetőink számára elérhetővé kell tenni. Három éve úttörőként léptünk piacra szolgáltatásunkkal, és ma már 50 tévécsatorna műsorából, valamint több ezer órányi videóból választhatják ki kedvenc programjaikat ügyfeleink. A fejlesztés ezután sem áll meg, ennek bizonyítéka, egyben eddigi munkánk megkoronázása az HBO-val kötött partneri megállapodásunk, melynek köszönhetően a Telenornál érhetik el Magyarország első és legnagyobb, legális, magyar nyelvű, prémium minőségű videótárát a jövő tévészolgáltatására előfizetők” – mondta Aleksandra Banovic, a Telenor Magyarország digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.
A Telenornál nem kell kábeltévé az HBO-hoz
A Telenor az első olyan magyar távközlési cég, amelynél lineáris előfizetés nélkül igénybe vehető az HBO GO, amely tartalmaz 750 fimet, 100 sorozatot és 250 dokumentumfilmet. Minden tartalom szinkronizált vagy feliratos formában érhető el. A vállalatnál bárki – akár más mobilcégek ügyfele is – előfizethet az HBO GO-ra 2490 forintos havidíjért, ráadásul ehhez a Telenor most a MyTV közszolgálati csomagját is ajándékba adja az előfizetőknek.
Ebben a csomagban az M1, M2, Duna és Duna World csatornák mellett az M4 Sport műsora is elérhető. Azok a felhasználók, akik a Telenor Hipernet hálózatán nézik a MyTV-t és az HBO GO-t, 2016. augusztus 31-ig adatforgalmi díj nélkül élvezhetik a Balaton partján vagy a villamoson ülve nem csak az olimpiai közvetítéseket, hanem kedvenc sorozataikat is anélkül, hogy a költségek miatt kellene aggódniuk.
A MyTV megújulása nyomán a Telenor 5990 forintos akciós áron kínálja egyben az HBO GO és a MyTV 50 tévécsatornás családi csomagját. A vállalat mobiltelefon előfizetéssel rendelkező ügyfelei számára két év hűséggel ennél olcsóbban, 4990 forintért is elérhető a két műsorcsomag.
Még jobb lett a MyTV
Az HBO GO premierjével párhuzamosan a Telenor a MyTV androidos és iOS-es applikációit is megújította, az optimalizálásnak köszönhetően ezekben a menük gyorsabban reagálnak, a videók gyorsabban betöltődnek.
Az új appokkal jóval egyszerűbben lehet folytatni a félbehagyott filmek lejátszását, mivel a nyitóképernyőn megjelennek a legutoljára nézett műsorok, a tévéadók pedig a néző saját preferenciája szerinti sorrendbe rendezhetők. A MyTV alkalmazása a következő napokban a Philips és a Sony Android TV-t futtató okostévéin, néhány héttel később pedig a Samsung készülékein is elérhető lesz. Az okostévén futtatható alkalmazással okostelefon, táblagép vagy számítógép nélkül is elérhetővé válnak nagyképernyőn a MyTV tartalmai.
A Telenornak egyébként ma már uszkve 100 ezer MyTV előfizetője van, ami a magyar viszonyok közepette azért meglehetősen erős szám, sok kábeltévés cég mindkét kezét összetenné, ha összejönne neki ennyi ügyfél. Mostantól pedig már mindenki eldöntheti, hogy a MyTV, vagy éppen a Telekom által gründolt, tavaly ősszel szolgáltatófüggetlenné vált TV GO szolgáltatás jön be neki jobban.
De lássuk először is, hogy ez az egész mobilos tévésdi neked mennyire jön be!
Via HWSW.
Pár évvel ezelőtt, amikor az Apple előrukkolt saját, tévére köthető médiaboxával, az Apple TV-vel, teljesen lázba jött a piac, és ahogy az lenni szokott, mindenki elkezdett valami hasonlóban gondolkodni, még akkor is, ha nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a holmik egyelőre legfeljebb rétegigényeket szolgálnak ki. A terméket állítólag egyébként Steve Jobs sem akarta, sőt, egyenesen üzleti katasztrófának nevezte, ettől függetlenül még a BlackBerrynek is motoszkált a fejében egy saját tévés streaming box piacra dobása.
A Cyclone fantázianevű kütyüt nagyjából három évvel ezelőtt tervezte útjára bocsátani a BlackBerry, és a cucc nagyjából ugyanazt tudta volna, mint az Apple TV, végül a terméket ismeretlen okból elkaszálták még a megjelenés előtt, így nem lett belőle semmi. Ettől függetlenül a héten napvilágot láttak fotók egy (még) működő állítólagos prototípusról, amin YouTube-kliens, Tunein netrádió és Slacker-kliens is fut, illetve meg tud jeleníteni fotókat és egyéb, a telefonon tárolt médiát.
Az eszközhöz egy keskeny, elegáns távirányító is tartozik, vagyis tartozott, kevés vezérlőelemmel, ami egy az egyben az Apple TV koncepciójára, vagyis az egyszerű kezelhetőségre hajaz.
Végülis aztán a jóég tudja, miért nem lett ebből termék, mindenesetre talán már annyira nem is hiányzik, hiszen mostanában már számos módszer létezik arra, hogy a telefonunkból csináljunk hasonló médiacentert: A BB10-es BlackBerryk jó részén ott van a DLNA-streaming lehetősége, van rajtuk HDMI-kimenet (a Q5-öt leszámítva), illetve vezeték nélküli jeltovábbítás (Miracast) is (a Z10-et leszámítva). Vezeték nélküli zenetovábbításra pedig ott a kitűnő átjátszórendszer, a BlackBerry Music Gateway, ami ráadásul nem csak BlackBerrykkel működik együtt.
Szóval a lehetőségeknek így is se szeri-, se száma. Vagy szerinted jobban tette volna a BlackBerry, ha az Apple nyomdokaiba lépve piacra dobja a saját tévés kütyüjét?
Via BlackBerries.ru
A PlayBook marketingje az eddigi meglehetősen szerény rajtja után kezd kissé offenzívabb irányt venni, a tabletet reklámozó második tévészpot már odáig merészkedik, hogy egy kicsit be is szólogat a konkurenciának. A reklám ezúttal a multitask-képességekre van kihegyezve, azzal a nyilván költőinek szánt kérdéssel a végén, hogy "miért nem tudja ezt minden tablet?".
A RIM-nek is van persze vaj a füle mögött jócskán, a cég harci kedvét minden bizonnyal éppen az hozhatta meg, hogy a PlayBook kezd összeállni, majdhogynem kész termék képét mutatva. Egy ma érkező rendszerfrissítésben például megjelenik a BlackBerry Messenger (egyelőre csak BlackBerry Bridge-en keresztül), valamint elkészült a natív Facebook-kliens, a szoftver emellett egyéb nyalánkságokkal is szolgál.
Akinek PlayBookja van (tényleg, van köztetek egyáltalán ilyen?), a mai nap során sűrűn nyomogassa rajta a rendszerfrissítés gombot!
Bónuszként itt egy látványterv a PlayBook-turné kamionjáról, rajta a felirattal: "az amatőrök ideje lejárt".
Hát nem tenyérbemászó?
Van egy jó hírünk azoknak, akik szeretnek tévézni, és hisznek benne, hogy a közszolgálati tévécsatornáknak TÉNYLEG mindenhol ott kell lenniük: a héten megérkezett az egyik legnépszerűbb TV-s alkalmazás legújabb változatának blackberrys portja. Az SPB TV 2.0 nem kevesebbet ígér, mint hogy bárhová magunkkal vihetünk egy rakás tévéadást, és - feltéve, hogy van 3G-s térerő, vagy WLAN-hálózat a közelben - a telefonunk kijelzőjére meredve nézhetjük meg kedvenc műsorunkat, ha éppen nem érünk rá otthon a plazma előtt ücsörögni.
Az SPB TV 2.0 ráadásul mindezt ingyen teszi, az alkalmazás használata csak akkor jár költséggel, ha a mobilhálózaton keresztül tévézünk, ekkor is attól függően kell fizetnünk, hogy milyen minőségben kívánjuk nézni az adást. A program két tömörítési fokozatot ajánl fel, az egyik 110 kbps (Normal Quality), a másik 350 kbps (High Quality) streamet használ - tapasztalataink szerint a nézhető adáshoz azért nem árt az utóbbihoz folyamodnunk.