Mostantól nagyjából egy hónapig a focié a főszerep mindenhol a világon, beleértve az okostelefonokat is, na meg a rajtuk futó alkalmazásokat. Például a chatprogramokat, amelyek remek alkalmat kínálnak arra, hogy távolba szakadt ismerőseinkkel együtt szurkoljunk, a meccs nézése közben.

germany_bbmsticker.jpg

Alighanem ilyen szurkolói "kellék" a BlackBerry Messenger 13 új matricacsomagja, mely több nemzet futballcsapatai köré szerveződik és mindenféle vicces szitukat ábrázol a gólörömtől kezdve a műesésig. A focistákat karikírozó matricacsomagokat egységesen 1,79 euróért vásárolhatjátok meg a BBM-en belül. Akárhogy is, ez sokkal menőbb, mint a gumi karpánt!

Mára szerencsére a "bankolás" már nem feltétlenül azt jelenti, hogy ügyfélként beballagunk egy bankfiókba, számot húzunk, majd türelmesen kivárjuk, amíg sorra kerülünk és elintézhetjük ügyeinket. Az okostelefonok egyre nagyobb segítséget jelenthetnek ebben a folyamatban, különösen a különféle (virtuális kártyaalapú) tranzakcióknál. A BlackBerry most egy lépést tette előre annak érdekében, hogy ebben a szegmensben komoly tényezővé váljon -- legalábbis egyelőre Kanadában.

mobile_banking.jpg

A cég ugyanis aláírt egy három évre szóló megállapodást az Enstream LP nevű, mobilfizetésre szakosodott vegyesvállalattal, melyben az összes kanadai mobilszolgáltató (Bell, Rogers, Telus) tulajdonos. A BlackBerry szerepe a mobilos pénzügyi tranzakciókhoz használt biztonságos háttérinfrastruktúra biztosítása lesz, márpedig ebben a gyártónak évtizedes gyakorlata van, csak ezúttal az infrastruktúrán nem üzenetek (BBM, e-mail stb) közlekednek majd, hanem pénzügyi tranzakciós információk.

Hogy az összeborulás az Enstream-mel egyet jelent-e egy a BBM-re épülő pénzügyi szolgáltatás megjelenésével, azt egyelőre nem tudni, de többen úgy vélik, a BlackBerry régóta tervezi, hogy a mára már multipatformossá vált szolgáltatást pénzküldési funkcióval is kiegészíti, így az sem lehet teljesen ördögtől való gondolat, hogy egy webshopban BBM-en keresztül fizessünk majd.

Ezt az egészet ott rontotta el ez az iparág, hogy hagytak ázsiaiakat telefont tervezni, mi több trendeket diktálni. Van ugyanis ez a meg nem nevezett ázsiai gyártók által kreált izé, ami akkora, hogy telefonnak már túl nagy, tabletnek meg túl kicsi, ezeket szokták ugye phabletnek hívni, de akárhogy is hívják őket, a lényegen ez mitsem változtat: egy ergonómiai katasztrófa mindegyik. Most pedig az van, hogy a BlackBerry kijelentette, ha kell beáll a sorba, és phabletet fog gyártani. Uram atyám!

bb_phablet.jpg

Az igazat megvallva már a Z30 is elég böszme telefon, nekem is alig fér el a kezemben, de erre még azt mondom, az öthüvelykes kijelzőjével az éppen elmegy kategóriába tartozik. Az állítólagosan készülő új QWERTY-s csúcsmodell, a Windermere (már ha tényleg akkora lesz, amekkorának a kiszivárgott képeken látszik) viszont már büszkén viselheti majd az első nyomógombos phablet titulust, még akkor is, ha köze nem lesz a klasszikus okostelefon-formához.

Szóval John Chen a minap egy indonéz lapnak nyilatkozta, hogy a piacon igenis van helye egy olyan BlackBerrynek, ami a telefon és a tablet közt helyezkedik el, legalábbis a trendeket figyelembe véve. Mondjuk tabletnek is van helye, arról meg a PlayBook nyilvánvaló kudarca óta nem nagyon hallani, legfeljebb apró, elejtett utalásokat, hogy egyszer talán, ha már az elvakult rajongókon kívül mindenki elfelejti a PlayBook nevet, nos akkor talán újra lehet tabletje a BlackBerrynek.

Azért abban a tekintetben erős a bizadalmam a BlackBerry iránt, hogy ha lesz is phablet a kínálatban, az nem öncélú farokméregetés méretnövelés lesz, hanem kitalál valami egészen egyedi megoldást a cég arra, mivel töltse meg az óriási kijelzőt. Nem hivatalos infók szerint már  Windermere-nél is lesznek ilyen meglepő megoldások, aminek köze lehet a BlackBerry 10 páratlan multitasking, vagyis többfeladatos működéséhez. 

John Chen tényleg nem viccelt, amikor a BlackBerry legutóbbi üzleti jelentését követő konferenciabeszélgetésen közölte, a cég visszahozza a kínálatba a BlackBerry 9900-t, vagyis a Bold-széria legutóbbi tagját. A cég szerint továbbra is óriási a kereslet erre a modellre, a hardcore BlackBerry-usereket (főleg a céges ügyfeleket) a legkevésbé sem zavarja a kissé már idejét múlt hardver, meg a tény, hogy a Bold a BBOS 7.1-es verzióját futtatja, szemben a csilli-villi BB10-zel, ami az újabb sorozat tagjaira került. Járt utat járatlanért, ugyebár...

Ha már úgy esett, hogy a készülék ismét forgalomba kerül (egyelőre csak Észak-Amerikában, de szerintem idő kérdése, és itt is kapni lehet majd), érdemes feleleveníteni a BlackBerry 9900 történetét, valamint képességeit: A telefon 2011-ben (!) debütált, méghozzá májusban, majd ezt követően, az ősz elején jelent meg a boltokban (itthon inkább az ősz végén). Tehát alsó hangon egy hároméves modellről beszélünk.

bold_9900.png

Az elegáns QWERTY-s érintőkijelzős hibridben ugyan csak egy 1,2 GHz-es egymagos (!) processzor lapul, 768 MB rendszermemóriával és 8 GB háttértárral kiegészítve, a szénné optimalizált BBOS-nek ez is bőven elégségesnek bizonyult, illetve a jelek szerint bizonyul. A korábbi BlackBerrykhez képest az egyetlen komoly visszalépést az akkumulátoros üzemidő jelentette, a 9900-ba ugyanis egy meglehetősen vékonyka, ennek megfelelően elég szerény kapacitású akku került, a készüléket ezért ajánlatos minden nap tölteni.

A Bold 9900 visszahozásával a BlackBerry példátlan lépésre* szánta el magát az okostelefon-gyártók körében, legalábbis én nem emlékszem arra, hogy bármelyik gyártó meg merte volna kockáztatni azt, hogy egy hároméves telefont újra piacra dobjon. Ebből egyébként számomra az látszik a Napnál is világosabban, hogy a BlackBerry felhasználói bázisát, vagy legalábbis annak keménymagját teljesen hidegen hagyják a hardveres specifikációk, a a gigabájtok, megahertzek és GPU-k.

*közben többen írták, hogy az Apple az iPhone 4G-t újra piacra dobta Indiában, szóval a BlackBerry egyáltalán nincs egyedül ezzel a manőverrel. Ez jogos, annyi különbség azonban mégis van, hogy a kanadaiak ezúttal nem a fejlődő országok meghódítására hozzák újra forgalomba a készüléket, hanem a fejlett országok visszahódítására (hiszen egyelőre csak Észak-Amerikában van előrendelési lehetőség).

Címkék: bold 9900