Harmincöt év alatt rengeteg minden történt az informatikában, legalábbis ha én visszatekintek 1980-ra, legfeljebb a Commodore-korszakot, meg a Videoton TV-computert tudom felidézni, ezeken pedig már jócskán túlhaladtunk, minden szempontból. Ki gondolná, hogy a modern mobiltechnológiák, mobilos operációs rendszerek alapjait (is) ezekben az években tették le? Itt van például a QNX nevű, mikrokernel-alapú operációs rendszer, melyet két műszaki egyetemista srác kezdett el fejleszteni 35 éve, és ami most nukleáris erőművektől kezdve autók tízmillióin át a BlackBerry 10-es készülékekig milliónyi eszköznek nyújt működési alapot.

dan-dodge.jpg

A QNX egyik atyja, Dan Dodge éppen a héten jelentette be, hogy 35 évnyi munka után most már úgy érzi, ideje elengedni a projektet, így az egyik alapító most otthagyja az időközben a BlackBerry kezébe került, és annak leányvállalataként működő QNX Software Systems-szet. Mielőtt még megindulnának a spekulációk Dodge szélnek eresztéséről, a vezető saját döntéséből távozott, pontosabban miután eldöntötte, hogy nyugdíjazza magát, meghívott mindenkit, akit csak ismert a QNX-nél és csinált egy "jó kis búcsúparit".

Hogy a partin ott volt-e John Chen, arról nem szólnak a híradások, mondjuk remélem legalább egy csemegekosarat küldött a BlackBerry hongkongi származású elnök-vezérigazgatója Dodge-nak, hiszen a kanadai cég ennyivel minimum tartozik neki - pláne, ha igazak azok a híresztelések, melyek szerint már javában készül az első, QNX-alapú androidos mobil Chenék boszorkánykonyhájában...

Jó pihenést Dan, és kösz a PlayBookot meg a BB10-et!

Via Globe and Mail.

Címkék: blackberry qnx
süti beállítások módosítása